738

A gyerekek kedvenc írónője: Janikovszky Éva


„Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van” – panaszolja Janikovszky Éva könyvének szereplője. Az írónő a gyerekek szemszögéből mesélt a kicsik problémáiról, kamaszkorról olyan megragadóan, humorosan és szerethetően, hogy felnőtteket és gyermekeket egyaránt elvarázsolt.

„A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz” – háborog a gyerek Janikovszky Éva könyvében, és mennyire igaza van!

Könyveinek egyik varázsa éppen az, hogy a gyermek szemszögéből láthatjuk a világot. Megnézhetjük, mit gondol, érez a fiatal, és közben nagyokat nevetünk. Nem, nem a gyerekeken, mert az írónő sosem feledtette el velünk műveiben: attól, hogy kicsik, még nem buták. A humor forrása inkább a felnőtt- és gyermekperspektívák közötti különbségből ered. Semmi sem olyan, ahogy azt a felnőttek képzelik. A varázslathoz pedig – a képeskönyvek esetében – hozzájárul az illusztráció is. Réber László rajzai összefonódtak Janikovszky Éva szövegeivel: nem is tudnánk elképzelni egyiket a másik nélkül.

Janikovszky oldalán írják róluk, „illettek egymáshoz: Janikovszky szófukar író volt, Réber „vonalfukar” grafikus. Mindketten kevés eszközzel tudtak sokat elmondani. (…) Együtt lettek halhatatlanok.” Szó szerint, hiszen számtalan országban olvasták-olvassák könyveiket. Mára 35 nyelvre fordították le az alkotásokat, de még most is készülnek új fordítások. Pedig Éva nem is írónak készült – elmondása szerint, és már elmúlt harminc, amikor nógatásra-biztatásra megírta első gyerekeknek szóló művét. Hogyan indultak a kezdetek?

Janikovszky Éva Szegeden született 1926. április 23-án Kucses Éva Nanettaként, melyet később Kispálra magyarosított. Az iskolában azonban Kucsi volt, gyerekkori barátnőjének pedig évtizedek múlva is ezen a néven írta leveleit – fogalmazza meg a Janikovszky Éva – Pályakép mozaikokban című művében Komáromi Gabriella, akinek soraiból árad a szeretet, miközben az irodalomtörténészeket, kutatókat is megszólítja könyvében. A lapokon kirajzolódik a gyermek és fiatal Janikovszky Éva, megismerjük vágyait, kamaszszerelmeit, a felnőtt nő öltözködését, gondolatait, félelmeit, de műveinek részletes szövegtani, stilisztikai elemzését is elolvashatjuk. A könyv különböző formájú, mintájú és színű mozaikok halmaza, amelyből kirajzolódik a magánember, szerkesztő és író is. Mi is ebből a könyvből vázoltuk fel alakját.

Éva jómódú, felső középosztálybeli családba született, gyermekkora nem volt felhőtlen, hiszen beárnyékolta a háború és szülei válása is. Kucses Pál autókereskedő és autóversenyző volt, a gazdasági válság idején azonban tönkrement. Közben házassága is megromlott, melyet 1933-ban hivatalosan is felbontottak. Éva édesanyjához, Bartos Lilihez haláláig ragaszkodott, szoros szálak fűzték hozzá, apja inkább csak vendég volt a családban. A kislány azonban kapott egy fantasztikusnak nevezett nevelőapát, Donászy Kálmánt, akit kisapának nevezett. A férfi művelt volt, szeretett írni és baráti szálak fűzték Juhász Gyulához és Móra Ferenchez. Újságíróként dolgozott, de írt verseskötetet, és ő volt a család nagy mesélője is. Janikovszky Éva neki köszönheti első irodalmi élményeit. Költött verseket a kis Éváról, és fejből szavalta az Arany Lacinak című verset, de az esti „mesék” között voltak Kosztolányi Dezső, Babits Mihály és Tóth Árpád versei is. A kisapa folytatásos meséket is kitalált a lánynak, amelyek olyan mélyen hatottak rá, hogy később, anyaként ő is hasonló történeteket talált ki kisfiának.

