„Ha csak beszél, hangja akkor is olyan, mintha énekelne. Nyugodtan merem mondani, hogy Magyarország legszebb hangja az öné” – írta egy lelkes rajongó Simándy Józsefnek, aki 40 éves pályája során számtalan levelet kapott. Sokan voltak, akik éppen az ő hangját hallva szerettek bele az opera műfajába. Egy kislány megköszönte, hogy a reggeli rádióban hallgatva annyi energiát és kedvet kapott, hogy utána az iskolában ötöst írt matematikából, és akadt olyan rajongó is, aki idejét nem kímélve gyűjtötte össze az énekesről szóló összes újságcikket saját készítésű albumokba. Ebből is látszik, hogy nem csupán egy különleges hangról van szó, hanem olyan tehetségről, aki meg tudta érinteni a hallgatóságát, átadva nekik az éneklés örömét.

„Bárhova elment, ahova hívták – a legkisebb falvaktól a nagyszínpadokig –, mert az volt számára a fontos, hogy a közönségnek a legszebbet adja. Nem akart senkinek csalódást okozni” – meséli róla Simándi Kata, a Háromszázezer magas Cé – Simándy 100 című kiállítás kurátora. A tárlat a művész születésének századik évfordulója alkalmából nyílt 2016-ban a Bajor Gizi Színészmúzeumban, és március 5-ig látogatható. A vendégek bepillanthatnak az operaénekes gyerekkorába, 40 év rajongói levelezésébe, és „jegyet válthatnak” 14 operára, amelyekről filmrészleteket, tévéhíradókat, fotókat, visszaemlékezéseket nézhetnek meg, és áriákat és duetteket hallgathatnak meg. Megismerkedhetnek azokkal a karmesterekkel, énekesekkel, kollégákkal, akikkel Simándy József dolgozott, és megtudhatják, hogyan lett a munkás fiatalból Magyarország ünnepelt operaénekese, akit világszerte hívtak vendégszereplésre.

Simándi Kata Sipőcz Mariann kurátortársával háromnegyed éven át készült a tárlatra. Mihalkov Györggyel, aki a látványért felelt, arra törekedtek, hogy olyan tárlatot hozzanak létre, amelyben a zene, az operahang kapja a főszerepet, és amely hűen mutatja be Simándy József életművét.

A kiállítás első szobájába lépve az 1910-es évekbe csöppenünk: Kistarcsára. Itt született a későbbi operaénekes, és a Schulder József nevet kapta. A sváb családban azt remélték, hogy ő lesz a megmentő: édesapja alkoholproblémákkal küzdött, és azt ígérte, ha születik egy fia, abbahagyja az ivást. Meg is érkezett a várva várt kisfiú, csakhogy néhány órával később elvesztették. Ezt követően jött világra a később világhírűvé vált operaénekes, akiért az apának ott kellett volna hagyni a kocsmákat és kávéházakat. Sajnos nem így történt, a gyári munkást kirúgták, a család szétesett és mélyszegénységbe zuhant, a szülők elváltak, Simándy József pedig 16 évesen ágyrajáró lett. Nem mehetett haza a szüleihez, nővérei megházasodtak, ezért egy ágyat bérelt valahol.

Az éneklés szeretetét azonban otthonról hozta, varrónő édesanyjától, akivel szoros kapcsolatban állt. „Apám mindig emlegette, hogy a Vilja-dalt senki olyan szépen nem tudta énekelni, mint édesanyám. Anyám mindig dalolt. Amikor örült, amikor bánata volt. Dalolt sírva, dalolt nevetve. Tőle örököltem a szép hangot, muzikalitást, talán még a színpadi készséget is” – olvasható a falon Simándy visszaemlékezése szüleiről.

„Sokat hallgatták az operákat rádión is, ezért helyeztük ide a régi készüléket, melyen felcsendül a látogatóknak a Vilja-dal” – magyarázza Kata. A szobában felhívja a figyelmet a falon futó kottavonalakra, melyek az egész kiállítást végigkísérik, valamint a ráhelyezett borítékokra, melyekbe a Simándyhoz szóló rajongói leveleket rejtették. A tárlat motívuma egy violinkulcs, amelynek vége villáskulcsba megy át. Hogy miért? „A tizenéves fiút az mentette meg a lecsúszástól, hogy beajánlották a Szürke Taxi vállalathoz, ahol autószerelő-segéd lett. Itt dolgozott három műszakban, és hogy az éjszakai munkaidő alatt el ne aludjon: énekelt. Amikor már meg lehetett oldani, hogy egy műszakban dolgozzon, akkor kezdett el énekelni tanulni Posszert Emíliától” – vezet át a második szobába a kurátor.

A terem felidézi a kort, amelyben Simándy fiatal volt és a gyári világot is. „Belehallgathatunk egy filmbe: 1950-ben készült Keleti Márton Dalolva szép az élet című alkotása, amely arról szól, hogy az ifjú munkások egy haladó szellemű, új kórust hoznak létre. Simándy József már ebben a filmben is elénekli a Bánk bánból a Hazán, hazám című áriát, mely később összekapcsolódik nevével. A történet mintha az ő életét idézné fel, hiszen maga is a gyárban kezdett el dalolni munka közben” – meséli Kata.

