3216

Mitől jó egy könyv?

Prózaírók a Könyvszalonon

A költészet mellett a kortárs regényirodalom képviselői is megjelentek a XIV. Győri Könyvszalonon, reprezentálva a modern magyar próza sokszínűségét. Hallhattunk regénynek álcázott novellafüzérről, történelmi regényről, klasszikus és misztikus krimiről, gasztronómiai anyaregényről, „emigráns” regényről, „szenvedélyregényről”, naplóregényről, identitáskereső regényről, lélektani regényről és katasztrófaregényről.

November 7-én, pénteken délután Háy János: Napra jutni című regényének bemutatója nyitotta a sort a Pódiumszínpadon. Az íróval Varjú Nándor, az Import Impró Társulat tagja beszélgetett a kötetről, az alkotásról és a szerző ars poeticájáról. Mindenhol regényként olvashattunk az új könyvről, de kiderült, hogy igazából egy novellafüzérről van szó (mint Krúdy Szindbád-kötete vagy Kosztolányi Esti Kornélja), melyek egy laza szálra vannak felfűzve, és a főhősük azonos. Háy János szerint a regény akkora változáson ment keresztül az utóbbi időben, hogy ez a könyv simán belefér a műfajba, de ő novellafüzérnek tekinti, mert teljesen másként ír regényt és novellát. Az kétségtelen, hogy egységes egésszé áll össze a mű, az apa-gyerek motívumra vannak felfűzve a részek: egy esszé, a novellák, melynek főhőse a gyerek (név nélkül), s akinek a nézőpontjából látjuk a világot, valamint a fontosabb felnőtt szereplők véleménye. A cím azt jelképezi, amikor a gyerek felnő, és elkezdi a saját életét, a Napra jut. Ez egy elég fájdalmas és nehéz folyamat – főként a szülőknek. És amikor kijutottunk a Napra – vallja az író –, azt hisszük, hogy szabadok vagyunk-leszünk, de a társadalom szép lassan ránk veri a maga bilincseit.

Háy János véleménye szerint az irodalom nem a valóság visszatükröződése (legfeljebb annyiban, hogy az író saját tapasztalatain alapul), hanem teremtett világ, melynek a belső igazsága a fontos. Ha az író tapasztalatai találkoznak az olvasó tapasztalataival, akkor beszélhetünk arról, hogy a mű megérinti a befogadót, és ez a lényeg, ami miatt az írók írnak, az olvasók pedig olvasnak. Minden műnek van reális alapja, de ha nem épül rá valami „metafizikus”, akkor nem tettünk semmit, a leírt szavaknak egyszerre kell földszagúaknak és égieknek lenniük.

Közvetlenül Háy János után Bíró Szabolcs, felvidéki, középkor-mániás történelmi regényíró következett, akivel Szilvási Krisztián, a Győri Szalon főszerkesztője beszélgetett. Ez a beszélgetés inkább csak a Ragnarök című, viking témájú, történelmi alapokon nyugvó fantasy regényre vonatkozott, hiszen a másik mű (Non nobis, Domine 1. és 2. kötet) bemutatója jobban hasonlított egy interaktív színpadi előadáshoz, ahol is autentikus öltözékben a szerző hagyományőrző barátja, Gerő Péter és nagyra becsült kollégánk bemutatót tartott a közönségnek a korabeli fegyver- és tűzszerszámhasználatból, miközben az író érdekfeszítő módon magyarázott. (Erről az eseményről képes beszámolót közlünk a közeljövőben.)

Bíró Szabolcs könyvbemutatójával párhuzamosan a Kisfaludy Teremben Nemere István: Halj meg helyettem! című krimijének bemutatója zajlott. A szerzővel Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó vezető szerkesztője beszélgetett. Az izgalmas bűnügyi regény egy sorozat második része (az első kötet Nincs idő meghalni címen jelent meg), melyben Lakos Donát rendőrhadnagy újabb kalandjairól olvashatunk. Biztosan nem véletlen, hogy a népszerű weboldal, a szeretlekmagyarorszag.hu a könyvet beválogatta az Öt csúcskrimi, amit nem tudsz letenni című összeállításába, melyet így kínál olvasóinak: „Öt olyan bűnügyi történetet ajánlunk, amelyeket délután kell elkezdeni, hogy hajnalra végezhessetek velük.”

