908

Árvák az alagútban

Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai – Könyvkritika

Az ízlésemhez mérten kissé unalmas borítón a sziklás táj szürkeárnyalatosan olvad belé egy férfi hát(só)ba, a messzeségben hátizsák alatt görnyedő túrázó alighanem maga a szerző. A moly.hu-ra elsőként rögzítő olvasó a címkék közé beletette az LMBT-t is, ami valószínűleg tévedés volt. No nem azért, mert az alapszituációban ne lenne a szexualitás meghatározó, azonban az egész történet nem erről szól.

Egyes párterapeuták kedvenc trükkje, hogy megkérdezik a klienseket, mi jut eszükbe, ha az „otthon” szót hallják. Állítólag ami ekkor elhangzik, az jellemzi az illető boldogsághoz való viszonyát. Vidra Szabó Ferenc alcímszinten trilógiának nevezett regényében a főhősök aligha tudtak volna e kérdésre izgalmas válaszokat adni.

Az első részben, a 2012-ben önálló regényként is megjelent Árnyéklovagban a paraszti sorból származó főhőst talán megsejtett mássága, talán valami egészen más választja el családjától, bátyjaitól. A második rész állami gondozott Inkubátor-gyereke pedig soha nem ismert családot. Volt egy balsikerű örökbefogadási próbálkozás, ami főként arra lehetett jó, hogy megsejtsük az Árnyéklovag családi fél-közönyével, fél-kirekesztettségével való párhuzamot.

Az Árnyéklovag lélekben nőnek érzi magát, azonban ez nem mentesíti az átlag alatti péniszmérete miatti rossz érzéseitől. A nagy büdös semmiből küzdi fel magát az értelmiség szintjére, putriban lakó rikkancsból lesz nevelő. Ösztönélete, vágyódásai azonban a nyers vágyak fogságában tartják, csak éppen magasabb színvonalon képes megszenvedni ezeket.

Az Inkubátor-gyerek merész módon első szám első személyben meséli történetét, a valóság és a fantázia összefolyik, őbenne sem férfi lakozik, talán nő, talán az se, ám esztétikailag egy szépségét megőrzött bukott angyal, ha egyáltalán lehet bukott angyalnak születni.

A harmadik kisregényben az Árnyéklovag és az Inkubátor-gyerek találkoznak, az Árnyéklovag meghal, az Inkubátor-gyerek pedig a temetés részletkérdésein való őrlődéssel zárja a regényt, mintha ezúttal, ha csírájában is, de lennének érzései, vagy talán még most se...

Olvasatomban a regény valójában két részből áll, és a harmadik, rövid rész egyfajta szintézis, talán nem is a két kisregény szintézise, hanem a két személyiségé, ami esetleg nem is kettő, hanem egy...

A Határmezsgyék vándorai kulturáltan megírt, felkavaró olvasmány, lehangoló tudósítás az állami gondozottság több dimenziójáról, a kirekesztettségről, az önkirekesztésről, a szeretet hiányáról családban és állami gondoskodásban és amúgy a társadalomban egyaránt.

Vidra Szabó Ferenc könyvét érdemes elolvasni, én megtettem, nem bántam meg. Rossz kedvem lett tőle, így nem biztos, hogy feljegyzem kedvenc olvasmányaim láthatatlan listájára, azonban szemmagasságba, megbecsült helyre pakolom virtuális polcomon. (Vidra Szabó Ferenc: Határmezsgyék vándorai. Budapest, Aposztróf, 2016. 271. p.)

Győry Domonkos

Az írás a Könyvtárosbácsi blogjáról származik.

2017.01.29
39