Európa kulturális fővárosa lehet Győr

Pályázik városunk

Újabb nagyszabású terv megvalósítását tűzte ki célul a város vezetése: Győr megpályázza az Európa kulturális fővárosa 2023 címet. Úgy tűnik, a városban komoly együttműködés körvonalazódik: a kulturális élet színe-java összefog, hogy sikerre vigye a projektet.

2023-ban egy brit város mellett egy magyar település tölti be Európa kulturális fővárosa címet, amit az Európai Unió ítél oda. Tavaly született döntés arról, hogy Győr is megpályázza ezt a címet. Az előkészítés megkezdődött – tájékoztatta a sajtó képviselőit február 13-án, hétfőn délelőtt Fekete Dávid, Győr megyei jogú város alpolgármestere. Bevezetőjében elmondta, hogy Győr gazdasági ereje az, ami lehetővé teszi immár 10 éve, hogy a városban szisztematikus, előremutató és egyben fenntartható fejlesztések történjenek. Az idei esztendő, azon belül is az EYOF az a nagyszabású nemzetközi sportrendezvény, ami felé az elmúlt évek városfejlesztései mutattak. Egy ilyen volumenű multisport rendezvény sikeres lebonyolítása bizonyító erővel bír – Győr bátran belevághat hasonló grandiózus projektekbe. A városvezetés tehát egy új víziót keresett, egy új mérföldkövet, ez pedig az Európa kulturális fővárosa cím elnyerése. Az alpolgármester hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a városban kiemelkedő kulturális tevékenység folyik, egyes intézményei világszerte ismertek, s jól reprezentálják a Győrben folyó magas minőségű művészeti életet, bizakodó tehát a pályázat eredményességét illetően.

2017. február 13-án alakult meg a pályázatot előkészítő bizottság, amelynek vezetője Borkai Zsolt polgármester. Az operatív feladatok ellátásáért Fekete Dávid alpolgármester a felelős, a testület tagjai a városvezetés részéről a frakcióvezetők, valamint a kulturális intézmények igazgatóinak széles köre. A bizottság munkájának első fázisa az igényfelmérés lesz; március-április hónapban közvélemény-kutatások, workshopok, konferenciák segítségével monitorozzák a városlakók és a civil szervezetek véleményét. A Széchenyi István Egyetem szakértői már elemzik a korábbi, nyertes pályázatokat: keresik a főbb célok, a stratégiák jellegzetességeit. Ezzel párhuzamosan a kulturális intézményekben is megkezdődik a munka. Az ő feladatuk, hogy felmérjék, számukra milyen lehetőségek nyílnak meg, s hogy feltérképezzék, milyen ötletekkel, vállalásokkal tudnának hozzájárulni a pályázat sikeréhez.

Júniusra körvonalazódnak a főbb célkitűzések; a nyár és az ősz pedig a pályázat megírásával telik. A tervek szerint novemberben a közgyűlés jóváhagyja a dokumentációt, s ezt követően – legkésőbb decemberben – kerülhet sor a pályázat benyújtására.

Az előkészítő bizottság számít a városlakók aktivitására, hogy milyen formában, azt Domanyik Esztertől, a Városmarketing és Programszervezési Főosztály vezetőjétől tudtuk meg. Február 16-tól a város honlapján olvasható lesz az EKF (Európa kulturális fővárosa) projekt szlogenjére és logójára kiírt pályázati felhívás szövege. Várják, hogy minél többen jelentkezzenek ötleteikkel. A pályázatok beadásának határideje március 16. Február 20-án indul egy nagyszabású közvélemény-kutatás is Győr kulturális életéről. A testület tagjai kérik a megkérdezettek segítő együttműködését, és előre köszönik az EKF-el kapcsolatos ötleteket és javaslatokat.

B. E.
Fotók: Vas Balázs

2017.02.13