A borítón látható kedvcsináló idézetek, „Szerelem, politika, történelem – minden benne van”, „Walter Scott-díj jelölés” miatt emeltem le a polcról Kamila Shamise kötetét. Kedvelem a történelmi regényeket, s ez megkönnyítette a választást. Nagy várakozással tekintettem a könyvre, mert arra számítottam, hogy a pakisztáni származású szerző árnyalt és hiteles képet fest az általam oly kevéssé ismert területről, korról és társadalomról.

A történet az első világháború idején kezdődik, és több szálon fut a 30-as évekig. Az egyik főszereplő Vivian Spencer, egy fiatal angol hölgy, aki a legelső női régészek egyike. Szokatlan pályaválasztásának oka egy romantikus szerelem, amit Tahszin bej iránt érez. Diplomája birtokában, családja kiterjedt kapcsolati hálójának köszönhetően rengeteg ásatáson vesz részt, s lassan szakmája mesterévé válik.

A regény másik meghatározó alakja Kajjam Gul, a Brit Indiában élő patán, aki az első világháborúban elkötelezetten harcol a korona szolgálatában. Súlyos sérülése miatt fél szemére megvakul, ez és háborús tapasztalatai gyökeresen megváltoztatják világlátását. Egyre inkább észleli a brit gyarmatbirodalom visszásságait, és elborzasztja embertársainak értelmetlen halála. Világlátott, írástudó emberként tagja lesz a britek ellen lázadó „fegyvertelen hadseregnek”, a Kudhai Guzmathárnak.

A szinte burokban élő régésznő és a kiérdemesült katona közötti kapocs Nadzsib Gul, Kajjam Gul öccse, aki a pesavári ásatáson dolgozó Vivian tanítványaként kezd el érdeklődni népe dicső múltja és a régészet iránt, s szerez később diplomát történelemből a pesavári iszlám főiskolán. Az ottani múzeum helyi munkatársaként veszi fel a kapcsolatot a későbbiekben ismét Vivian Spencerrel, s szervez meg egy ásatást, ahol a Dareiosz korából származó legendás tiara lelőhelyét sejti.

Míg a régészek a feltáráshoz kapcsolódó forrásteremtéssel, adminisztrációval, logisztikával küszködnek, addig körülöttük felfordul a világ. A brit gyarmatbirodalom helyi képviselői mit sem tudnak kezdeni a helyi lakosok függetlenedési törekvéseivel, Gandhi és társai békés mozgalmával. A feszültség fokozódik, mígnem 1930. április 23-án az angol katonák Pesavárban több száz fegyvertelen indiai polgárt mészárolnak le. Ha maga a vérontás nem lett volna elég, a holttestek eltüntetésével a hatóságok a végtisztesség megadását is lehetetlenné tették – megalázva ezzel az őslakosokat. Erre már nincs elfogadható magyarázat és nincs feloldozás sem.

Az Istent a kőben kötete mint szerelmes regény, felejthető; mint történelmi regény, annál izgalmasabb. Erénye, hogy egy tőlünk távoli, teljesen eltérő kultúra mindennapjait, szokásait, előítéleteit bemutatja számunkra. Legfőbb erősségének azt tartom, ahogy két szereplőjével ugyanazt az eseménysort képes két teljesen eltérő szemszögből elmesélni – ránk bízva a választást, kivel is értünk egyet. A szerző vallja, hogy az írónak állást kell foglalnia, s ezt az olvasó sem kerülheti el. A gyarmatbirodalmak bukását bemutató könyvekből nincs sok a magyar piacon, ezért minden, a téma iránt érdeklődő olvasónak jó szívvel ajánlom Kamila Shamsie kötetét.

B.E.

Köszönet a könyvért a Tarandus Kiadónak!