957

December 26. – Vincenzo Bellini Norma című operájának ősbemutatója

Ezen a napon történt

185 évvel ezelőtt, 1831. december 26-án a milánói Teatro alla Scalában tartották meg Vincenzo Bellini (1801-1835) talán leghíresebb művének, a Normának az ősbemutatóját, amelynek szövegkönyvét Felice Romani (1788-1865) írta Louis Alexandre Soumet (1788-1845) azonos című tragédiája alapján.

Bellinit teljesen elbűvölte „a nagy drámai lehetőségeket rejtő cselekmény”. Romani, aki időhiánnyal küszködött, nem sokat változtatott az eredeti drámán, írt egy új nyitójelenetet, elhagyta az utolsó felvonást, valamint az ő nevéhez fűződik Oroveso szerepének még drámaibbá tétele azáltal, hogy az operában nemcsak druida főpap, hanem egyben Norma apja is, „így ítélete a vallási előírások és a családi szeretet drámai ütközése”. Az opera cselekménye az ókorban, a római hódítások idején játszódik Galliában. Bellini mindösszesen három hónap alatt komponálta meg a Norma zenéjét.

Az ősbemutatón a címszerepet a nagy hangterjedelemmel rendelkező mezzoszoprán Giuditta Pasta (1797-1865), Adalgisát a koloratúrszoprán Giulia Grisi (1811-1869) énekelte. Pollionét a bemutató estéjén Domenico Donselli (1790-1873) alakította, aki azonban szerepét nem tanulta meg rendesen a premierre. Vincenzo Negrini (1804-1840), a korszak jelentős basszistája énekelte Oroveso-t.

Giuditta Pasta nagy drámai erővel alakította Normát. A próbák során az énekesnő kijelentette, hogy a Casta diva-t, a mű híres részletét, képtelenség elénekelni. Úgy nyilatkozott, hogy ezt a zeneszámot „nem illesztették hangbeli képességeihez, vagyis az ária hibája, hogy lehetetlenség elénekelni”. Bellini azonban hosszan kérlelte az énekesnőt, végül azt kérte a dívától, hogy „egy héten keresztül minden reggel gyakorolja az áriát. Ha azután még mindig nem lesz elégedett, módosítani fogja”. Egy héttel később Bellini ajándékot kapott az énekesnőtől, és végül az eredeti formában hangzott el a Casta diva.

Az ősbemutatót óriási várakozás előzte meg a kritikusok részéről. Bellini számára azonban nagy csalódás volt az első előadás, mivel „sem a közönség, sem a kritika nem fogadta a várakozásának megfelelően az operát”. Ennek oka abban rejlett, hogy „kevesen értették meg a korát megelőző, a hagyományost az újjal ötvöző művet”. Az opera egyrészt zavarba hozta a kritikusokat és a közönséget új és formabontó megoldásai miatt, másrészt a kritikusok kiemelték a színpadi világítás problémáit, harmadrészt pedig a szereplőgárdát jelölték meg a rossz fogadtatás okaként. Giuditta Pasta kivételes hangja nem tudta ellensúlyozni a kevésbé sikerült alakításokat, például a felkészületlen tenoristát és Adalgisát életre keltő Giulia Grisit. A két énekesnő ugyanis szinte megszállottan versengett az operaszínpad kegyeiért, és „a Norma bemutatóján a párharcban kétségtelenül Pasta kerekedett felül. A két énekesnő rivalizálása szinte tapinthatóvá vált a bemutató estéjén.”

Maga Bellini levélben így számolt be barátjának a bemutatóról: „Éppen a Scalából jövök, a Norma első előadásáról. El tudod-e hinni? Kudarc! Kudarc! Ünnepélyes kudarc! Hogy bevalljam előtted az igazat, a közönség szigorúan fogadta művemet, mintha csak azért jött volna el, hogy elítéljen… Nem tudtam többé felismerni a drága milánóiakat, akik annyi lelkesedéssel fogadták a Piratát, a Stranierát és a Sonnambulát; azt képzeltem, műveim méltó testvérét nyújtottam nekik a Normában… De szerencsétlenségemre, tévedtem, csalódtam. Sejtelmeim megcsaltak, reményeim nem teljesedtek be. A közönség szégyene, mert tiszta szívemből merem állítani, hogy a nyitány, Norma belépője és cavatinája, a két asszony duettje, az ez után következő tercett, az első felvonás fináléja, majd a két asszony közt folyó másik duett, valamint a második felvonás fináléja, mely a háború himnuszával kezdődik, olyan művészi darab, és nekem annyira tetszik, hogy bevallom neked, boldog lennék, ha egész művészi életemben hasonlókat alkothatnék… A színpadi művekben a közönség a legfőbb bíró. Remélem azonban, hogy lesz még alkalmam fellebbezni kimondott ítélete ellen, és ha elérkezik a nap, amelyen belátja, hogy tévedett, a Norma lesz a legsikerültebb operám”.

Néhány előadást követően azonban a Normának komoly rajongótábora lett, amelynek tagjai szinte „ölre mentek” az ellenzőkkel. Az évadban végül 39 alkalommal játszották a zenedrámát, amely azóta is levehetetlen az operaházak műsoráról.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Opera: zeneszerzők, művek, előadóművészek, szerk. Batta András, Budapest, Vince K., 2006; Norma Kossuth K., 2012

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2016.12.26