Az első világháborút számos nézőpontból lehet megközelíteni, elemezni. „Inter arma silent musae – Háborúban hallgatnak a múzsák” mondja a latin bölcsesség, de ez nem jelenti azt, hogy a vérzivatar teljesen kikerülne a tollforgatók, ecsetkezelők figyelme alól, sőt, a megyei könyvtárban Szücs György által megtartott előadás arról győzött meg bennünket, hogy az alkotóművészek igenis élénken reagáltak az eseményekre, számos elemét, vonatkozását örökítették meg, s egyben hagyományozták az utókorra.

A haditudósításokban a szöveges anyag mellett képi illusztrációk is megjelentek, amelyeket a cenzúra természetesen igyekezett kordában tartani. A háborús lelkesedés politikailag igényelte a „hősi ábrázolásokat” azok attribútumaival együtt. Persze – ennek ellenére – jócskán születtek olyan alkotások, melyek ezzel szembementek. Előadónk különböző résztematikájú művészeti alkotásokkal demonstrálta a háború sokszínűségét: láttunk allegorikus alkotást, avantgárd produktumokat.

A hagyományos háborúk kora ekkorra leáldozott, ez már a gépek és az anyag csatája volt. Ezzel magyarázható, hogy a festővásznakról, rajzokról nem látványos lovasrohamok héroszai tekintenek ránk: a háború „színeváltozása” új megközelítési módokat, ábrázolásokat kívánt. A lövészárok mintegy főszereplővé vált, vele együtt pedig a benne lévők helyzetének bemutatása. Egyfajta „fordított világként” a konvencionális helyzet ellentéte vált reálissá, melyben a föld alatt az élők, fent pedig a halottak vannak – az adott körülmények között a felszínről leselkedett a halál, s a mélyben húzódó lövészárok nyújtott menedéket.

A világháborús hangulat változása is megfigyelhető az események előrehaladtával. Kezdetben lelkes bevonulókat, őket ünneplő tömeget, később már borús arcokat látunk, bár az aktuális propaganda próbálta szépíteni-hamisítani a helyzetet. A lövészárok világán kívül láttunk fegyverábrázolásokat, emlékhelyeket, képet alkothattunk a hadszínterek természetföldrajzi- domborzati viszonyairól is: minő ellentét a békés idilli természet szépsége és a harcok rettenete, az emberi-nemzeti tragédiák között.

Megismerhettük az ellenséges ország polgáraival szemben cseppet sem barátságos bánásmódot: az internálást. Rippl-Rónai József – francia felesége ellenére – sem részesült például megkülönböztetett bánásmódban, helyzetén csupán a festőtársadalom közbelépése változtatott. Szó esett a haditudósítóknak dolgozó művészi tevékenységről, a frontra vonulók engedélyezéséről, engedélyt biztosító igazolványaikról is.

A világháború ideje alatti művészet egy szeletét láthattuk Szücs György prezentálásában, aki megemlítette, hogy számos olyan művészi vonatkozás létezik még, melyek mind külön előadást igényelnének. Magával a háborúval kapcsolatos művészet pedig nem zárult le a „Nagy Háború” végével, hiszen annak következményeit ábrázoló szoborcsoport például a trianoni Magyarország emlékműve, mely a revízió igényének politikai-művészi megfogalmazása, egyfajta fájdalmas mementó.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina