115 éve született John Steinbeck

Nagy Mária írása

John Steinbeck német és ír családok leszármazottjaként született Kaliforniában 1902. február 27-én. Nagyapja, Johann Adolf Großsteinbeck az USA-ba történő kivándorlását követően a családi nevet Steinbeckre rövidítette. John Salinasban töltötte a gyerekkorát, nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek aztán a műveibe is (pl. Egerek és emberek).

A középiskolát Salinasban fejezte be 1919-ben. Ezután a stanfordi egyetemen biológiát tanult, de végül tanulmányait nem fejezte be. New Yorkba utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, itt azonban írásai nem találtak kiadóra, ezért visszatért Kaliforniába dolgozni, és folytatta az írást. Első regénye, az Egy marék arany nem hozta meg a várva várt sikert. Novellákat kezdett írni, két gyűjteménye is megjelent ezután. Az elbeszélések témái Kaliforniához és gyerekkorához kapcsolódtak.

Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók című regénye hozta meg, majd 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek, amit Steinbeck először novellaként írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki. A tragikus történet két kaliforniai alkalmi farmmunkás, George és Lennie körül forog, akik pénzt próbálnak gyűjteni ahhoz, hogy egy szerény kis farmot vehessenek maguknak, hogy békében éldegéljenek. Legismertebb és kritikai szempontból legelismertebb munkája mellett további regényei az Érik a gyümölcs, az Édentől keletre és A gyöngy.

Mielőtt megírta volna az Érik a gyümölcsöt, egy ideig együtt élt és dolgozott az oklahomai földművelő munkásokkal. A regény a jó és a rossz szembeállítása két család történetének keretében, több generáción keresztül. Steinbeck ezt a könyvét tartotta élete fő művének, 1940-ben Pulitzer-díjat nyert érte, 1955-ben Elia Kazan filmet készített belőle. Sok támadást kapott viszont liberális politikai nézetei miatt. A Lement a hold című, később színpadra átdolgozott történet egy náci katonák által megszállt észak-európai faluban játszódik, ahol a lakosság ellenáll a megszállóknak.

Steinbeck a második világháborúban mint haditudósító szolgált, és híreket küldött a New York Herald Tribune számára. 1948-ban a Szovjetunióba utazott Robert Capa fotográfussal. Az utat az Egy orosz napló című kötetben foglalta össze, Capa fényképeivel illusztrálva. Ugyanebben az évben Steinbecket beválasztották az Amerikai Művészeti Akadémia tagjai közé.

1960-ban vett egy kis teherautót, átalakíttatta lakókocsivá, elnevezte Rocinante-nek, és Charley-val, hűséges uszkár kutyájával nekiindult Amerikának. Ennek az utazásnak az Utazások Charley-val című regényében állít emléket. A restaurált kempingező kocsi ma is látható a salinasi Nemzeti Steinbeck Központban. Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele 1961-ben jelent meg: a könyvben Amerika morális hanyatlását mutatja be. 1962-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Steinbeck szoros kapcsolatban állt Arthur Millerrel is, azonban személyes és hivatásbeli rizikót vállalt azzal, hogy mellé állt a McCarthy-féle politikai ügyben. 1963-ban kulturális csereprogram keretében Budapesten is járt, egy évvel később megkapta az amerikai szabadságérmet.

John Steinbeck 1968. december 20-án halt meg New Yorkban, szívinfarktus következtében. Kívánsága szerint holttestét elhamvasztották, hamvait pedig a salinasi temetőbe, a családi sírhelybe helyezték.

Az amerikai könyvtári szövetség szerint 1990 és 2004 között Steinbeck egyike volt annak a tíz szerzőnek, akik a legtöbb negatív véleményt kapták a konzervatívabb olvasóktól. Manapság mindez eltűnőben van az Államokban, az író legtöbb könyve kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban, emlékét múzeumok őrzik.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, Világirodalmi Lexikon. 13. köt. Sf-Suzuki. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1992.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.02.27