November 8-án, szombaton ebéd után került sor Dés Mihály: 77 pesti recept című gasztronómiai anyaregényének bemutatójára a Pódiumszínpadon. Az íróval, aki saját magát a legöregebb elsőkötetes szerzőnek nevezte – bár ez már a harmadik könyve – Csapody Kinga, a Manó Könyvek főszerkesztője beszélgetett. A különös műfaji megjelölés azonnal érthetővé válik, ha az ember elolvassa a kötetet, hiszen az édesanyjának, Sütimamának állít emléket, amelybe beleszőtte az ő legendás – és a szerző által kipróbált – receptjeit. Van ebben a könyvben minden: családtörténet, magyar történelem, főzési tanácsok, csipkelődés, humor és persze a receptek. A komoly hangvételű Pesti barokk után ez a regény kalandos, vicces, ironikus – egy másik Dés Mihályt rajzol az olvasó elé.

A 77 pesti recepttel párhuzamosan a Kisfaludy Teremben oldott hangulatú beszélgetésnek lehettek részesei az érdeklődők. Mi készteti vajon a sikeres, több tucatnyi könyvet megjelentető Ferdinandy Györgyöt, hogy az ifjú, negyedik önálló kötetével jelentkező Csender Leventével közös könyvbemutatóra vállalkozzon, mintegy mentorálva őt? Nem mindennapi történetet mesélt el, amikor felidézte, hogy egy rendezvényen hallotta Csender Levente felolvasását. Akkor határozta el, hogy ez az a „vers”, amit neki spanyol nyelvre át kell ültetnie. Azóta is mindent megtesz azért, hogy az ifjú tehetség karib-tengeri karrierjét egyengesse, műveit lefordítsa és kiadja. A köztük zajló párbeszéd során aztán megéreztük, hogy mi is az, ami rokonlélekké teszi őket, ami közös bennük. Mindketten az emigránslétről írnak. Sorsuk is közös, Ferdinandy 1956-ban egyetemistaként Franciaországba indult, aztán kalandok és utazások sorát élte meg. A szülőföldet, Erdélyt Csender 13 esztendős korában hagyta ott; Magyarországra indult, aztán Párizsba is eljutott. Most mindketten a „föl-földobott kő” módjára itthon, Magyarországon élnek és írnak. A beszélgetés végén rövid felolvasással illusztrálták az elhangzottakat. Ferdinandy az ötven évig íródott regényének, A francia asszonynak egy rövid részletét, Csender pedig a Geréb tiszteletes című novellát adta elő a Murokszedők kötetéből. A rendezvény elérte célját, kíváncsivá tette hallgatóságát: Tudni akarom, miért veszi el valaki háromszor ugyanazt a nőt, s aztán azt is, hogy miért válik el tőle harmadíziglen is? S úgy érzem, nem nyugszom, amíg Csender Levente a karib-tengeri térségben bestsellerré vált novelláját, a Sanyi utazását el nem olvasom!

Szombaton délután a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán találkozhatott a közönség Bereményi Gézával, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas író-rendezővel. Antall István irodalmi szerkesztő beszélgetett a szerzővel Vadnai Bébi című új könyvéről, íróvá válásának okairól és folyamatáról, fiatalkoráról… életéről. A médiában „szenvedélyregénynek” nevezett mű cselekménye két idősíkon fut: a negyvenes és a hetvenes években. A „gyűlölet-szerelem” történet első felvonása, a háborús szerelem a negyvenes évek, az apa utáni nyomozás pedig a hetvenes évek Budapestjén játszódik. Bereményi szerint szinte nem is ő írta a művet, ugyanis annak 96%-a valóság, melynek – legalábbis a második részben – ő is részese volt, s meg is jelenik a könyvben Dobrovics alakjában. Az író ars poeticáját a „vércsík” fogalmán keresztül próbálta megértetni hallgatóságával. Szerinte az a jó írásmű, amelyben jelen van ez az ominózus „vércsík”, a megfelelő távolság a témától, a nem teljes elmerülés, az élet ellentmondásosságának kifejeződése.