A második szoba állít emléket Posszert Emíliának is, aki tanította a gyárból fáradtan, átfázva érkező fiatalt, pár évvel később pedig már maga is gratuláló leveleket küldött az ünnepelt operaénekesnek. „Érdekesség ebből az időszakból, hogy édesapám nem akarta elhinni, hogy tenor hangja van, és nem bariton. Másfél évig foglalkozott vele Emília, mire elhitte, hogy ő tenor” – emeli ki Kata, miközben átlépünk a harmadik szobába, ahol már az első énekesszerepei láthatók. Először a Városi (ma Erkel) Színházban kapott lehetőséget, majd onnan került át a Magyar Királyi Operaház kórusának tenor II. szólamába. Az első öt évét itt a kórusban töltötte, és nagyon sokat tanult a karvezetőtől, Roubál Vilmostól. Közben elkezdte a Zeneakadémiát is. A teremben láthatjuk az indexkönyvét és a noteszait, melyeket 1944-től egészen 1979-ig vezetett. Ezekbe írta fel, mikor milyen darabban és hányadszorra énekelt.

Az első komoly szerepét 1944-ben kapta, a Nyilas-korszakban az operaház új igazgatójától, akinek nagyon megtetszett a fiatal énekes hangja. Ő nevezte ki magánénekesnek, és elkezdte tanulni A bolygó hollandit. Csakhogy 1945-ben, a felszabadulás után mindenkit átvizsgáltak, és rossz néven vették az ifjú énekestől, hogy német származású, és éppen a Nyilas-korszakban nevezték ki. Ez gyanús volt számukra, ezért kitiltották az Operaházból. Ismét a nulláról kellett kezdenie, és ez a legmélyebb kétségbeesésbe taszította. Ekkor változtatta meg sváb nevét Simándyra, majd Vaszy Viktor karmesterrel találkozott, aki Szegedre hívta. Itt lett először magánénekes 1945-től 1947-ig, és itt kapta az első főszerepet Bizet Carmenjében, amellyel rögtön hatalmas sikert aratott. Vaszy Viktorral szoros munkakapcsolat volt közöttük, tőle származik a kiállítás címe is: a Háromszázezer magas Cé. Ő mondta Simándynak: „Magának háromszázezer magas Cé-t ajándékozott a sors. Jól ossza be! Ne tékozolja őket!”

Szegedhez több szál fűzte a művészt. „Vaszy Viktor volt az, aki 1959-ben újraindította Szegeden a szabadtéri játékokat. A nyitóelőadásban is Simándy énekelt: Hunyadi szerepét akkorra tanulta meg, de ott játszotta utoljára maszkban-jelmezben a teljes Bánk bánt, és az elmúlt években Szegeden rendezik meg kétévente a Nemzetközi Simándy József Énekversenyt is” – sorolja a szegedi kötődéseket Kata.

A kiállítás negyedik terme az Operaházban töltött éveket eleveníti fel. „A fővárosi Operaház 1947 szeptemberétől szerződtette Simándyt, az első nagy szerep, amelybe beállt, a Lohengrin volt Otto Klemperer vezényletével. A karmestert Tóth Aladár, az Operaház igazgatója hívta Magyarországra 1947 és 1949 között, az egyik előadáshoz pedig egy nevezetes történet is fűződik. Ugyanis éppen akkor jött ki a rádió rögzíteni a felvételt, amikor a karmester és a közönség között szóváltás robbant ki. Otto Klemperer komolyan vette, hogy Wagner operáiba nem szabad beletapsolni, Simándy Grál-elbeszélése után azonban tapsviharban tört ki a közönség. Klemperer csitította őket, és rájuk szólt, hogy csöndet, mire a nézők elkezdtek bekiabálni. Az előadás majdnem botrányba fulladt, a karmester el akarta hagyni a zenei árkot, de visszatartották. Az előadást végül folytatták, és az elbeszélések szerint mindez Simándynak köszönhető, aki nem vesztette el lélekjelenlétét, nem lépett ki szerepéből, és az egész szóváltás alatt mozdulatlanul állt. Ekkortól fogadták maguk közé a fiatalembert az idősebb kollégák is” – idézi fel a kurátor. A legendás hangfelvételbe a látogatók is belehallgathatnak.

Szintén egy Wagner-opera, A bolygó hollandi hozott változást az énekes életébe 1951-ben is, amikor észrevette, hogy valami nincs rendben a hangjával. Orrműtéten esett át, és félő volt, hogy elveszítheti a hangját, szerencsére azonban 1952 májusában már visszatérhetett az Operaház színpadára. Mégis: ez az időszak mély nyomot hagyott benne, el is mondta később – a kiállításban is látható riportfilmben –, hogy Florestan szerepének megformálásánál ezt a kétségbeesett állapotot idézte fel, erre a fél évre gondolt vissza.

