Mikszáth Kálmán 1857-1863 között Rimaszombaton végezte a gimnázium első hat osztályát, majd Selmecbányán tanult tovább, ahol 1860-ban érettségizett. 1866-1869-ig budapesti egyetemen hallgatott jogot, bár diplomát nem szerzett belőle. 1871-ben esküdtként, majd joggyakornokként a balassagyarmati főszolgabíró, Mauks Mátyás irodáján dolgozott. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, a Szabad Egyház, a Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.

Itt ismerkedett meg főnöke lányával, Mauks Ilonával: a fiatalok egymásba szerettek, s bár a lány apja ellenezte kapcsolatukat, Mikszáth megszöktette, majd 1873. július 13-án feleségül vette. Pestre költöztek, ahol Mikszáth az ellenzéki Magyar Néplap szerkesztője lett. Nagy nyomorban éltek, 1874-ben első gyermekük háromnapos korában meghalt.

Ösztönzőre, segítő, értő olvasójára talált feleségében. Állítólag ő adta először kezébe Dickens könyveit, akinek írásművészete erősen hatott az ekkor még csak kísérletezgető íróra. Ugyan már a középiskola önképzőkörében kitűnt írói, költői hajlamaival, és ügyvédbojtárként is jelentek meg kisebb írásai, de az első sikerek még hosszasan várattak magukra.

Egy év után világossá vált számára, hogy képtelen eltartani kettejüket a szerkesztői fizetésből. Első kötete (Elbeszélések, 1874) is visszhangtalan maradt, ráadásul felesége megbetegedett. Úgy döntött, hogy Ilona menjen vissza a családjához, és váljanak el. Az ezt követő évek továbbra is a kísérletezés, útkeresés időszakát jelentették az író számára: bár kiadott néhány gyermekmesét, megjelent két kötet politikai cikkek karcolata, közönség továbbra sem figyelt fel írásaira. A nehézségek, nélkülözések után szinte mentőövként érkezett számára a Szegedi Napló ajánlata. Szeged 1879-ben a tiszai árvíz áldozata lett, a város hirtelen az érdeklődés középpontjába került.

1880-ban visszatért a fővárosba. A Pesti Hírlap munkatársa lett, és pár hónap leforgása alatt két novelláskötetet jelentetett meg: A jó palócokat 1881-ben és a Tót atyafiakat 1882-ben. A két kötet szinte egy csapásra népszerűvé tette a szerzőt, ettől kezdve pályája töretlenül ívelt felfelé. Novellásköteteinek sikerei után, 1882-ben újból elvette feleségül Mauks Ilonát. Házasságukból három fiúgyermek született: Kálmán, Albert és János – utóbbi még gyermekkorában meghalt.

Mikszáth az írói tevékenység mellett mindvégig hű maradt az újságíráshoz: politikai cikkeket, tárcákat, karcolatokat is írt. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte. 1882-ben kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait, komoly oknyomozói munkát végezve, „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot”, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről.

1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjává, 1889. május 3-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1891-ben elhagyta a Pesti Hírlapot és a Magyar Hírlap munkatársa lett. 1897-ben saját vállalkozásában jelentette meg az Országos Hírlapot, ez a kezdeményezés azonban hamarosan megbukott. 1903-tól az Újság főmunkatársa volt. Nagyszabású regényei közül első és legnagyobb sikerét a Szent Péter esernyőjével és a Beszterce ostromával aratta. Theodore Roosevelt annyira élvezte a Szent Péter esernyőjét, hogy az 1910-es európai körútja alatt elment meglátogatni Mikszáth Kálmánt, hogy kifejezze csodálatát.

1910-ben ünnepelték írói pályájának negyvenedik évfordulóját, utána elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, és néhány nap múlva, 1910. május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor, az Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel, és a Kerepesi úti temetőben lelt végső nyugalmat. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia.hu, mikszathkalman.hu, Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet: L-Z. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1969.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.