Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs közel sem kezdő már a szakmában, évek óta ismerem őket, és pályafutásukat nyomon követve úgy gondolom, nem hazudok, ha azt mondom, két rendkívüli kortárs tehetségről van szó a szórakoztató (és nívójában annál jóval magasabb) irodalom terén. Barátságuk idén tölti be a 10. évét, így Szabi tavalyi könyvturnéja után 2017-ben együtt indultak útnak közös kiadójuk, az Athenaeum égisze alatt országjárásra. Zoli – főként – legutóbbi regénye, A nagy illúzió, míg Szabi a 15 kötetesre tervezett Anjouk első trilógiájával felvértezve vágott bele a bemutató-sorozatba.

Március 3-án első állomásként érkeztek a győri megyei könyvtárba egy oldott és helyenként valóban mélyre is hatoló beszélgetésre Póda Erzsébet vezetésével, ahol szóba kerültek a „2B” előtti idők, amikor még mindketten angolszász álnéven írtak, történelmi és szürreális/fantasy irányultságuk, karakterformálásuk szempontjai és a maguktól életre kelő figurák, regényeik megtervezési fázisai, a koncepció felvázolása, valamint még olyan speciális kulisszatitkok is, „hol kell eldördülnie az első fegyvernek”, mennyire muszáj ragaszkodni a bevett sémákhoz, illetve miként lehet a legmegdöbbentőbb fordulatokkal a lapokhoz szegezni az olvasót.

„Suhanjon az autó és szóljon a zene…”

A közös fellépés előtt szerencsére alkalmam volt hatszemközt félrehúzódni velük, és néhány kérdést megfogalmazva arról faggatni őket, hogyan alakult (ki) a barátságuk, és mi tartja őket együtt 10 év után is; mennyire szélsőségesen befelé-, illetve kifelé forduló a személyiségük; valamint például tervezik-e, hogy valamikor még átmerészkednek majd egymás „területeire”.

Elindultatok tehát, és itt vagytok közös, nagy tavaszi könyvturnétok első állomásán. Mit vártok regényeitek népszerűsítése tekintetében ezektől a fellépésektől? Mit gondoltok, hogyan reagál majd a teljesen más beállítódású kettősötökre a „vegyes” közönség?

Zoli: Én azt várom leginkább, hogy találkozhassak még több emberrel, aki olvasta a könyveimet, és legyen személyes kapcsolat, beszélgetés köztünk, mert szeretek azokról a dolgokról beszélni, amikről írtam, és kíváncsi vagyok, bennük milyen kérdéseket ébresztenek, hogy élték meg egy-egy írásomat. Ezeket ilyen alkalmakkor lehet a legjobban feldolgozni.

Szabi: Hasonló dolgokat várok én is. A könyvturné elsősorban egy oda-vissza játék a közönség és köztünk, úgyhogy mindenekelőtt a találkozást várom velük, még ha ez most egy „megosztott” közönség is. Részemről ez egy érdekes kísérlet arra, hogy akár egymás olvasóit is meg tudjuk-e szólítani, mert nem írunk mi annyira eltérően, mivel mindkettőnk alaphozzáállása az, hogy szórakoztató irodalom szépirodalmi szinten. Másrészt egy nagy bulit is várok ettől: én ilyenkor már hónapok óta bezárkózva élek a dolgozószobámban, és igénylem, hogy több száz, több ezer szövegszerkesztő előtt eltöltött idő után suhanjon alattam az autó, szóljon a zene és menjünk egyik városból a másikba. Ez egyfajta lelki feltöltődés. Harmadrészt pedig Zolival már nagyon régóta barátok vagyunk, s ide-oda ugyan eddig is mentünk együtt, de régóta vágyom arra, hogy mi ketten valami nagyobb kalandnak a részesei legyünk.