Közvetlenül Bereményi Géza után a Pódiumszínpadon hallgathattuk meg Rakovszky Zsuzsát, amint Újlaki Csilla, a Kazinczy Ferenc Gimnázium magyartanára kérdéseire válaszol. Szilánkok című új könyve az író elmondása szerint részben történelmi regény, amennyiben bemutatja a XX. század első negyedszázadát, részben identitáskereső regény, hiszen szereplői – több-kevesebb sikerrel – mind hovatartozásukat keresik. A helyszín egy nyugat-magyarországi kisváros, ahol az egymástól nagyon eltérő sorsok bonyolódnak. Különböző ideológiákhoz tartoznak, s mindegyikük nézőpontja megjelenik a műben, ezért lett a címe Szilánkok. Ebben a könyvben szakított a szerző a tőle megszokott egységes elbeszélő pozícióval, hiszen főhőseinek más-más világlátását kellett közvetítenie, amit különböző narrációk használatával valósított meg (pl. napló). Mindezzel az író a társadalmi megosztottság problematikáját próbálta megjeleníteni. Ennek ismeretében már tökéletesen érthető a korszakválasztása, hiszen ez volt az az időszak, amikor vége lett a „boldog békeidő”-nek, mert felrobbant a világ egy szörnyű háborúban, melynek nemcsak négy év borzalom volt a folyománya, hiszen ekkor keletkeztek azok az első repedések, melyek a mára kialakult társadalmi megosztottsághoz vezettek.

Vasárnap reggel a Pódiumszínpadon Susanne Lehner írónővel, Az El Camino hóhéra című misztikus krimi szerzőjével Harcsás Judit újságíró beszélgetett. A regényben a zarándokút varázsa keveredik egy sorozatgyilkos rémtetteivel, miközben életre szóló barátságok szövődnek, és persze a szerelem is megjelenik, mikor feltűnik Robert O’Connor magánnyomozó, hogy titokzatos megbízója kérésére megmentse a szép Audrey életét, és bár a lány azelőtt sosem találkozott a férfival, azonnal felismeri az álmaiból. S mindezt átitatja a misztikum, hiszen a szereplők néha régmúlt időkben találják magukat…

Ebéd után Szentmiklósi Lilla: Sóvirág című könyvének bemutatóját hallgathatta meg a közönség, ugyancsak a Pódiumszínpadon. Az írónőt Werner Krisztina, a Kisalföld újságírója faggatta második könyvéről, melyben két nő barátságának kialakulásáról, megszilárdulásáról és elmélyüléséről van szó, s melyet olvasva hajlamosak vagyunk elhinni, hogy még léteznek érdek nélküli, önzéstől mentes, őszinte emberi viszonyok.

Végül, de nem utolsósorban, vasárnap délután került sor Egressy Zoltán: Százezer eperfa című katasztrófaregényének bemutatójára a Kisfaludy Teremben, ahol Pottyondy Nóra, a Győri Nemzeti Színház kulturális menedzsere beszélgetett vele a könyvről, ill. az írásművészet kulisszatitkairól. Mi, győriek szeretjük Egressyt, nemcsak azért, mert színházunk dramaturgja, hanem a Portugál miatt, amelyet hosszú-hosszú ideje játszanak nagy sikerrel: már több, mint száz előadást láthatott a közönség a darabból.

tmoni, Berente Erika
Fotók: Szabó Béla (6. és 9. kép) és Csendes Richárd

2014.11.14