Daloló Sokoróalja

Könyvbemutató Ménfőcsanakon

Április 20-án (csütörtökön) 17 órakor címmel mutatja be a néhány éve elhunyt néprajztudós, Dr. Barsi Ernő Daloló Sokoróalja című könyvét Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató. A rendezvény helyszíne a Bezerédj-kastély (Győr-Ménfőcsanak, Győri út 90.). A művet még a szerző korrektúrázta, megjelenését azonban már nem érhette meg. avaly bővített formában nyomtatták újra a kiadványt, ennek bemutatására kerül sor, történetekkel, dalokkal kiegészülve.

Dr. Barsi Ernő zenepedagógus, néprajzkutató 1920-ban született a Borsod megyei Sályban. A sárospataki református gimnázium után teológiai akadémiára járt, majd a budapesti Zeneakadémián hegedűtanári diplomát szerzett. 1955-től gyűjtötte a népdalokat, járta a falvakat. Barsi Ernő élete végéig tanított, publikált, énekelt. Több száz néprajzi és népzenei tanulmánya, könyve jelent meg, ismeretterjesztő és tudományos írásai ismertek, népszerűek. 2013-ban megjelent a Daloló sorozat utolsó kötete, mely Sokoróalját mutatja be néprajzi szempontból. A rendezvényre a belépés díjtalan.

2017.04.10