987

,,Egyre inkább puskaporos hordó lesz a világ” – Interjú Schruff Milánnal

Molnár György fotói A hullaégető című darab győri előadásáról

Ladislav Fuks A hullaégető című műve nem a holokausztról szól, hanem arról, hogy egy ideológia hogyan képes megmérgezni lényegében bárkit, és mivé lesz általa az ember – mondja Schruff Milán. A hátborzongató regény alapján készült színházi előadásban – a főhőst, Karel Kopfrkinglt megformáló Gálvölgyi János oldalán – ő játssza az egyik főszerepet. Az interjút a teljes darabot végigkövető, átfogó képgaléria követi a győri előadásokról.

Milyen karaktert alakítasz a darabban?

Willit játszom, aki a könyvben, illetve a filmben Karl Kopfrkingllel egy idős, a volt osztálytársa. Willinek jól mennek a dolgai, politikai tevékenységet folytat, a náci párt tagja, és gyakran meglátogatja Kopfrkinglt. Jóban van a családjával is. Amikor megjelenik nála, mindig arról szónokol, hogy Kopfrkinglnek is be kellene lépnie a pártba. Többek között azt mondja: „Nem érzed magadban a német vért?”; „Te német vagy, kiválasztott, ezt miért nyomod el magadban?”; „Én a prágai német kaszinóba járok, ami maga a Paradicsom”; „Örök életedben azzal akarsz foglalkozni, hogy koporsókat irányítasz a hamvasztókemencébe?”; „Inkább lépj be te is a pártba!”. Willi karizmatikus személyiség, és a kitartó propagandaszövegével átfordítja az alapvetően jóravaló, tisztes, szerény életet élő Kopfrkinglt. A folyamatos agymosás hatására Kopfrkingl is belép a pártba, és a náci ideológia megszállott híve lesz.

Gondolom, amikor Gárdos Péter Hajnali láz című filmjének főszerepére készültél, sokat foglalkoztál a második világborúban, illetve az azt megelőző időszakban történtekkel. Most felfrissítetted a tudásodat, újra utánaolvastál a vészkorszaknak?

A Gárdos-film kapcsán sokat kellett foglalkoznom ezzel az időszakkal, de erről a korszakról nem lehet eleget tudni, minden tudás kevés ahhoz, hogy megértsük. Rengeteg dokumentumfilmet néztem meg a Hajnali láz-beli szerepem miatt is, most is. Pelsőczy Réka, A hullaégető rendezője létrehozott egy zárt Facebook-csoportot a csapatunknak, hogy ilyen formában is megoszthassuk a gondolatinkat, és ki is tettem oda a YouTube-ról egy nagyon erős dokumentumfilmet, a Náci evangéliumokat. Ebben a filmben levezetik, hogy a nácik eszmerendszere nem is pártideológia, hanem már vallás. A hullaégető egy történelmileg fontos időpontban, 1939-ben játszódik, amikor Hitler elfoglalja a Szudéta vidéket, de döbbenetesen reflektál a mára. Főleg az én szerepemben megtestesített gyűlöletpropaganda, ami folyamatosan árad, mossa és mérgezi az emberek agyát. Az a veszélyes benne, hogy mint minden propagandában, abban is van valamennyi igazság, amit Willi mond. Azt az igazságmagvat nagyítja fel, túlozza el az ideológia, és azzal vezetik meg az embereket. Németország elvesztette az első világháborút, utána óriási jóvátételt kellett fizetnie, munkanélküliség, nyomor, éhezés volt, és mivel Hitler ezt helyretette, be lehetett hülyíteni az embereket a propagandájával.

Például milyen szövegnek dőlnénk, esetleg dőlünk is be most is?

A náci propaganda például úgy rázta fel az embereket, hogy azt hangoztatta: a fiatalok gyengék, elpuhultak, elnőiesedtek, ezért erősödniük, leginkább bokszolniuk kell, mert csak akkor tudják megvédeni magukat. Ha pusztán ezt az egy mondatot hallom, akkor én is rábólintok, mert tényleg ma sem ártana, ha a fiatalok testileg edzettebbek lennének. A darabban sok olyan mondat hangzik el a karakterem szájából, amikkel önmagukban egyet lehet érteni, és ezen a sandaságon keresztül szippantja be Kopfrkinglt, a mindenkori kisembert a politikai irányzat. Aztán jön az ördögi Willi, az ideológia szócső többi mondata, amelyek sajnos visszaköszönnek a jelenből, a tévéből, a plakátokról áradó gyűlöletpropagandából is.

Hogyan hívod elő magadból a hithű, megszállott, gonosz nácit?

