A fegyvertelen katonát maga a főszereplője, annak természete és helytállása teszi igazán példamutatóvá, aki mára eltávozott az élők sorából, azonban a kondíciók most váltak optimálissá történetének szélesvásznú feldolgozásához. Desmond Doss, hihetetlen, de tényleg így hívják (Stan Lee egyik védjegye, hogy hőseit előszeretettel nevezte el azonos kezdőbetűkkel, ironikus módon Garfieldot láttuk már Peter Parkerként is játszani), hányatott gyerekkorának terhe apja vállán nyugszik, aki az első világháborút megjárva a nagy depresszió korában saját magával és lelkiismeretével küzd, a harca alkoholizmusba torkollik, mely egész családja életét kihívások elé állítja, legfőképpen feleségéét, valamint Desmond nevű fiát. Desmondot kihívásain és megpróbáltatásain keresztül gyorsan, célratörően felvezetve hamar a sorsfordító sorozásig kalauzoljuk, családja pedig mindent megtesz, hogy marasztalni próbálja, hiszen a kezdetektől elkötelezte magát az ifjú, hogy a háborúba fegyvertelenül vonul be, mely józan ésszel felfoghatatlan vállalkozás.

Minden körülmény marasztalásra ösztönözhetné, ő azonban rendíthetetlen küldetéstudattal vonul be a seregbe, ennek pedig kemény következményei is lesznek, és már a kiképzés is ellenséget támaszt neki, saját felettesei és társai személyében. Desmond itt szembesül azzal, hogy nonkonformizmusának komoly ára van, habár szándékai tiszták, a körülmények pillanatról pillanatra nagyobb gátakat állítanak elé, egyrészről társai, parancsnokai bántalmazásait kénytelen elviselni, másrészről a törvények és a paradigmatikus rendszer is nehézségekkel állítják szembe. Desmondot a környezete mélységes elutasításban részesíti, ennek oka pedig, hogy nem értik meg. Nem értik, mivel motivációját és szándékát még ő maga sem érti, csupán hisz benne, és ez neki teljes mértékig elegendő. A felvezetés után, melynek eredménye, hogy frontra vonulhat, az osztag hamar a háború sűrűjében találja magát.

A film ezen a téren már egyáltalán nem olyan szégyenlős, mint azt azelőtt gondoltuk volna, a hosszúnak érződő felvezetés teljesen jogos volt a film részéről, éreztetve a súlyát annak, hogy magába a pokolba érkeztek a katonáink. Ami itt vár rájuk, az nem más, mint testrészek, belsőségek és a vér fékezhetetlen zápora, mely patkányokat, férgeket és csupa kilátástalanságot fogad vendégül lakomájára. A filmben ekkor Desmondot egyszerű, de készséges felcserként látjuk, aki társaiért bármit megtesz a fronton, golyók és robbanások között lavírozik. Míg a történések a háborús összecsapások igazi ízét mutatják, addig Desmond elegendő mértékben szorul háttérbe, hiszen a harcot társai vívják az ellenséggel, ő maga pedig társai életéért harcol. A harc első frontja remekül mutat, visszaadja a háborút kísérő kaotikus hangulatot és érzéseket.

A film tehát nem esik túlzásokba, a harcokat fegyverek és lőszerek vívják nappal, mikor azonban visszavonulásra kerül a sor, az egyetlen katona, aki a Hacksaw-gerincen marad, az a fegyvertelen Desmond. Ekkor válik tisztává küldetése saját maga számára, aki az éj leple alatt a notórius öngyilkos szerepében, életével mit sem törődve visz véghez csodát, és az ellenség között lapulva menti ki társait, csodával határos módon. A kezdetben döcögősen induló folyamat hirtelen a film legdinamikusabb pontjává alakul, amely közben Desmond a Hacksawnál harcoló katonák védőszentjévé lép elő, aki Jézushoz hasonlóan, még a vakokat is képes meggyógyítani. Mel Gibson tehát ismét a komfortzónáján belül maradt, csak ezúttal A passió-szerű felfogását és mély lélektanát katonai egyenruhába és töltényhüvelyek közé helyezte el. De ez korántsem baj vagy zavaró, sőt pont ellenkezőleg.

A film végére Desmondot hőssé emelik, egyenesen a katonák védőszentjévé válik végső küldetése előtt, melynek tetőpontján valóban mennybe illő módon szerepeltetik. A filmet kiváló színészek viszik végig, Andrew Garfield életének az egyik legnagyobb lehetősége ez a szerep, ennek pedig ő is érzi a súlyát, az Oscar-szobrocskához ezzel a lehetetlen küldetés teljesítésével jócskán közel került. Hugo Weaving szívbemarkolóan hozza Desmond édesapját, akit saját démonaként látunk a film során, miközben váratlanul megnyilvánuló rátermettségének is tanúbizonyságot tesz, így neheztelni nem tudunk rá. Az első másodpercekben furcsán hat Vince Vaughn parancsnoki pozíciója, azonban hamar meggyőz róla, hogy az ő személye megkérdőjelezhetetlen, remek pillanatokat tartogat a szerepe a film során, miközben enyhe komédiát csempész a történetbe. Megemlítést érdemel még Teresa Palmer, akit szintén nagyszerű módon kezeltek és integráltak a történet folyamába.

A fegyvertelen katona sem képes csodákra, a háborús klisék életben vannak itt is, azonban igyekszik egy sajátos vonalat belecsempészni mindebbe, és itt utalhatunk a szuperhős filmekre, mellette mély és jelentőségteljes párbeszédek zajlanak, és Desmond Doss személyét is sikerül úgy beleágyazni a történetbe, hogy ne kételkedjünk: az állhatatos hit és bátorság képes háborút nyerni egy személyben. A lezárás A fegyvertelen hős című dokumentumfilm jeleneteivel záródik, mely felettébb hiteles és sikeres módon fejt ki még mélyebb hatást a látottakra.

Az pedig csak megfejeli a filmélményt, hogy a szuperhősök korát éljük, ahol olyan filmek is készülnek, melyekben valódi hősöknek is jut hely a nagyvásznakon, igaz, nem minden moziba járónak lesz ugyanakkora élmény, de mindenképpen megtekintésre érdemes A fegyvertelen katona annak, aki egy olyan komplex élményre vágyik, amit egy szuperhősfilmbe illő katona személye és a háború keveréke adni tud.

Fecske
Forrás: TheScreen.hu