A fiatal lánnyá serdülő Éva nevelése azonban nem csak az irodalomra terjedt ki. Járt színházba, operába is a családjával, ahogy moziba is. Kedvenceiről táblázatot vezetett, ahova havonta felírta, mi épp a legkedvesebb filmje, operettje, áriája, sportja, könyve, és mi szeretne lenni. Innen tudhatjuk, hogy volt kedvence a Pillangókisasszony, a Rigoletto című opera, a Bob herceg című operett, a Bűvös erdő című ária. Kedves hangszerei között volt a fagott, szeretett biciklizni, Jókai Mór regényeit olvasni. Látta moziban az Orgonavirágzást, a Robin Hoodot és a Szuezt. Februárban régész, márciusban zeneszerző, áprilisban katona szeretett volna lenni. „Mindennek készült, csak írónak nem” – írja fejezetcímként könyvében Komáromi Gabriella. Pedig Évából nem hiányzott az írás szenvedélye.

A lány rengeteget tanult. Szülővárosát az egyetemi évek alatt sem hagyta el, a Szegedi Tudományegyetemen hallgatott 1944-48 között filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat, majd 1948-tól Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófiát, pszichológiát és szociológiát, a tanári útlevelet pedig 1950-ben szerezte meg.

Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt. „Nem akták, ügyek, hanem könyvek, pontosabban tankönyvek, felsőoktatási jegyzetek között élt” – írja Komáromi. Lektoráltatott, fordítókkal, honoráriumokkal foglalkozott, kapcsolatot tartott a Tankönyvkiadóval. A minisztérium bevezette őt a szellemi elit köreibe, itt ismerkedett meg Szabó Magdával is, akivel holtáig tartott barátsága. A minisztériumból azonban először Magdát űzték ki, később az övéhez hasonló hirtelenséggel Évát is elküldték. Először 1953 januárjában áthelyezték a Felsőoktatási Minisztériumba, majd márciusban felmondtak neki, és áttették gépírónőnek a Jegyzetellátóhoz.

Magánélete is válságon ment át. Komáromi azt írja: a fiatal, 20 év körüli nő a szerelemben is a legjobb önmagát keresi, nemegyszer hiába. Idézi Éva egy levelét is, melyből megtudjuk, hogy egy szenvedésekkel teli szerelmi csalódásból menekült Ferihez, aki első férje lett. A házasság nem alakult jól, 1948-ban elvált. Ekkortájt ismerte meg dr. Janikovszky Bélát, akivel évekig együtt élt, majd 1952-ben hozzá is ment, és pár évvel később, 1955-ben anya lett. „Ahogy a tanulmányaiban és a munkában mindig maximalista volt, az volt az anyaságban is” – olvasható Komárominál. Kisfiáról babanaplót írt, és örvendezett, amikor először felült. Ő az a kisfiú, akiből kiskamaszként a műveiben Dani lesz, aki a Kire ütött ez a gyerek? című könyvének kiskamasza, mára pedig a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója.

Közben Éva szellemi életre vágyott, alkotómunkára, és amikor már kereshetett a Jegyzetellátónál jobb munkát, megpályázta az Ifjúsági Kiadó (később Móra) szerkesztői állását, 1954-ben a kiadó lektora lett, 1964-től pedig annak főszerkesztőjévé vált. A Móra Kiadónál dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, de továbbra is munkatársa, a magánosítás után pedig igazgatósági tagja maradt. Itt írta első könyvét is a kiadó munkatársaként sok-sok nógatásra-biztatásra. Az 1957-es Csip-csup, melyet később Csip-csup házi feladatnak nevezett, a víz körforgásáról szólt, és még nem árulkodott a későbbi Janikvoszky Éva-stílusról.

Három év múlva azonban már komolyabb feladatot kapott. A kiadónak lányregényekre volt szüksége a Csíkos könyvek sorozatába, és Éva kettőt is írt: Szalmalán, Aranyeső. Ez azonban csak a kezdet volt, igazi stílusára 37 évesen talált rá. Ekkor kezdődött pályájának hihetetlenül sikeres két évtizede, amikor megírta többek között a Te is tudod?, a Ha én felnőtt volnék, a Málnaszörp és szalmaszál, a Velem mindig történik valami, a Kire ütött ez a gyerek?, a Már óvodás vagyok, a Már iskolás vagyok és az Örülj, hogy fiú! / Örülj, hogy lány! című könyveit.

A 60-as évek végére az írónő hazánkban jelenséggé vált, a 70-es években pedig világhírű lett. Pályája során majdnem harminc könyvet írt, melyeket harmincöt nyelvre fordították le. Dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, írt filmforgatókönyvet, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, tévéjáték – olvasható a janikovszkyeva.hu-n. Hogy mindezt a hatalmas sikert minek köszönhette? A válasz a könyveiben rejlik. Az élet szépségét, örömét, humorát kifejező soraiban:

„Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”

Wéber Anikó
Forrás: kultura.hu

2017.03.22
34