Kiállítás 2016 legjobb sajtófotóiból

Itt végiglapozhatja

Kétszázharmincnégy pályázó, 2284 pályázat és 6259 fotográfia. Ez volt a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat, melynek a díjkiosztó ünnepsége 2017. március 27-én, hétfőn lesz a Capa Központban. A legjobb képekből összeállított kiállítás mától indul az egykori Ernst Múzeum termeiben, a cikk végén található linken megnézheti a képeket.

A tekintetes zsűri, Szlukovényi Tamás kurátor, Kai Pfaffenbach, Stefano De Luigi, Szergej Makszimisin és Hajdu D. András fotóriporterek a két különdíj mellett a már állandóvá vált kategóriákban ítélték oda az elismeréseket. Balogh Zoltán az MTI fotográfusa első díjat érdemelt ki a Hír-, eseményfotó (egyedi), valamint a Képriport (sorozat) kategóriákban is. Balogh az Idomeni migránstáborban készített erőteljes, tömegjeleneteket is ábrázoló képeket. Stiller Ákos, a HVG fotósa pedig az Emberábrázolás – portré (egyedi) és az Emberábrázolás – portré (sorozat) kategóriák élén végzett. A portréfotó a szürkehályoggal született Horváthné Dunaveczky Leonáról készült, aki éppen babáját szoptatja (a címlapképen). Leona végzett szociológus, dolgozik is a szakmájában és emellett zsírkrétával képeket is készít. Stiller nyertes sorozata különféle társadalmi státuszú választópolgárokat ábrázol saját otthonukban.

A Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória első díjával Kállai Mártont (Szabad Föld) tüntették ki Elefántfürdő című képéért, amelyen egy cirkuszi elefántot locsolnak slaggal lakótelepi környezetben. A Művészet (sorozat) kategória legjobbjának Kaszás Tamás (Fidelio Média Kft.) pályamunkáját választották. Ő Nádaski Tamásról, a „Miskolci Elvisről” készített egészen őszinte képeket. A Természet és tudomány (egyedi) kategória legjobb munkájának ifj. Lőrincz Ferenc (Arker Stúdió Kft.) víz alatti felvételét választotta a zsűri, a Természet és tudomány (sorozat) első díjasa Tökölyi Csaba szabadúszó lett jegesmedvés képeivel. Szalmás Péter a Népszavától a Sport (egyedi) kategória első helyezettje lett. A képe Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívót az eredményhirdetés után örökítette meg. Szalmás Péternek ez volt a 10. Magyar Sajtófotó-győzelme. A Sport (sorozat) kategória első díját pedig Mártonfai Dénes (Tolnai Népújság) veheti majd át a hétfői díjátadón.

Kállai Márton: Elefántfürdő

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória élére Móricz-Sabján Simont (Népszabadság/Világgazdaság) sorolták az Ebéd című képéért, a Társadalomábrázolás (sorozat) kategória első díjával pedig Sivák Zsófia Józsiék című, egy egészen különleges disznóvágásról szóló sorozatát jutalmazták. A legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjat a szabadúszó Markoszov Szergej kapta a Népszabadság bezárása ellen szerveződött tüntetésről szóló képéért, míg a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal immár immár ötödször Móricz-Sabján Simont jutalmazták. A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Mártonfai Dénes, a Tolnai Népújság fotósa nyerte Vidéki foci című humoros sorozatával, a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfus pedig az egri születésű, Kerecsenden nevelkedő, de jelenleg Budapesten tanuló Sivák Zsófia lett, aki a Társadalomábrázolás sorozatot is megnyerte.

Nádaski Tamás: Miskolci Elvis

Végül a két talán legfontosabb díjazottról: a MÚOSZ szokásos nagydíját 2016-os teljesítményéért Balázs Attila, az MTI fotósa kapta. Balázs egy olyan iskolába látogatott el fényképezőgépével, ahol éppen Down-kóros gyermekek vendégeskedtek. A legjobb emberközpontú pályamunkának járó André Kertész nagydíjat most Szekeres Máté Vesebeteg című sorozata kapta, ahol végigkövethetjük egy törékeny nő operációjának és kezelésének stációit. Az összes díjazott fotográfiát még a március 28-án nyíló kiállítás előtt megnézheti a Capa Központ által készített prezentáción.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.03.21