Az elhatározás tettet szült, s elkezdtem olvasni. Aztán elcsábított egy másik regény, s én a szegény megcsalt Horgonyhellyel hónapokig se veled, se nélküled kapcsolatban álltam. Egyszerűen képtelen voltam olvasni a tartalma miatt. Kell hozzá egyfajta gyomor. Nem azért, mert olyan túl brutális lenne, erről szó sincs! Pusztán túlburjánzik a testiségtől, túl plasztikusan ábrázolja az igencsak sötét világot, amiben játszódik, és ez – meg kell, mondjam – némileg taszított. Végül erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy így nem mehet tovább. Szakítani nem akartam a regénnyel, túl sokat ígértek még a lapjai, így megemberelve magamat, nekiálltam kiolvasni.

Nem ez volt az első ilyen eset. 19 évesen egyszer félretettem A gyűrűk urát, majd 20 évesen a Quo Vadist, aztán elhatároztam, hogy mindenképpen végigolvasom ezt a két remekművet, bőven megérte. Mindkettő top 10-es nálam. Ha a Horgonyhely oda nem is került be, azért ez egy veszett jó mű.

Az ajánlók sejtették, hogy igen bizarr és különös világba csöppen a könyv olvasója, és biztos vagyok benne, hogy sokan sajnos emiatt félre is teszik. Moskát Anita könyve egy nők uralta világban játszódik, ahol a férfiak vannak bordélyban, és csak a terhes nők tudják elhagyni születési helyüket (horgonyhelyüket), ők is csak áldott állapotuk alatt. E kiváltságuk miatt a terhesség mindenekfelett áll, s ezzel a szerző szerintem egyben kifigurázza a mai „ezoanyuka” trendet is.

A regénybe bekúszik a varázslat, a nők egy része – „földevők”, akik tényleg eszik a földet! – képesek társalogni a földdel, növényeket növeszteni az akaratukkal. Férfiaknak mindez tilos, csak Lars, az egyik főszereplő kockáztatja meg a kivégzést, ami rá vár, amennyiben lebukik. Ez a világ borzasztóan sötét, csaknem reménytelenségig, a közönséges testiség vezérli, s ahol a szerelemnek nem lehet szerepe. Röviden a szép és a jó messze elkerüli ezt a fjordok közé beszorult mikrokozmoszt, és a család mint olyan sem létezik. A regény hangulata A faun labirintusát idézte fel bennem, és az is meggyőződésem, hogy Lars sem akaratlanul Lars (majdnem azt írtam: Lars von Trier, talán nem véletlenül!). Emellett a történet a bibliából is táplálkozik, hiszen az egész egy elbukó megváltástörténet is egyben.

Iszonyatosan sokat lehetne taglalni, mi a mondanivalója a regénynek:
- hogy sem egy férfiak, sem egy nők uralta világ nem lenne más, mint a földre költöző pokol,
- hogy a pusztán szenvedélyen alapuló szerelem bűnbe vihet,
- hogy a helyhez kötöttség szűk látókört ad, de a tágabb látókör sem ad bölcsességet,
- hogy a tudomány nem mindenható,
- hogy a múlt hibáin merengve elszalasztjuk a jelent,
- vagy hogy a szabadság iránti vágy nagyon könnyen átcsaphat uralomvágyba.

És még kapásból lehetne sorolni tucatnyi értelmet, amely a sorok között lappang, akár gyilkos galóca az erdőben. Ennek ellenére a kötet igazi erőssége a hangulat, ami magával ragadja az olvasót. Kicsit úgy éreztem magam, mint a Jordskott nézése közben, akarom is ezt a világot, meg ki is hagynám.

Voltaképpen négy főszereplőnk van, akik közül kettő nő, kettő férfi, így mindkét nem szenvedéseit, problémáit elmesélhette az írónő. Lars, a földevő férfi, aki fiatalkori megaláztatásait kompenzálandó, a nők elnyomására törekszik. Vazil, a könyvtárhajó birtokosa, aki korábbi szerelmén segítendő, kutatásaiba öli minden idejét. Az ő lánya, a még gyermek Helga, aki keresi önmagát, miközben apja alig foglalkozik vele, és képzeletbeli lénnyel társalog. S végül Odveig vizsgálónő, Vazil korábbi szerelme, akit e kapcsolata miatt büntetésként sterilizáltak. A karakterek élnek, motivációjuk jól kitalált, egyedül Odveiget éreztem kissé kevésbé sikerültnek. Ugyan egyikük sem volt számomra túl pozitív, de betudom annak, hogy a körülményeik tették őket ilyenné, s nem Moskát Anita.

Összességében ül a sztori, igazán mély és többértelmű regényt kaptunk, amely megérdemelten követelne ki magának egy mozgóképes verziót, ha az Egyesült Államokban lennénk. Nagyon jól el tudnám képzelni, hogy ezt a könyvet megfilmesítve kapnánk egy új Liza, a rókatündért – igaz, annak bája nélkül, már-már horrorba menően – vagy egy magyar A faun labirintusát. Feltételezve persze, hogy egy remek rendező kapná meg a feladatot. Remélem, egyszer sor kerül a megvalósítására.

A kiadásról: a borítón a kolumbiai Marcela Bolívar extrém alkotása látható, akinek honlapjára igencsak érdemes ellátogatni. Lehet kissé betegnek mondani ezeket az illusztrációkat, de ezzel együtt is lenyűgözőek számomra. Jó választás volt a borítókép, tökéletesen passzol a tartalomhoz. A Gabo Kiadót mostanában szidtam kritikán aluli fűzött könyveiért – joggal –, ez azért az Ecc, pecc-nél egy fokkal jobbnak tűnik, de megérdemelt volna a borító egy kemény kötést. Akkor aztán minden könyvespolc ékköve lenne a Horgonyhely.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.