Színes forgó

Versmondók találkozója Újvárosban

A Győr-Újvárosi Művelődési Házban hagyománya van a versmondók őszi összejövetelének. November 26-án már hatodik alkalommal került sor a Színes forgó nevet viselő találkozóra. A szervezők célja egyrészt, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtsanak a versbarátoknak – a legifjabbaktól kezdve a felnőttekig. A másik, hogy alkalmat adjanak a tapasztalatszerzésre.

Az előadó-művészettel éppen most ismerkedő kisiskolások sok-sok mesterfogást leshetnek el idősebb társaiktól, a rutinosabb versmondóktól: hangsúlyozás, hatásszünet, ritmus, hangerő, stb. A találkozó lehetőséget nyújt a repertoár bővítésére is, mert új szerzők friss verseivel is találkozhatnak a megjelentek. Ezt ösztönzi a felhívásban szereplő két kikötés is: minden versmondónak két költeményt kell hoznia. Egy verset/prózát a cigány költészet vagy a friss magyar irodalom köréből (az elmúlt 15 év terméséből). A második darab szabadon választott vers vagy próza, aminek keletkezési ideje nincs megszabva. A találkozóra idén több mint kéttucatnyi versmondó jelentkezett, a többség helybéli, be ketten Budapestről érkeztek.

Bár az összejövetel hangsúlyozottan nem verseny, ennek ellenére egy háromfős zsűri hallgatta végig a produkciókat. Az ő szerepük az volt, hogy általános véleményt formáljanak, kiválasszák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó szavalókat, s a rendezvény végén személyes konzultációt folytassanak a megjelentekkel. A zsűri tagjai Kiss-Berki Eszter, Németh Ervin és Radicsné Csőre Andrea voltak.

Először a legkisebbek léptek a pódiumra, s életkor szerint őket követték az idősebbek. Első körben a közelmúltban született költeményeket hallhattuk. Ismert és kevésbé ismert poéták neve hangzott el Lackfi Jánostól Varró Daniig, Horváth Piroskától Jónás Tamásig.

A szünetet követően ki-ki a kedvenc versét mondhatta el, itt igazán széles volt a merítés, több évszázad irodalmába kaptunk betekintést. Hallhattunk Goethe-t, Arany Jánost, Radnóti Miklóst, Váci Mihályt, Mécs Lászlót, Romhányi Józsefet, Varró Danit, T. Porubszky Ildikót, Geszti Pétert, és még sok más remek költő/író nagyszerű művét... A hangulat oldott volt, nem okozott problémát az sem, ha valaki előkapta jegyzeteit, és a versválasztásnak hála, sokszor hangzott fel harsány nevetés a közönség soraiból.

A zsűri visszavonult, s hosszas tanácskozás után visszatért. Előbb Németh Ervin dramaturg, drámatanár mondta el észrevételeit, szolgált jó tanácsokkal a versválasztást, illetve az előadásmódot illetően. Ezt követően minden résztvevő emléklapot és apró ajándékot kapott. Ezután került sor az elismerések átadására.

A díjazottak:
1. Radics Luca Róza (Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola, 4. osztály)
1. Kalla Sándor Mátyás (Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, 11. osztály)
1. Csiha Marianna (31 év)

Különdíjasok:
Fekete Anna Sára (Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola, 2. osztály)
Kiss Barbara Nóra (Péterfy Sándor Evangélikus Iskola, 6. osztály)
Darázsdi Bettina (Péterfy Sándor Evangélikus Iskola, 6. osztály)
Mészey Péter Bendegúz (Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, 11. osztály)

A találkozó legbensőségesebb része talán az eredményhirdetést követő személyes beszélgetések sora volt. Hiszem, hogy minden versmondó gazdagodott ezen a szép, fényes, késő őszi napon.

Berente Erika

2016.12.01