1894-95-ben Kína legyőzésével maga is a gyarmatosító hatalmak közé lépett, mikor Koreát Kínától független államnak ismerte el, s amelynek védnöke lett. A valóságban Japán egyre inkább gyarmatként kezelte Koreát, és Mandzsúriában is igényekkel léptek fel. Itt azonban szembetalálták magukat Oroszországgal, amely szintén komoly pozíciókkal rendelkezett a térségben. Az 1895-ös Japán győzelem kiélezte a két állam viszonyát, Japán ugyanis orosz-német-francia fenyegetésre kénytelen volt átadni Oroszországnak a kulcsfontosságú Liaotung-félszigetet, amelyet magának szánt Kínából.

1902-ben a szigetország igyekezett megegyezni a cárral, de az orosz külügyi vezetés Japán gyengeségének jelét látta az Oroszország számára kedvező ajánlatban, s még többet szeretett volna elérni. Erődemonstrációként orosz katonák szállták meg Mandzsúriát, fenyegetve Japán koreai támaszpontjait. Hiba volt. A japán hadiflotta 1904. február 8-án Tógó Heihacsiró vezetésével az európai gondolkodástól szokatlan módon, hadüzenet nélkül mért csapást Pert Arthur orosz kikötőjére a Liaotung-félszigeten. A támadás váratlanul érte a csendes-óceáni orosz flottát, amely a kikötőbe szorult, s a várost hamarosan már szárazföld felől is ostrom alá vették az ázsiai katonák.

A két birodalom haderőinek teljes felvonulása eltartott egy darabig, de nyárra egyre keményebb harcok folytak Mandzsúria területén, Port Arthurtól északra. A kikötőváros végül januárban került csak japán kézre, köszönhetően a heves orosz védelemnek. Februárban bontakozott ki az igazán döntő szárazföldi csata Mukdentől délre, ahol február 20. és március 10. között 280 ezer japán és 340 ezer orosz katona csapott össze. A csata már magán viselte a modern hadviselés egyes jellemvonásait, a sérülések zömét a tüzérség és a géppuskák okozták, és az első világháborúra oly jellemző lövészárok-hadviselés is nagy jelentőségre tett szert. A csatát a japán 5. hadsereg támadása nyitotta a vele szemben álló orosz had bal szárnya ellen, amelyet azonban XIX. századi elvek alapján tömött alakzatban hajtottak végre. A srapnelzáporban és géppuskatűzben a támadások a nagy áldozatok ellenére is kevés eredményt hoztak.

A lövészárkokból az oroszok megtizedelték a támadókat. A „frontok” befagytak a hideg mandzsúriai télben, s heteken át tartott a csata, már-már első világháborút idéző árok- és tüzérségi harcban. A döntést az orosz hadsereg leghűségesebb és legjobb tábornokának, Tél tábornoknak beavatkozása, mondhatni árulása döntötte el. A kemény hidegben az orosz front szárnyát fedező Hun folyó is befagyott, s ezen keresztül végül a japánok sikeresen az orosz vonalak mögé kerültek. Hogy a hadsereg teljes megsemmisítését elkerüljék, az orosz Kuropatkin tábornok elrendelte a visszavonulást. A hátrálás futássá lett az előretörő japán csapatok nyomása alatt, s a megvert haderő az ellenség kezén hagyta nehézfegyverzetének jelentős részét, de a gyűrű végül nem zárult össze körülöttük.

A mukdeni orosz vereség után a japánok a fél világ megkerülésével a Távol-keletre vezényelt orosz balti flottát is szétverték májusban Csuzimánál, s ezzel a háború eldőlt. Az 1905. szeptember 5-én az amerikai Portsmouthban megkötött békeszerződésben Oroszország kénytelen volt lemondani Japán javára Port Arthurról, a Szahalin-sziget déli részéről (mai napig megoldatlan probléma a két ország között), valamint minden igényéről Mandzsúriában. A történelemben szinte páratlan módon egy néhány évtizeddel korábban még csaknem gyarmati státuszba süllyedt ország képes volt legyőzni a kor egyik kétségtelen nagyhatalmát. Oroszországban a vereség hatására válság tört ki, amelyet csak nehezen volt képes a politikai elit kordában tartani.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.