Nagyon jó próbálni, imádom! Nem az ördögöt kell eljátszanom, hanem a karakterem igazságát kell megtalálnom, amitől az majd ördögi lesz a néző számára. Azért is fontos ismerni a Náci evangéliumokat, mert abból kiderül, hogyan működnek a Willik. Nem a tudatos személyes döntésükön alapul, hogy elvetemültek lesznek; a gonoszság abba a hitrendszerbe van beágyazva, amelyet követnek és ami szerint cselekednek. Karl Kopfrkingl a tibeti vallásban hisz. A krematóriumban dolgozik, ahogy ő nevezi, a Halál Templomában, és a tibeti vallás követőjeként azt gondolja: a halál nem más, mint hogy az ember megszabadul a szenvedéstől. Williként úgy van bennem az ördögi, hogy a tibeti vallással példálózom, azt mondom Kopfrkinglnek: igen, meg kell ölni az embereket, hisz’ a halál megmenti őket a szenvedéstől, és a lelkük a Paradicsomba jut. Ő pedig azt mondja: „nekem még egy jó lelket meg kell mentenem, hogy megszabaduljon a szenvedéstől”, és megöli a saját feleségét, majd a fiát és a lányát is. Megmérgezték az agyát, szörnyű, amit művel, de ezt nem tudatos kegyetlenségből teszi, hanem hitbéli meggyőződésből. Az a legborzasztóbb, a legijesztőbb, hogy a nácik tényleg hittek a hitleri eszmében.
A darabban 1939-ben vagyunk, még nem tört ki a második világháború, de Williként azt mondom: „Ez az ország egy óriási puskaporos hordó. Új világháború tűzfészke. Ellenségeink bástyája”. Döbbenetes kimondani, mert körülbelül ugyanitt tartunk most is. Ahogy a dolgok alakulnak, a világ egyre inkább puskaporos hordó lesz, sajnos a háború veszélye benne van a levegőben. Ilyen téren is aktuális a darab. Sokszor elmondjuk, hogy a történelem ismétli önmagát. A többség akkor sem gondolta, hogy még egyszer megtörténhet a világégés, de megtörtént.

A regényből – rasszizmusról, kirekesztésről és arról a bizonyos szellemről, amely kiszabadult a palackból – 1968-ban csehszlovák film is készült. Láttad?

Nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele-bele a filmbe, de egészben nem néztem meg, és a regényt sem olvastam. Szándékosan, mert egyszer elkövettem azt a hibát, hogy egy regényből készült színpadi adaptációnak elolvastam az eredetijét is, és nagyon megzavart. A könyvben sokkal világosabb volt minden, és nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nekünk a szövegkönyvünkből kell dolgoznunk. Utána megfogadtam, hogy csak a szövegkönyvvel foglalkozom, nem olvasok, nem nézek mást. A hullaégető film megengedhette magának, hogy kisrealista legyen, de színpadon nem működne, ha ilyen formába öntenénk. Eleve nem tud reális lenni attól, hogy az elvben Gálvölgyivel egy korú ember szerepét én, a fiatal színész játszom. Mást kell, hogy jelentsek majd a színpadon. A Vaskakas Bábszínház tagjai is játszanak a darabban, néha báboznak, néha ők maguk lesznek olyanok, mint a bábok, ez is elemeli az előadást a realitástól. Minden tiszteletem az övék, mert nincsenek állandóan a színen, sok kicsi feladatuk, lényegesen kevesebb szövegük van, mint nekünk Jánossal, és amíg mi gyakoroljuk szerepünket, ők csak úgy üldögélnek szegények. Sokat kell várakozniuk, és mindehhez Győrből jönnek naponta Pestre. Igazi hősei a próbáknak. Az előadásban kulcsfontosságú szerepük lesz, mert amit nem lehet naturálisan ábrázolni, azt ők oldják meg bábokkal. Amikor megjelennek majd a színen, annak mindig fontos jelentéstartalma lesz. De a leglényegesebb az elképesztően erős szöveg.

Gálvölgyi Jánossal először dolgozol együtt. Partnerre találtatok egymásban?

Még a próbák elején vagyunk, de az már kirajzolódott, hogy János nagyon nyitott, jól működünk együtt. Nehéz a darab, ha nem bohóckodnánk néha, talán nem is tudnánk ilyen jól próbálni. Ebben is abszolút partner. Egy-egy morbid jelenetet annyira eltúlzunk, groteszkké teszünk, hogy azon már csak nevetni lehet. Ez jó, mert ilyenkor kicsit fölülről tudjuk nézni az egészet. Pelsőczy Rékával is most dolgozom először, de már régóta szerettem volna. Hasonlóan gondolkodunk a színházról, egy-egy jelenetről, nincsenek értetlenségek, félrecsúszások. Nagyon-nagyon jó a közös munka.

Nem fájó úgy próbálni a darabot, hogy tudjátok: nem feltétlenül ér meg nagy szériát?

Nem térdcsapkodós, hahotázós bulvárdarab, de azon vagyunk, hogy olyan jó előadás legyen belőle, amitől a nézők gazdagodhatnak. Benne van a pakliban, hogy nem fogjuk annyiszor játszani, mint akarnánk, de nem gondolok erre. Amúgy is elég gyakori, hogy jobban szeretek próbálni egy darabot, mint később játszani. Sokszor jobban érdekel a keresgélés fázisa, az, amikor még csak próbálkozunk a különböző megoldásokkal, és figyeljük, melyikből mi lesz. Persze azért mindannyian bízunk abban, hogy nagy szériát ér meg A hullaégető, de nem ezért csináljuk, hanem azért, mert nagyon fontos darab. Nem a holokausztról szól, hanem arról, hogy egy ideológia hogyan mérgezi meg és mivé tudja tenni az embert. Lényegében bárkit.

L. Horváth Katalin
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.02.10
30