1387

La Traviata

Premier a Győri Nemzeti Színházban

A Győri Nemzeti Színházban február 4-től látható Giuseppe Verdi (1813-1901) tizenkilencedik operája, a háromfelvonásos Traviata (1853) Szűcs Gábor rendezésében. Mindig nagy sikerrel játszanak Győrben népszerű operákat, s hagyományosan vendégművészeket is szerepeltetnek bennük – ezúttal sincs ez másként.

Magát a művet nem nagyon kell bemutatni, hiszen mindenki ismeri ifj. Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című 1848-ban megjelent regényét, melynek alapján a szövegkönyv készült Francesco Maria Piave közreműködésével. A regényt olvashattuk, láthattuk színdarabban számos színház előadásában, és megnézhettük a számtalan filmfeldolgozás egyikét – hiszen az ismert párizsi kurtizán szerepét olyan színésznők alakították (a teljesség igénye nélkül), mint például Sarah Bernhardt 1911-ben, Alla Nazimova 1921-ben, Greta Garbo 1936-ban, Kate Nelligan 1976-ban vagy Greta Scacchi 1984-ben, olyan partnerek oldalán, mint Lou Tellegen, Rudolph Valentino, Robert Taylor, Peter Firth, illetve Colin Firth. Verdi 1852-ben látta a darabot, mely megihlette. A Traviata (tra via= útról letért) ennek a történetnek a feldolgozása. A főhősnő (Valery Violetta) divatáru-eladóként dolgozott, míg szépsége és kalandvágya meg nem nyitotta az utat számára az előkelő társadalmi rétegek felé, és egyike nem lett Párizs leghíresebb kurtizánjainak…

Annak ellenére, hogy a XIX. század legnagyobb hatású és legnépszerűbb operaszerzőjének ez a remekműve csúfosan megbukott az ősbemutatón (ennek okát a zenetörténészek azóta is vitatják), nagyon hamar (egy évvel később) már sikerrel játszották, s azóta is az egyik legkedveltebb Verdi-darab. A Győri Nemzeti Színház új előadásában öt vendégművészt láthat az érdeklődő közönség, illetve egyszerre csak maximum hármat, hiszen Violetta szerepében Lőrincz Judit vagy Sipos Mariann lép színpadra, míg Germont Alfrédot Turpinszky Gippert Béla vagy Tötös Roland alakítja. Laborfaly Soós Béla pedig Bede-Fazekas Csabával osztozik Germont György szerepén.

A győri színművészeket mindannyian jól ismerjük, és a vendégelőadók között is vannak, akik nem ismeretlenek városunk színházba járó közönségének, de azért áruljunk el róluk néhány információt. Turpinszky Gippert Béla Budapesten született. Gyermekkorától zongorázni tanult. Zenei tanulmányait Adorján Ilona, Kaposi Margit, Oberfrank Géza és Kéringer László vezetésével folytatta. 2015-ben debütált Bánk bán szerepében a Kolozsvári Magyar Operában. A 2016-os Primavera Fesztivál meglepetésének szavazták meg, Turiddu és Túri Dani szerepének megformálásáért. Részt vett Marton Éva Wagner mesterkurzusán az Operaházban, és bekerült a Zárókoncertre, ahol Siegmund szerepéből énekelt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vizsgaelőadásainak rendszeres vendégművésze. Jelenleg az összes vidéki operaházban énekel drámai vagy szerelmes karakterek megszemélyesítőjeként. A Győri Nemzeti Színházban A varázsfuvola Taminójaként már hallhatták őt a mű 2013-ban előadott beavatószínházi keresztmetszetében.

Tötös Roland Miskolcon született, s a helyi Szemere Bertalan Művészeti Szakközépiskolában érettségizett. Tanulmányai alatt 2008-ban tagja lett a 4-Dance Club Musical és Táncstúdiónak. 2010-ben a Miskolci Nemzeti Színház kórusába nyert felvételt, ahol számos darabban játszott kisebb-nagyobb szerepeket. 2013-ban megkapta a színházban az Év Hangja díjat. 2015-ben felvételt nyert a budapesti Honvéd Férfikarba. 26 évesen debütált Pécsen Pietro Mascagni Parasztbecsületének Turiddu szerepében.

Sipos Marianna 9 éves korában kezdett hegedülni, majd a középiskola mellett énekelni tanult. Az érettségi előtt még jogásznak készült, de 19 évesen már a Zeneakadémia ének szakára vették föl. Schmiedt Annamáriánál, Morzsa Oszkárnál, később Pászthy Júlia és Mazalin Wanda irányításával tanult. Még az egyetemi évek alatt énekelte Zerlina szerepét Mozart Don Giovannijából és a Figaro házassága Susannáját. 2007-ben és 2009-ben is elnyerte az egyik legrangosabb, fiatal előadóművészeknek adható Fischer Annie zenei előadóművészi ösztöndíjat. Diplomája óta több nemzetközi énekversenyen jutott döntőbe, számos különdíjat kapott, koncertezett többek között Norvégia, Oroszország, India, Németország és más országok koncerttermeiben, Magyarországon többek közt énekelt a Miskolci Nemzeti Színházban, a Művészetek Palotájában, a Nemzeti Színházban is. 2012 szeptemberében egyedüli magyarként kvalifikálta magát Németország legnagyobb komolyzenei megmérettetésére, a müncheni ARD énekversenyre. 2011 óta a Moltopera Társulat énekesnője. Többször szerepelt a Győri Nemzeti Színházban, Paminát és Gildát is énekelt már a győri színpadon.

Lőrincz Judit koloratúr szoprán, tanulmányait a szolnoki Tiszaparti Gimnázium ének szakán kezdte, majd Szegeden folytatta a Liszt Ferenc Konzervatórium magánének szakán. Münchenben, a Richard Strauss Conservatorium magánének szakán 2 évet töltött, majd Frankfurtban, a Hochschule für Musik und Darstellende Kunst koncert és opera szakán 3 év tanulmány után opera énekesi diplomát szerzett. Énektanárai voltak Berdál Valéria (Szeged), Michael Schopper (München, Frankfurt), John Davies (Sydney), Wiedemann Bernadett (Budapest). Hamari Júlia, Dennis O’Neill, John Davies, Diana Soviero mesterkurzusait végezte szerte a világban.

Laborfaly Soós Béla bariton, Marosvásárhelyen született, a Kolozsvári Zeneművészeti Líceumát 1987-ben végezte el. A Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta 1995-ben, Budapesten, majd következett a Conservatoire de Musique Luxemburgban, 1999-ben. Pályafutása során játszott a Budapesti Kamaraoperában, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a Magyar Állami Operaházban is. Számos kortárs opera bemutatója fűződik nevéhez, olyan szerzőktől, mint Sári László, Fekete Gyula, Melis László, Arthur Fenningstein. YAMAHA Nemzetközi Díjat kapott 1995-ben és Állami Eötvös Ösztöndíjat 1996-ban. Elnyerte a Jenness Musicales Nemzetközi Énekverseny I. díját.

A győri előadást Szűcs Gábor rendezte, a karmester Medveczky Ádám / Silló István. A darab koreográfusa Fekete Miklós, karigazgató Balogh Eszter, a díszlet Libor Katalin, míg a jelmez Győri Gabi munkája. A további szerepekben pedig Lázin Beatrix, Deáky Dalma, Forró Attila, Lakner Norbert, Szabó Balázs, Schwimmer János, Pintér László, Takács Zoltán és Marek Gábor látható.

Győri Nemzeti Színház
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2017.02.03
9