Anjou Károly elfogadta az ajánlatot, és sereget gyűjtve Itáliába vonult. A két fél ütközete besorolható az Itáliában csaknem két évszázada zajló pápa vs. császár (guelf – ghibellin) konfliktussorozatba.

Andreas Ungarus – azaz magyarországi András – krónikája szerint Manfréd 15 ezer fős sereget gyűjtött a francia haderő ellen, s igyekezett még azelőtt körülzárni Károly erőit, mielőtt azokhoz a nápolyi guelfek, illetve a Franciaországból érkező erősítések csatlakozhattak volna. Ám a francia lovagsereg átkelt az Alpokon, és végül sikeresen elérte a Nápolyi királyság határát. Manfréd először Capua mellett kívánt csatát vállalni Károly herceggel, de végül a döntő összecsapásra 1266. február 26-án, Beneventó mellett került sor, pénteken.

Károly egyes vezérei a csatát másnapra (27-re) akarták halasztani, hivatkozva a hosszú meneteléstől fáradt lovakra és emberekre, de az nem állt rá, mondván csak az ellenség bátorságát erősítené a halogatás. Így 26-án reggel mindkét fél csatasorba állt. Ungarus krónikája szerint Manfréd 5000 páncélos lovassal és 10 ezer íjas szaracén gyalogossal – ekkor a korábban arabok által uralt Calabriában még sok arab élt! – rendelkezett, míg Károly 4600 nehéz fegyverzetű lovassal és ismeretlen számú gyalogossal bírt. Az Anjou had öt csatasorban állt fel. A csatáról Ungarus rendkívül rövid beszámolót közöl (s nincs is részletesebb), csak annyit jegyez meg, hogy a csatasor, amelyben ő harcolt, a Manfréd király vezette lovagokkal ütközött meg, s a király elesett. Ungarus szerint a csatában 2-3 ezer fő esett el, ám az ő oldalukon mindössze egy halott volt. Ez utóbbi, mondjuk, nem tűnik valószínűnek, mivel kemény csata volt.

A győzelem után Anjou Károly a Szicíliai-Nápolyi királyság ura lett, 1268-ban sikerült legyőznie Frigyes császár törvényes fiát, Konradint is. A csata magyar szempontból is igen komoly jelentőséggel bírt (azon túl, hogy Andreas Ungarus néven magyar író is megírta), hiszen Anjou Károly elnyerte Szicília és Nápoly trónját, és bár Szicíliát később a Szicíliai vecsernyének elkeresztelt háborúban az aragóniaiak elfoglalták tőle, utóbbi a kezén maradt, s családjának is sikerült megőriznie. Károly komolyan érdeklődött a Balkán-félsziget iránt, így lépett kapcsolatba az akkor ifjabb királyként Magyarország keleti felén uralkodó későbbi V. István magyar királlyal. A kapcsolatot házasság pecsételte meg, és István lánya, Mária hercegnő lett Károly király fiának, II. Károlynak a felesége. A házasságból született az a Martell Károly, akinek fia aztán Károly Róbert néven Magyarország királya lesz.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Andreas Ungarus krónikája Anjou Károly provencei gróf győzelméről. Írta és fordította: Bodor József. Temesvár, 1916

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.