United Experience

Az igényes magyar könnyűzene ünnepe

A United együttes eredeti tagjaiból álló alapzenekar a hazai popzenei élet legtehetségesebb előadóit hívja meg vendégként, hogy együtt minden alkalommal egy egyszeri és megismételhetetlen koncertélménnyel szórakoztassák a közönséget. A zenekar frontembere, Pély Barna tizenhét év közös munka után egyéni karrierjére koncentrál.

A United az idei évtől új felállásban folytatja azt az utat, amelyen egykor elindult. A két alapító tag, Romhányi Áron, Arany Zsiráf-, Fonogram- és eMeRTon-díjas magyar zongorista, Artisjus-díjas zeneszerző, hangszerelő, valamint Mits Gergő, jazz-basszusgitár előadóművész hazai sztárénekesekkel kiegészülve lép színpadra a jövőben. A teljesség igénye nélkül a következő vendégművészekkel lesz hallható és látható a zenekar: Tóth Vera, Tóth Gabi „Totova”, Radics Gigi, Király Viktor, Roy és Ádám, Heincz Gábor „Biga”, Falusi Mariann, Veres Mónika „Nika”, Mihályi Réka (Group’n’Swing).

„Nem volt kérdés számunkra, hogy Barna döntése után is tovább vigyük a Unitedet. Az új felállásban olyan hazai sztárelőadók fognak énekelni, akiket szeretünk és sokra tartunk. Emellett fontos szempont volt a kiválasztásnál az, hogy valami pluszt tudjanak hozzátenni a United slágerekhez” – fejtette ki Mits Gergő. Minden koncert egy egyedi gálaműsor, ahol neves vendégművészek a United legnagyobb slágereit – mint például a Végső vallomás, a Hófehér jaguár, a Keserű méz vagy mondjuk a Hajnalban még a nap is más – fogják énekelni, melyek fémjelezik az együttes elmúlt két évtizedét. Hazánk egyik legkedveltebb pop zenekara eddigi pályafutása során öt nagylemezt, egy DVD-t, egy Best of albumot adott ki, és számtalan díjjal méltatták munkásságukat. A vendégművészek a már jól ismert United szerzeményeket, illetve saját dalaikat is előadják ezentúl, United Experience néven, minden alkalommal egyedi módon.

Pély Barna szólókarrierrel folytatja munkásságát. Az énekes szerzői estjével járja Magyarországot és Európát, illetve B the First nevű formációjával a negyedik nagylemezükön dolgozik. „Ez a majdnem két évtized rendkívül eseménydús és inspiráló volt, sokat fejlődtünk együtt emberileg és szakmailag is. Most viszont olyan utat járok, amin egyedül kell végig mennem” – foglalta össze Pély Barna.

http://www.united.hu/
http://www.facebook.com/unitedzenekar
http://www.youtube.com/unitedzenekar

2017.02.02