Ahogyan évekkel ezelőtt megismertelek benneteket, ti merőben különböző egyéniségek vagytok: Szabi a végletekig extrovertált személyiség, aki a történelem terepén 100%-os lelkesedéssel suhogtatja kivont kardját, Zoli pedig inkább befelé forduló, történeteiben teljesen az élet-halál közti, átjárható fantáziavilágok mezsgyéjén mozog borzasztóan erős és hiteles realitásérzékkel. Mi tudott összehozni benneteket?

Zoli: Szerintem úgy van ez is, mint a mágnessel, az ellentétes polaritások vonzzák egymást. Mert tényleg, írásban is vannak különbségek, de mint Szabi mondta, hasonlóságok is. Szerintem ami más kettőnk írásában, azok csak nüansznyi különbségek. De Szabi inkább történelmi irányultságú, én meg… „elmebetegségeket” írok.

Szabi: Zoli inkább spirituális, én meg elég földhözragadt vagyok prózában.

Zoli: Talán itt is kijön az extrovertáltság-introvertáltság.

Szabi: De mégsem az van, hogy én mondjuk fantasy-t írok, Zoli meg Shakespeare-drámákat. Ekkora különbség még sincs.

Hogyan lettetek ilyen jó barátok?

Zoli: Ami összekötő dolog mégis, az maga a könyv és az írott szöveg szerintem, mert annak köszönhetjük, hogy megismerkedtünk egymással, éppen tíz éve, amikor az első regényeinket adtuk ki.

Szabi: Ezt a mágnest akartam én is mondani, mert több ellenpéldát is tudnék felhozni, amikor mondjuk extrovertált, egyforma írókkal pont a taszító hatás jött létre. Ha két dudás nem fér meg egy csárdában, akkor mi ilyen tekintetben két külön hangszeren játszunk, de ugyanabban a zenekarban, és ugyanazt a ritmust követjük. Ha valami fura, akkor az, amibe néha belegondolok, hogy Zoli 12 évvel idősebb nálam, de én ezt folyton elfelejtem. És tényleg ő a legjobb barátom az összes író közül.

Ha tényleg ilyen jó barátok vagytok már egy évtizede, ráadásul ott a korkülönbség is köztetek, van olyan a kapcsolatotokban, hogy kistestvér és nagytestvér? Kíváncsi vagyok, melyikőtök hol helyezi el magát ebben a kapcsolatban?

Zoli: Én nem szoktam így gondolni egyikünkre se, hogy alá-fölérendeltségi viszony, vagy kistestvér-nagytestvér, se a kor, se egyéb miatt. Azt tudom, hogy nekem a Szabi az, aki… mert azt szoktam mondani, én egy pók vagyok a sarokban… szóval ha ő nem lenne, akkor én ki se mozdulnék abból a sarokból. Ő az, aki kirángat engem, és azért lehetek most itt is. Mert elvagyok én a magam világában, és ő kell, hogy megadja azt a szikrát, hogy felrobbanjon végre a dolog, és elinduljunk együtt a nagyvilágba, turnézzunk könyvekkel és találkozzunk az olvasókkal.

Szabi: Szerintem sincs, nálunk nem az életkor számít, és ennek lehet köze ahhoz, hogy mind a ketten pont tíz éve írunk. Sőt, nagyjából egyszerre hoztuk létre az egyéni vállalkozásainkat is, mindketten könyvkiadót, és akkoriban rendre terjedelmes leveleket váltottunk arról, mit gondol a vezetésről, a terjesztésről, a reklámokról, a borítókról a másik, és ezeket adtuk át egymásnak. Ezért inkább teljesen egyenrangú, ikertestvéri kapcsolat van köztünk.

Szabi, neked a történelem a fő vonal a regényeidben, Zoli, neked pedig egy speciális fantáziavilág, ugyanakkor mind a ketten írtatok már könyvet a másik témakörében is (B.Z.: A háború gyermeke; B.Sz.: Ragnarök). Szerintetek van még esély arra, hogy legyen erre a jövőben is példa?

