Talán még a nagymamák emlékeznek is rá, hogy a két világháború között, de egészen a nyolcvanas évekig, amikor még nem volt tévé, vagy csak a két csatornából lehetett választani, és nem voltak közösségi oldalak sem, mekkora divatja volt falun és városon a kézimunkázásnak. Összejöttek a napi munka után a barátnők, mert közösen jobb kikapcsolódni is, hímződtek a terítők, varródtak a csipkék az ország minden tájékán. Hogy aztán ebből a divatból miért éppen a halasi csipke emelkedett ki és vált világhírűvé, az leginkább két embernek köszönhető. (A képen rókacsipke látható.)

Legelőbb is az erdélyi születésű Dékáni Árpád rajztanárnak, a halasi református gimnázium akkori oktatójának, aki 1902-ben megtervezte az első mintákat. És Markovits Mária okleveles varrónőnek, aki egy új technika kidolgozásával, társnőivel együtt megvalósította ezeket a terveket. Markovits Mária 1897-ben végzett a Magyar Királyi Állami Nőiipariskola fehérneművarró szakán, és tehetségét látva Vaszary Kolozs hercegprímás a Mátyás templom miseingeinek hímzéseit rendelte meg tőle. De megbízták a Ferenc József számára készített garnitúra kárpitjainak elkészítésével is. Ezt aztán az 1900-as Párizsi Világkiállításon aranyéremmel jutalmazták.

Az új technika lényege a varrás, pontosabban a stoppolás volt, amellyel a leheletfinom lenfonalból olyan csodálatos csipkék születtek, melyek már két év múlva, a St. Louis-i Világkiállításon nagydíjat érdemeltek. A Dékáni szervezte műhelyben Markovits Ilona mellett Schreirer Rózsika, Szabady Eleonóra és Lefkovits Rózsika dolgozott, és hamarosan a gödöllői szőnyegszövőkkel együtt az Iparművészeti Iskola tanműhelyévé lettek. Megjegyzendő, hogy a korszak női viseletében a csipke kiemelkedő szerepet játszott. Gallérok, tarsolyok, legyezők, zsabók és azok a Krúdy által is emlegetett csipkés szegélyű zsebkendők minden magára valamit adó nő ruhatárának fontos tartozékai voltak. Volt tehát kereslet, Dékáni ugyan 1911-ben elment tanárkodni a fővárosba, de még küldött rajzokat, 1918-ban viszont hazaköltözött, és a Gyulafehérvár melletti Borbánd bírájaként működött haláláig.

1935-ben viszont Halason felépült a Csipke Ház (a képen), amely foglalkoztatta a csipkekészítőket egészen 1946-ig. 1952-ben már a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet működtette a házat, amit fel is újítottak. A minőséget pedig az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás nagydíja is jelzi. Napjainkban alapítványi keretek között zajlik a tevékenység, a halasi csipke pedig ajándék formájában eljutott Horthytól Hitleren és Sztálinon át egészen Ferenc pápáig.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu