1388

Az oktatás szabályozása 1806-ban, azaz a II. Ratio Educationis

Érdekességek a megyei könyvtár muzeális gyűjteményéből – 21. rész

Mária Terézia osztrák császárnő és magyar királynő központosítási intézkedései a politika, a gazdaság, az ipar, az egészségügy és az oktatás területén egyaránt érvényesültek. 1777. augusztus 22-én adta ki „az oktatásügy átfogó szabályozásáról szóló rendeletét, a Ratio Educationist”.

Majdnem három évtizeddel később, 1806. november 4-én bocsátotta ki I. Ferenc osztrák császár és magyar király a II. Ratio Educationist, amelyet latin nyelven 1806-ban Budán jelentetett meg az Egyetemi Nyomda Ratio Educationis publicae totiusque rei literariae per Regnum Hungariae et provincias eidem adnexas címmel.

Mária Terézia felvilágosult abszolutizmusa azt jelentette, hogy az állam az addig teljes mértékben egyházi fenntartású iskolákat és oktatást saját felügyelete és irányítása alá vonta. Mária Terézia úgy gondolta, hogy az oktatáspolitika célja csak a hasznos állampolgárok nevelése lehet. Éppen emiatt egységesítették mind a tanterveket, mind a tananyagot, mind a tankönyveket, valamint a tananyagot „az új, az állami célkitűzéseknek megfelelő tantárgyakkal” egészítették ki.

Mária Terézia királynő 1775-ben a népiskolai és a középiskolai oktatási reform kidolgozásával az udvari kancellária munkatársát, Ürményi Józsefet bízta meg. A Ratio Educationis, azaz „a nevelésnek és az egész tanügynek rendje Magyarországon és kapcsolati tartományaiban” Bécsben jelent meg 1777-ben nyomtatásban. A protestánsok azonban nem fogadták el.

A Ratio Educationis rendelkezései nyomán:

· kialakították az oktatás szervezeti kereteit és ellenőrzési rendszerét,
· megerősítették az iskolatípusokat,
· meghatározták a tananyagok tartalmát, a gimnáziumi kötelező, ajánlott és választható tananyagokat, továbbá növelték a reál ismeretanyag mennyiségét,
· ún. normaiskolákat alakítottak ki a tanítóképzés számára,
· foglalkoztak a testi neveléssel, a játékkal és a szellemi felfrissülés kérdésével is.

Azonban sok olyan elképzelés is belekerült, amelyek a „korabeli állapotok konzerválására törekvő, a polgári haladást akadályozó előírások voltak”:

· Nem használhatták a magyar nyelvet sem a közép-, sem a felsőoktatásban. A tanárok a magyarázat nyelveként csak addig használhatták a magyart, amíg a diákok latintudása nem fejlődött annyira, hogy az egész oktatás latinul folyhasson.
· A német nyelvet minden iskolatípusban és szinten kiemelten oktatták.
· A 10-15 éves diákok lélektani sajátosságait nem vették figyelembe a tananyag összeállítása során.

II. József uralkodása során az egész Habsburg-birodalom területén „egységes közoktatási rendszert kívánt meghonosítani”. A reformokat szükségesnek tartotta ugyan, de az oktatás területén teljes mértékben elfojtotta a nemzeti törekvéseket. A német nyelv még jobban előtérbe került, minden iskolatípusban és minden szinten kötelezően tanították, valamint a magyarországi oktatási intézményekben minden tantárgyat németül kellett tanítani. A népiskolák könyveit németül és latinul adták ki. Tandíjat kellett fizetniük a gimnáziumi tanulóknak, az akadémiai és az egyetemi hallgatóknak. Pozitív kezdeményezés volt azonban, hogy „a különböző vallásfelekezetű tanulók számára közös iskolák felállítását” rendelték el.

A magyar nemesek II. Lipót uralkodása idején az 1790-91-es és az 1792-es országgyűlésen adhatták elő a magyar iskolaügy átszervezésére vonatkozó követeléseiket. A protestáns vallásszabadság kinyilvánítása mellett a protestánsok tanügyi autonómiával is rendelkezhettek, ezáltal például iskolát alapíthattak és tarthattak fenn, adományokat gyűjthettek, és legálisan vált lehetővé, hogy a protestáns diákok külföldön járhassanak egyetemre. Az oktatás fő nyelve továbbra is a latin maradt. Magyarul azonban csak azok tanulhattak, akik nem tudtak magyarul.

Ugyanebben az időszakban alakították meg a Művelődési Bizottságot is, azzal a céllal, hogy az oktatásügyet megreformálják, és kidolgozzanak egy újabb Ratio Educationist. Ebben a bizottságban egyaránt helyet kaptak a világi szakemberek, valamint a protestáns és a katolikus egyházak képviselői. Összesen 43 ülést tartottak, ezeken elemezték a korábbi tapasztalatokat és az iskolaügyre vonatkozó javaslatokat, amelyek alapján végül kidolgozták az oktatás új rendszerét.

Az alapelv az volt, hogy minden gyermeket, a származástól függetlenül, egységes és ingyenes oktatásban kell részesíteni. Megfogalmazták azt is, hogy a változatos iskolatípusokban olyan ismereteket kell oktatni, amelyekre a diákoknak hivatásuk végzéséhez leginkább szükségük lesz. Vallástant a felekezeti megosztás mentén kell tanítani, de kihangsúlyozták a más vallásúak iránti toleranciára nevelés fontosságát is. Elképzelésük szerint az oktatás magyar nyelven folyt volna.

A végleges változat 1806-ban jelent meg. A II. Ratio Educationis fontos szegmense volt a nemzetiségi és a vallási türelem. Magyarországon ugyanis hét nemzetiség tagjai, valamint a katolikusok mellett evangélikusok, reformátusok és görög szertartású katolikusok éltek. A II. Ratio Educationis egyik újdonsága az volt, hogy előírta, hogy lehetőleg „minden nemzetiség saját anyanyelvi iskolával rendelkezzen”, valamint az iskolarendszeren belül nem lehet semmiféle vallási megkülönböztetést alkalmazni.

A II. Ratio Educationis rendelkezései:

· anyanyelvi iskolák a falusi egytanítós iskoláktól a tankerületi székhelyeken működő normaiskolákig,
· az alsó fokú oktatás ingyenessége,
· a szülők büntetése, amennyiben nem járatták iskolába a gyerekeket,
· lányok iskoláztatása,
· a városi iskolák továbbfejlesztése,
· a kisgimnázium éveinek háromról négyre emelése,
· a retorikai és a poétikai osztályokban a szónoklat- és költészettan mellett hittan, matematika, természetrajz, földrajz és történelem tanítása,
· a líceumok és az akadémiák tananyagának szabályozása: pl. a tantárgyi sokféleség egyszerűsítése, a tantárgyak sorrendisége pedig lélektanilag megalapozottabbá vált,
· az egyetemi képzés módosítása: a filozófiai fakultás tananyagának természettudományos ismeretekkel való bővítése.

· Az oktatás hivatalos nyelve továbbra is latin maradt a gimnáziumokban, de a kötelező német nyelvoktatást eltörölték, de aki akart, tanulhatott németül.
· A nemzetiségek által lakott területeken lehetővé tették, hogy a gimnáziumi tantárgyak oktatása során a magyarázathoz segédnyelvként használhassák a nemzetiségek anyanyelvét. Az anyanyelvük mellett magyarul is elhangzottak a magyarázatok.
· A magyar nyelv jelentősebb szerepet kapott: „a magyar nyelv nem egy a többi nyelv között, hanem kiemelt jelentősége van”. Segédnyelvként használhatták a latin nyelvű tananyagok oktatása során, nemcsak a magyarok, hanem a nemzetiségek lakta területeken is. Másrészt azt is megfogalmazták, hogy „a magyar nyelv oktatása a többi tantárggyal fokozatosan haladjon előre”.

Az első Ratio Educationis jelentősége abban állt, hogy „első ízben kísérelte meg egy olyan egységes oktatási-nevelési rendszer létrehozását, amely az állam, illetve az államhatalmat képviselő uralkodó felügyelete alatt áll”. A második Ratio Educationis fontossága pedig az, hogy ez alapján „folyt az oktatás a magyarországi iskolákban az egész reformkor idején”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Katus László: Magyarország a Habsburg Monarchiában (1711-1918). In: Magyarország története főszerk. Romsics Ignác; Pukánszky Béla-Németh András: Neveléstörténet. Elérhetősége ezen a linken található.

Az Érdekességek a megyei könyvtár muzeális gyűjteményéből sorozat korábbi cikkei:
- 1. rész: Rézmetszes városképek a 17. századból
- 2. rész: Széchenyi István: Magyar játékszínrül
- 3. rész: A magyarok krónikája 1488-ból
- 4. rész: Titkos nyomdahelyű könyvek
- 5. rész: Nemzetkarakterológia a 19. század közepéről
- 6. rész: Orvosbotanikai könyvek a 18. század utolsó negyedéből
- 7. rész: A 200 éve elhunyt Sándor István emlékére
- 8. rész: Az egészségről közérthetően a 18. század végén
- 9. rész: Az egészségről közérthetően - prózában és versben - a 19. század elején
- 10. rész: Magyar tudósok az északi sarkkörön túl
- 11. rész: II. Pius pápa nyomtatott levelei 1481-ből
- 12. rész: Gyógyítás és orvosi tanácsok a 16. század legelején
- 13. rész: A magyar jakobinus mozgalom ítéletei
- 14. rész: Ecker János győri lokálpatrióta polgár kortörténeti naplói az 1847-1850 közötti évekből 1.
- 15. rész: Ecker János győri lokálpatrióta polgár kortörténeti naplói az 1847-1850 közötti évekből 2.
- 16. rész: Ecker János színházi naplói (1841-1849)
- 17. rész: Az Aurora irodalmi almanach (1822-1837) és az Aurora-pör (1833-1834)
- 18. rész: A Viczay-család hédervári éremgyűjteményének katalógusai
- 19. rész: A Pesti Nemzeti Teátrom felépítésének szükségességéről – hexameterben
- 20. rész: A fertődi Esterházy-kastély leírása 1784-ből

2016.12.01
17