A magyar színháztörténet szégyenletes korszaka az első zsidótörvénnyel kezdődött. Az 1939-es évad végétől a zsidó színi direktorokat, színészeket, rendezőket, írókat száműzték a magyar színházi életből. A kirekesztett művészek nem adták fel, s mindenáron megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit. Nem sok esélyük maradt az életben maradásra. A német megszállás után megszaporodtak a munkaszolgálatra való behívások, megkezdődtek a kilakoltatások, a gettóba költöztetés, mindennapossá váltak a megaláztatások, a deportálások. Budapest ostromának végnapjaiban ártatlan embereket gyilkoltak nyilas keretlegények.

Nem tért vissza a munkaszolgálatból a Vígszínház komikusa, Gárdonyi Lajos; a Vígszínház epizodistája, Bondy István; a színész-író, Nagy György és a felejthetetlen nevettető, Radó Sándor. Deportálták Sziklai Jenőt, aki a szegedi színtársulatot, majd a Fővárosi Operettszínházat vezette. Örökre nyoma veszett Lakner Artúrnak, akit gyerekszínháza tett halhatatlanná. Odaveszett Steinhardt Géza, a kabarészínpad meghatározó alakja. Komlóssy Emma éhen halt az ostrom alatt. A fővárosban tomboló nyilasterror végzett a Vígszínház vezérigazgatójával, Roboz Imrével, Feld Irén színésznővel, a színháztörténetíró-ügyelővel, Erődi Jenővel. A Thália Társaság legendás alakja, Forgács Rózsi a német megszállás után önkezével vetett véget életének. A kiállítás az emberiség történetének legnagyobb tragédiájában elveszített magyar színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.

További információ a szombathelyi Weöres Sándor Színház honlapján található.