A Hattyúk tava a Budapest Arénában

A Moszkvai Városi Balett vendégelőadása

November 23-án, vasárnap délután 15 órakor és este 19 órakor a Budapest Arénában vendégszerepel a Moszkvai Városi Balett a Hattyúk tava darabjával. A 2x60 perces felvonásból álló előadás a tavaly elhunyt vezető igazgató, Victor Smirnov-Golovanov rendezésében és Elisaveta Dvorkina által tervezett kosztümökben kerül színpadra.

A Moszkvai Városi Balett társulatát 1988-ban alapította Victor Smirnov-Golovanov orosz koreográfus, első előadásukat a dél-koreai Szöulban láthatta a nagyközönség. Jelenleg Oroszország egyik legtöbbet utazó balett társulata. Az elmúlt több, mint 25 év alatt többek között Belgiumban, Hollandiában, Izraelben, az Egyesült Királyságban és természetesen Oroszországban léptek fel. Victor Smirnov-Golovanov fő célja az volt, hogy a balettet, mint Oroszország nemzeti örökségének fontos részét, minél szélesebb közönségnek mutassa be.

A társulat magas színvonalú előadásai mellett arról híres, hogy tagjai a klasszikus balett orosz iskolájának legjobb hagyományai szerint tanultak. Egyedülálló stílusukat – a próbákon és előadásokon is a tökéletességre törekvő – vezető igazgatónak és feleségének, Ludmila Nerubashenko balettmester erőfeszítéseinek köszönhetik. A társulat repertoárjában megtalálhatóak többek között a nagy klasszikusok: a Diótörő, a Csipkerózsika Tchaikovsky zenéjével, valamint a Hamupipőke és a Rómeó és Júlia, amely zenéi Prokofjev munkáját dicsérik. Ezenkívül a Ludwig Minkus zenéjére táncolt Don Quiote és a Giselle című darab is külön figyelmet érdemel.

Jegyek a budapesti előadásra még kaphatók 6900,- ; 8900,- ; 10900,- ; 12900,- ; 14900,- ; 18900,- forintos helyárakon, a részletekről az online jegyértékesítés oldalán lehet tudakozódni.

2014.11.15