A Krisztus előtti negyedik és ötödik századot teszik a kutatók az átoktáblák fénykorának, a „demokratikus” Görögországot pedig őshazájuknak. A jobbára görög nyelven íródott kis, általában 20x20 centiméteres ólomlemezek egy-egy bírósági eljárásban, vagy más konfliktusban a vesztésre álló fél utolsó lehetőségei voltak. A végső összecsapás sikerét segítették, vagy éppen a vesztes bosszúját szolgálták. Leginkább a tolvajok megbüntetésére, vagy a kereskedők konkurenciájának ellehetetlenítésére készültek, de szép számmal találunk közöttük szerelmi kötéseket, megcsalt, kikosarazott szerelmesek bosszúját („Amennyire halott az, aki itt van eltemetve, és ahogyan már nem tud beszélni, annyira legyen Rhodine is halott Marcus Licinius Faustus számára, és úgy ne tudjon beszélni...”) is. Átoktáblával próbálkoztak a sportolók, kocsihajtók is, ha nem voltak egészen biztosak győzelmükben. A törvény által amúgy általában halálra keresett mágusok karcolták ólomlemezekbe a feliratokat, amiket aztán olyan helyekre rejtettek el, ahol sötét, túlvilági erőket sejtettek. Így temetőkből, kutakból és szentélyek romjai alól került elő a legtöbb, az aquincumi polgárváros Duna-partján húzódó nagy kiterjedésű temetőjében 2007-ben találtak a régészek három ilyen darabot.

Mindhárom peres eljárás befolyásolására készült átok volt, az egyik, 17x23 centiméteres darab két család rabszolgáinak bíróság elé vitt veszekedésével lehet kapcsolatban. („Iulia Nissa és Gaius Mutilius ne tudjon ártani sem Oceanusnak, sem Amoenának! Gaius ne tudjon ártani Feliciónak. Respecta nyelve ne tudjon ártani a szolgatársainak. Eunicus Surus nyelve ne tudjon Oceanus ellen beszélni! Gaius, akárcsak Iulia, ne tudjon Annianusnak ártani, amellett Decebalusnak sem a nyelve, sem a neve ne tudjon ártani Oceanusnak! Ahogyan én ezt céljától eltántorított vesszővel, mindentől távol írom, úgy az ő nyelvük, céljától eltántorítva, mindentől távol, ne tudjon ártani azoknak, akiket … fent megneveztem! Sem Gaius, akárcsak Iulia, sem Eunicus Surus a nyelvét Oceanusszal szemben ne…”. Valamint a betoldott sorokban: „... nyelve ne tudjon…; Asellio nyelve és neve ne tudjon Oceanusnak ártani; Annianus nyelve ne tudjon…”.) Az úgynevezett megkötő átkot láthatóan egy profi írta (a fénykorban külön officina magicá-k álltak a kuncsaftok rendelkezésére a birodalomban), a latin szöveg 15 sorban helyezkedik el rajta. Arról is vannak elképzelések, hogy ezeket a sokszor összetekert és szöggel átszúrt (vudu!) táblákat valamiféle szertartások, kántálás, füstök mellett helyezték el a megfelelő helyekre.

Nos, a kiváló képregényrajzolótól, Cserkuti Dávidtól láthatunk is a kiállításon egy méretes festményt az elképzelt temetői szertartásról. A kiállítás bejáratánál pedig egy másik, szintén nagyon kifejező képe fogad bennünket a piaci veszekedéssel, aminek a fentebb idézett átoktábla lett a folyománya. Az iskolások ezek mellett minden bizonnyal nem kis kíváncsisággal pillantanak be a mágus kamrájának ablakain, ahol ott van a törvény által üldözött, éppen az ajtón távozó ember minden kelléke is. A falba süllyesztett vitrinekben meg ott sorakoznak mindazon leletek (bajelhárító amulettek, bullák, crepundia láncok és más varázstárgyak), amik ehhez a témakörhöz tartoznak. Közöttük jó néhány fallikus amulett is a férfierő szinten tartására.

Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban
Aquincumi Múzeum
2016.12.03. – 2017.11.05.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu