Mindenekelőtt nem árt, ha van néhány szilvafánk, lehetőleg a besztercei fajtából. Mert ez talán jobban ellenáll az áprilisi fagyoknak, amik rátörvén a virágzó fákra, el szokták vinni a termést. Ugyanígy járhatunk, ha a kedvezőtlen időjárás a méhek járását akadályozza meg, nélkülük bizony üres marad a fánk. Ezután már csak a sűrű jégveréstől kell tartanunk, ha eme istencsapását is megússzuk, jöhet az őszi „betakarítás”. Aminek újabban olyan divatja alakult ki, hogy leteregetik a fák alját nejlonokkal, és az erre lerázott, levert szilvát így könnyebben csoportosítják egy helyre. Eleink ezzel a lehetőséggel nem nagyon éltek, így a kellő időben szüretelve megfelelően érett, így elég cukrot tartalmazó szilvához jutottak.

Szilvaszüret után mindenekelőtt jól meg kell mosni a gyümölcsöt, és kezdődhet is a főzés. Amelynek kellékei közül a sárral körbetapasztott vörösréz üstöt kell először megemlíteni, amit az erdélyi kalderás cigányok készítenek el a legjobban manapság. Az üstbe először egy kisebb adag szétnyomkodott szilvát hevítünk, ez a ciberézés vagy előfőzés. Amikor ez megfelelő állagú lesz, magozatlanul rátesszük az első adag gyümölcsöt. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett főzzük a szilvából a híg penyőt, amit aztán egy rostán átpasszírozunk. Így kikerül belőle a mag és a szét nem főtt héjdarabok. Ezután jön a sűrítés kényes eljárása, ahol ismét csak elengedhetetlenül fontos a massza állandó és egyenletes mozgatása. A sűrítés pedig addig tart, míg a főzőkanálon meg nem áll a lekvár úgy, hogy egy csepp sem esik le a széléről.

Azt persze nem tudni, hogy ilyen szilvalekvárt tároltak-e ebben a túrkevei „lekváros fazékban”. Talán igen, talán nem, mindenesetre én a barackíznek több esélyt adok. Barackból ugyanis talán több van Túrkeve környékén.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu