A Frigyes-laktanya

A győri könyvtár kincsei 4. rész ‒ tmoni írása

A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér helyismereti gyűjteményében akadtunk erre az 1923-ból származó képeslapra, mely a Frigyes főherczeg laktanyában 1913 okt. 18-án, a lipcsei csata 100. évfordulója alkalmából tartott tábori miséről készült.

A Frigyes-laktanya a Monarchia-korabeli laktanyatípustervek alapján készült, 1897-ben adták át. Nevét Habsburg-Lotaringiai Frigyes főhercegről kapta, aki császári és királyi tábornagy, majd 1914-től 1917-ig az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka volt.

Két zászlóalj és egy ezredtörzs számára pótraktárral és kocsiszínnel nyolc épületből álló gyalogsági laktanya épült, melynek tulajdonosa Győr városa volt, kezelője pedig a Magyar Honvédség. A II. világháborút követően pár évig a szovjet hadsereg birtokolta az épületegyüttest, majd 1948-ban kiürítették, és a leromlott, rossz műszaki állapotú laktanyába ideiglenesen (2-3 hónapra) beköltözhetett a Vásárhelyi Pál Műszaki Népi Kollégium, a MÁVDAC teniszszakosztálya, valamint a Cardo Faipari és Kereskedelmi Rt. Ezután a horribilis (4 millió forint) felújítási költség fejében a város a Honvédelmi Minisztérium javára lemondott a tulajdonjogról.

Az 1956-os események után az épületet megint a szovjetek használták egészen a rendszerváltásig. A kivonulásuk után maradt romhalmazt az Universitas - Győr Alapítvány kapta meg 1993-ban, hogy az egyetem részeként működhessen tovább, de a rendbehozatal olyan sokba került, hogy végül lemondtak róla, és 1996-ban eladták egy osztrák cégnek, az így befolyt pénzt fordítva az egyetem fejlesztésére. Az osztrák befektető nem tudott mit kezdeni az egyre jobban amortizálódó laktanyával, amit közben műemléki védelem alá helyeztek, melynek értelmében az épületek eredeti külső megjelenését meg kell őrizni. Végül az épületegyüttes 2005-ben került a Leier-cégcsoporthoz, akik Leier City Center néven varázsolták, illetve varázsolják újjá.

A képeslap letölthető a digitális könyvtárból.

tmoni

Forrás: Bana József: A Frigyes-laktanya 113 éve (kisalfold.hu, 2010.09.13.)

A győri könyvtár kincsei cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.

2014.02.07