A szoba felidézi a kihelyezett jelmezekkel, fotókkal az Operaházat. „Szerettük volna láttatni, hogy ez egy más színpadkultúra volt akkoriban: jelzésszerű színpad helyett hatalmas, gyönyörű díszletekkel és jelmezekkel.” Mindemellett a terem a mozira is hasonlít, hiszen beülhetünk a kényelmes fotelekbe, és a kivetítőn 14 operára válthatunk jegyet. De ugyanebben a szobában nézhetjük végig, mely külföldi országokban – például Németországban, Kanadában, Ausztriában, USA-ban – vendégszerepelt Simándy. „A forradalom híre is kint érte, 1956. október 25-én hanglemez felvétele volt, ezért már október 22-én kiment. Ott tudta meg, mi történt nálunk másnap. Hazajönni nem tudott, egészen 1957 májusáig maradt kint, egyik külföldi helyről hívták a másikra, a családja azonban Magyarországon élt, és ő azon tipródott, mi lehet otthon a feleségével és a gyerekekkel. Bár kint maradhatott volna, kapott is volna további felkéréseket, féltette a családját, ezért hazajött” – meséli Kata, hozzátéve, hogy talán ezek a döntések és élmények is hozzájárulhattak a Bánk bán ihletett szerepformálásához.

A Bánk bánt, amely összeforrt nevével, 1953-ban mutatták be. Az előadásnak szentel emléket az ötödik szoba, de itt láthatjuk a vidéki fellépéseit is, hiszen bárhova elment, ahova hívták – a legkisebb falvakba is – hogy a közönsége kedvében járjon. Ez meg is mutatkozik a hatalmas rajongótáborán: az utolsó teremben egy kinagyított fotón megpillanthatjuk a közönséget. Nők és férfiak hosszú sorokban várakoznak, hogy jegyet vegyenek az Operaház műsorára. „Érkeztek a tárlatra olyan érdeklődők, akik felfedezték rokonaikat a fotón, egyik néni pedig, aki rendszeresen jár a rendezvényeinkre, megtalálta az édesanyja, majd a saját rajongói levelét is a kiállításon. De már az előkészületekben is nagy segítséget kaptunk a rajongóktól, hiszen dolgozhattunk saját készítésű albumaikból, melyekben az összes Simándyról szóló újságcikket összegyűjtötték” – mutat a kiállított kötetekre a kurátor.

A tárlat végén az operaénekes magánéletébe is bepillanthatunk, látjuk őt a családja körében, autót szerelve, vagy éppen a szőlőhegyen, ahol borászkodott. A tárlat számtalan interaktív elemmel is igyekszik közelebb hozni az opera világát és a művész életét a látogatókhoz. Van rejtvény, ahol a megoldásokat kihelyezett postaládák rejtik, Simándy József öltözőasztalához leülve nyolcféle Virágáriát hallgathatunk meg a Carmenből. A tükörben pedig végignézhetjük 30 év Carmen-fotóit, hiszen a szerepet 1946-tól egészen 1977-ig énekelte. Felpróbálhatunk egy jelmezrekonstrukciót, „beülhetünk” a színházba felvételeket nézni, és meghallgathatjuk filmszerepeit is – például a Vámos László készítette Bánk bán filmből, melyhez Simándy József nemcsak a hangját adta, hanem maga is játszotta a szerepet.

„A tárlatot kiegészítőprogramok is kísérik, minden hónapban van beszélgetésünk, ahol Simándyra emlékeznek operaénekesek, volt kollégái. Február 9-én Kasza Katalin énekesnő jött el, akivel a Fideliot énekelte. Találkozhatnak a látogatók Sólyom-Nagy Sándorral is, aki II. Endre énekhangja volt a Bánk bán-filmben, és Medveczky Ádám karmesterrel, aki sokszor vezényelte Simándyt. Majd február 23-án Tokody Ilona énekes lesz a vendégünk, aki 1984-ben, az Opera újranyitásakor játszotta Melindát.

A kiállítás zárása március 5-én lesz, Simándy József halálának – március 4. – évfordulója alkalmából. Akkor egész napra kitárja kapuit a Bajor Gizi Színészmúzeum, és várja a látogatókat. Itt lesz többek között Rost Andrea, Berczelly István, Kováts Kolos operaénekesek, Czigány György író, zenei rendező, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Tordai Hajnal jelmeztervező, aki a jelmeztervezésről fog beszélni, és tartunk majd kurátori tárlatvezetéseket is, valamint filmvetítésre is beülhetnek az érdeklődők” – részletezi a programokat Simándi Kata, hozzátéve: azoknak sem kell szomorkodniuk, akik nem tudnak ellátogatni a fővárosba, ugyanis indult egy vándorkiállítás is 2016 májusában Simándy Józsefről. Most éppen a 9. állomásán: Újpalotán van, utána Pécsre érkezik, majd Miskolcon, nyáron pedig Gyulán kereshetik fel az érdeklődők.

Wéber Anikó
Fotók: PIM-OSZMI/Szebeni-Szabó Róbert
Forrás: kultura.hu