Básti Lajos Keszthelyen született Berger Lajos néven. A zsidó textilkereskedő fia hegedülni tanult, és szorgosan készült az orvosi egyetemre. Egy találkozás azonban örökre megváltoztatta a sorsát. A keszthelyi korzón 1930 nyarán összefutott egy színésznövendékkel, aki olyan lelkesen mesélt neki a színiakadémiáról, hogy Lajos hirtelen elhatározással beadta a jelentkezését. Ódry Árpádnak, a felvételi bizottság elnökének egyetlenegy Ady-vers is elég volt, hogy meghozza a pozitív döntést. Így Básti olyan kimagasló tehetségek osztálytársa lett, mint Fónay Márta, Gobbi Hilda és Perczel Zita.

1941-től származása miatt egyre kevesebbet játszhatott. A második világháború Básti életében olyan vízválasztó volt, amelyből megérlelődve, letisztulva, teljes művészi fegyverzetben került elő. Innen datálható az a nagyívű pálya, amelyet az ország első színházának tagjaként futott be. 1945 a nagy hazatalálás éve: ősztől a Nemzeti Színház tagja, és három évad kihagyásával ennek a színháznak marad hűséges híve egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig. Jókor került ide: a Nemzeti fénykorát élte Gellért Endre és Major Tamás rendezéseivel. Szinte csak főszerepeket játszott: Csongor, Bánk bán (Szörényi Évával), Armand A kaméliás hölgyben (Bajor Gizivel), Ferdinánd az Ármány és szerelemben (Ruttkai Évával), Vronszkij az Anna Kareninában (szintén Bajorral). Magánélete is rendeződni látszott: 1948-ban megnősült. 37 éves, és felesége, a tüneményes Ferrari Violetta csaknem húsz évvel volt fiatalabb nála. Házasságuk talán nem is annyira a korkülönbség, mint inkább kettejük össze nem illő temperamentuma miatt válással végződött 1954-ben. Básti ekkor már tanított a főiskolán. Tanítványai között volt Zolnay Zsuzsa, akivel 1956. október 5-én keltek egybe. Ez a házasság végre biztos hátteret jelentett a nyugtalan művésznek. 1957-ben lánya született, Básti Juli, akiből szintén nagyszerű színész lett.

Básti Lajos csodálatos orgánumát versmondásban kamatoztatta, több verslemeze is megjelent. Arany János verseit kivételes beleérzéssel és érzékenységgel szavalta. A Magvető Kiadó 1963-ban adta ki Mire gondolsz Ádám? című könyvét, mely arra a kérdésre ad választ, hogy mire gondol a Tragédiát nagyon jól ismerő színész a különféle történelmi korokban felbukkanó főhős maszkjában. Megosztja, hogy mint vélekedik magáról a műről. Ír a rendezésről és a felvetődő művészi problémákról. Az igényes szereptanulmány nagyon izgalmas olvasmány, mint ahogy szintén érdekes meghallgatni, mit mesél Básti Lajos a róla készült portréfilmben a Lear királyhoz fűződő viszonyáról. Elmondja, hogy mennyire foglalkoztatja az őrültséghez vezető út, melynek hiteles ábrázolásához orvos barátai segítségét is kérte. Elemzéséből kiderül, milyen elmélyült, aprólékos munkát jelentett számára egy-egy szerepének megformálása.

„Hiszek a klasszikusok modernségében. Hiszek a tiszta beszéd ábécéjében és a magyar nyelv arany jánosi törvényeiben. Hiszem, hogy az élményt és szórakozást nyújtó színház az ország munkakedvének pénzben ki sem fejezhető ösztönzője és emberi fejlődésének formálója.” (Básti Lajos Színészi Credoja – részlet)

A színházi munkái mellett több mint negyven filmben játszott. Csak néhány a sok alkotásból: A kőszívű ember fiai I-II. (1964), Butaságom története (1965), Egy magyar nábob (1966), Kárpáthy Zoltán (1966), Történelmi magánügyek (1969).

Személyiségéhez legendák kötődnek. Nem volt könnyű ember. Mindenkitől maximális odaadást követelt. Gyakran került összetűzésbe a színpadi munkásokkal. A világítással sosem volt elégedett. Azt szerette volna, hogy még a leghátsó sorban is lássák minden rezdülését. Ehhez azonban olyan erős fény kellett, ami a többi színészt már zavarta. Nem bírta a meleget, a zajt. Otthonukat úgy igyekezett kiválasztani, hogy csendes szomszédaik legyenek. Egyik írásában megemlékezik arról, hányszor kellett költözniük a zajok miatt. Egy anekdota szerint az egyik lakóhelyén, ahol végre emberi lármától nem kellett tartania, a kerítéshez kikötött kecske mekegése keserítette meg az életét.

Básti Lajosra is érvényesek azok a szavak, amelyekkel ő búcsúztatta a nagy elődöt, Somlay Artúrt: „Csoda, hogy olykor rigolyás vagy morgós volt? Egyáltalán említésre méltó ez? Ki tudná elképzelni ezt a kivételesen nagy egyéniséget küzdelmes, harcos pályáján át mosolygósan vagy zsakettben? Nézzük végig alkotó nagyjaink arcképcsarnokát! Halhatatlan lobogásukban, szikrázó indulataikban, szilaj keserűségeikben, vad örömeikben és süket fájdalmaikban vajon melyiküknek jutott osztályrészéül a cirógató élet?”

Összeállította: Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, otvenentul.hu, regi.terasz.hu, youtube.com

A második kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.