„Építőmérnöki létesítmények” – Eredményhirdetés a Széchenyi István Egyetemen

A Közlekedésépítési Tanszék és a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék fotópályázata

2017. január 11-én, szerdán 13 órakor kerül sor a Széchenyi István Egyetem Nyitott kapuk rendezvényén az idei tanévben már 4. alkalommal megrendezett, Építőmérnöki létesítmények című fotópályázat eredményhirdetésére. A pályázatot a Közlekedésépítési Tanszék a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszékkel együttműködve hirdette meg azzal a céllal, hogy felhívják a középiskolások és az érdeklődők figyelmét az építőmérnöki szakma szépségeire, a győri szakmai képzés területeire, értékeire.

„Ebben az évben 45 középiskolás diák és építőmérnök hallgató pályázott 144 fotóval, ami az előző évekhez képest is magas szám. Érkeztek pályaművek Szegedről, Békéscsabáról, Miskolcról, Székesfehérvárról, Budapestről és Veszprémből is” – mondta el dr. Makó Emese egyetemi docens, a Közlekedésépítési Tanszék vezetője.

A díjátadón részt vesz a fődíj támogatója, a Magyar Útügyi és Vasútügyi Társaság Továbbképzési Bizottságának elnöke, Szántósi Zoltán is. A pályázatot az Egyetemi Hallgatói Önkormányzata is támogatta. A díjazottak 50, 30 és 20 ezer forintos vásárlási utalványt kapnak.

A fotópályázat eredménye:

1. helyezett: Dudás Natália – Lakihegyi adótorony c. fotója (Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Szeged) – felső kép

2. helyezett: Pethő István – Gőzfelkelte c. fotója (Széchenyi István Egyetem) – középső kép

3. helyezett: Marosi Péter – M2/M3-as metró összekötő alagútja c. fotója (Jáky József Szakgimnázium, Székesfehérvár) – alsó kép

Dicséretben részesülnek még a legjobb fotókat beküldők:

Baranyai Gusztáv – Pozsonyi Apollo híd
Érsek Máté – Hamisítatlan, kristálytiszta modernitás: a kilátó lépcsői
Farkas Viktória – Valahol Erdélyben
Fónagy László – Vasbetonaljas kitérő lekötés
Guba Tamás – Hipertér – Koppenhágai metró
Hérics Csaba – Dunakiliti duzzasztómű, alvízi oldala a hajózsilip mólójáról
Látos Márk – Tesz-vesz város Tesz-Veszprém, videó
Németh Dávid – Városi fények
Nyiri Tamás János – Kanyarodás
Pomázi Regina – Minden körülmények között
Tarnai Krisztián – S’ merre tovább?
Valuska Tamás – A Körös szimmetriája

A képek az alábbi Facebook-albumban tekinthetők meg.

2017.01.10