Zoli: Én azt figyeltem meg magamon, hogy akkor születik minőségi írás, ha ő választ ki engem. Szoktam hagyni, hogy ez így történjen, mert ha erőszakkal akarom valamerre kormányozni, az nem mindig szokott jól sikerülni. A háború gyermeke is egy olyan történelmi magra épült, amely évek óta velem volt. Ha ez később is megtörténik, akkor ez így történik majd meg újra.

Szabi: Az biztos, hogy én el fogok rugaszkodni a történelemtől, és nemcsak az Anjouk után, hanem már közben is, mert én mindig is szerettem több műfajban alkotni. Bennem az elejétől kezdve megvolt a félelem, hogy beskatulyáznak, mert úgy lehet sajnos a legjobban megjegyezni az embert, vagy eladni, vagy felrakni a polcra. Úgyhogy elfogadom, hogy ez valahol természetes, de a Székirodalom kifejezés 2008-ban pont azért jött létre, hogy abba minden belefér. Bár olyat, mint Zoli, megmondom őszintén, én csak szeretnék írni… Mert hiába van meg nekem is az az eszköztár és szókincs, azoktól az őrült ötletektől, amelyek ennek az embernek a koponyájában ott feszülnek, talán félnék is, hogy milyen lelkiállapotba kerülnék tőlük…

Évtizedes barátság a sorok között

Mi sem bizonyítja jobban a beskatulyázás elleni törekvéseit Szabinak, mint hogy idén debütál mesekönyvíróként: a 3-6 éves korosztálynak szóló kötete jelenik meg tavasszal a Manó Könyveknél a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, amely ősszel aztán már folytatást is kap majd. Valamint szintén a könyvfesztiválon debütál a jelenkori Egerben játszódó, egy 13 éves kissrác nyarát nyomon követő ifjúsági kalandregénye, amely tényleg annyira friss, hogy a mostani győri fellépése előtt néhány órával küldte el a szerkesztőjének. Hűen önmagához a regényben Gárdonyi és közege, a török kor, valamint még a hagyományőrzés is szerepet kap. Ez az új „irányvonal” szándékosan lett részéről a jubileumi évre betervezve. A későbbiekre nézve pedig tervez egy groteszk-regényt vagy -novelláskötet is.

Zolinak is van már készen megszületés alatt lévő kézirata, amely érdekes módon félig-meddig történelmi szövetbe ágyazott sztori két férfi párharcáról, akiknek a küzdelme végigvonul az emberiség történetén a távoli múltból indulva a jelen keresztül a jövőbe. Az utolsó emberig munkacím alatt futó regénynek egyelőre még nincsen meg a pontos megjelenési dátuma. Szabi szerint, aki előszerkesztette a kéziratot, ez a történet „simán nevezhető a 21. századi Az ember tragédiájának”, amelyet Szabó Tibor, az Athenaeum vezetője a kezdet kezdetén, még a szinopszis elhangzásakor annyival egészített ki, hogy a madáchi főmű keresztezve a Hegylakóval.

Szóval Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán 2017-es közös könyvturnéjuk felütésével remekül bizonyította azt az elköteleződést, hitet és akaratot, amelyek regényeikben folyamatosan jelen vannak. Jókedvű, felszabadult, nyitott kettősük teljességgel jelzi, mekkora élmény nemcsak olvasni, hanem hallgatni is őket. Mert bár – saját bevallásuk szerint – egyikük „elmebeteg”, másikuk „földhözragadt”, egymást kiegészítve legyőzhetetlenül józan és sikeres párost alkotnak. „10 éve a sorok között” pedig ténylegesen azt jelenti, amit: évtizedes barátságot és értéket a szórakoztató szépirodalom területén.

Szilvási Krisztián
Fotók: Pozsgai Krisztina

Fotógaléria: Elkezdődött Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs közös könyvturnéja

34 kép