Koncertkörút Pándy Piroskával


Pándy Piroska Liszt-díjas, Príma-és Madách-díjas operaénekesnő a 2016/2017-es színházi évadban ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját. Ez alkalomból Best of 30 címmel jelent meg lemeze, melyen nemcsak opera, hanem operett, klasszikus örökzöld és táncdal is hallható, egy igazán színes válogatás az elmúlt 3 évtized terméséből.

A művésznő 2017-ben – a lemezen is halható dalokból összeállított előadói esttel – országos körútra indul, több kis- és nagyvárosba ellátogat majd. De addig is gőzerővel dolgozik Salgótarján Újévi Koncertjén. Az énekesnő 2017. január elsején nemcsak, mint előadó lesz jelen neves művésztársaival, hanem művészeti vezetőként is koordinálja a nagyszabású gálaműsort.

A pályafutásának 30. évfordulóját ünneplő Pándy Piroska hangját az operairodalom számos jelentős szopránszerepében megmutatta már: a Figaro házassága című vígoperában a Grófnő, Verdi Álarcosbáljában Amélia, a Traviatában Violetta szerepét, a Don Carlosban Erzsébet, a Végzet hatalmában Leonora, a Nabuccoban pedig Abigél szerepét alakította hatalmas sikerrel a világ legrangosabb pódiumain.

A Madách Színház társulatának ünnepelt dívája több legendás szerepével vonult be a hazai operett történelmébe, említsük csak Rosalindát Johann Strauss Denevér című operettjéből, Lisát A mosoly országából, Glavari Hannát a Víg özvegyből, Szaffit a Cigánybáróból vagy a Grófnét a Bécsi vérből. Pándy Piroska szabadúszó magánénekes pályafutását a Fővárosi Operettszínházban kezdte. Alapító tagja volt az Interoperettnek, a Magyar Állami Operaházban 1993-ban debütált.

A 2016-os jubileumi esztendő fontos mérföldkő a művésznő életében, éppen ennek apropóján született az új lemez gondolata is, amely a Best of 30 címet kapta, valamint az az ötlet, hogy a lemez hanganyagát személyesen is elvigye az ország számos pontjára egy koncertturné keretében a nagyérdeműnek. „Nagyon boldog vagyok, hogy az elmúlt harminc esztendőben azt csinálhattam, amihez értek, amit szeretek. Isteni adománynak tartom, hogy most is énekelhetek, színpadon lehetek! Nagyon örülök, hogy elkészült az új lemezem, különösem azért, mert ezen nem csak az operarajongók találnak kedvükre valót, hiszen népszerű operett- és örökzöld melódiák mellett táncdalokat is hallhatnak tőlem. Egyre inkább azt tapasztalom az estjeimen, hogy a vendégek nagy örömmel hallgatják, sőt, kérik a könnyed, örökzöld operettdallamokat, musicaleket tőlem” – fogalmazott a díva.

A lemez már elkészült, az országos koncertsorozat előkészületei folynak, de addig is dolgosan telnek Pándy Piroska napjai, hiszen a hétköznapokon növendékeit tanítja énekelni, képzi az utánpótlást, színházban játszik, továbbá szülővárosában, Salgótarjánban az Újévi Hangversenyen munkálkodik, mint művészeti vezető és mint állandó fellépő. Az Újévi Hangverseny 2017. január 1-én 18 órakor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban lesz, melyen az énekesnőn kívül fellép még többek között: Fonyó Barbara, Pintér Tibor, Kecskés Tibor Kefír, Kárpáti Norbert és további olyan tehetséges fiatal művészek, mint például Somogyi Katalin. Mindezen túl, az elmúlt három évtizedben megszámlálhatatlan jótékonysági koncerten vállalt fellépést Pándy Piroska, bizonyította tehetségét több műfajban határon innen és túl.

A művésznő a kilencvenes évek közepétől főleg külföldön vállalt fellépéseket: Németországban a müncheni, a hannoveri, a hofi, illetve a passaui operaház kedvelt és népszerű énekese volt. Mindeközben folyamatosan turnézott az Egyesült Államokban, de számos gálakoncertet adott Izraelben, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Finnországban, Olaszországban és Svájcban is. Hazatérését követően a Magyar Állami Operaház magánénekeseként dolgozott, napjainkban pedig a Madách Színház társulatának tagjaként az Operaház Fantomjában Carlotta Giudicelli, a Mary Poppins-ban pedig Andrews kisasszony szerepében láthatja a nagyérdemű.

Forrás: kultura.hu

2016.11.17