A Don Quijote az új balett-bemutató az Operaházban


A Don Quijote című koreográfiát mutatja be a Magyar Nemzeti Balett november 19-én az Operában. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy négy szereposztásban viszik színre a balettet. Hozzátette, hogy minden évben repertoárra kerül egy-két új nagy balett-produkció – évadonként egy sorozat van több előadással –, és lassan az lesz a probléma, hogy mind műsoron tartsák.

Solymosi Tamás balettigazgató kiemelte, hogy nem minden együttes képes négy szereposztást kiállítani, ezért is bravúr ez a Magyar Nemzeti Balett társulatától. A művészek nemcsak egy, hanem akár két szerepben is könnyedén, magas minőségben tudják többek között a nehéz szólókat – hangsúlyozta. Az együttes régebbi Don Quijote című produkcióját új díszletekkel és az eredeti, Michael Messererére épülő koreográfiával újították meg – fűzte hozzá. „Ez nehéz darab, mindenkinek meg kell mutatnia akár karakterben, akár szerepformálásban a maximumot, mert különben nem lesz jó” – mutatott rá. A balettigazgató elmondta azt is, hogy „a balett nem mint mostohagyerek jelenik meg az Operaház életében, hanem kiemelt oszlopként”, amelynek igyekeznek megfelelni.

Kollár Imre karmester a zeneszerző Ludwig Minkus muzsikáját szórakoztatónak, élvezetes és látványos muzsikának jellemezte, amely nem törekszik csajkovszkiji vagy bartóki mélységekre. „Szórakoztatni akar és karaktereket bemutatni, ezt viszont tökéletesen tudja” – fogalmazott. A balett középpontjában a Cervantes-regényből is ismert humoros szerelmi történet áll: a fiatal Kitri és Basil története, amely minden bonyodalom ellenére Don Quijote közbelépése révén végül boldog véget ér.

Miguel de Cervantes azonos című regénye nyomán a szövegkönyvet Marius Petipa írta, a koreográfus Alekszandr Gorszkij, Kaszjan Golejzovszkij, Marius Petipa és Michael Messerer. A díszlettervező Rózsa István, a jelmeztervező Rományi Nóra. A karmester Kollár Imre és Déri András.

Forrás: MTI

2016.11.18