1699

Könyvtáros – írói szerepben

Interjú Dr. Horváth Sándor Domonkossal

Dr. Horváth Sándor Domonkos, a győri megyei könyvtár igazgatója tolla alól a minap került ki a győri és a soproni ügyvédség történetét ismertető monográfia, és szinte egyidőben jelentkezett Győry Domonkos álnéven szépirodalmi kötettel is. Benedek Szabolcs József Attila-díjas prózaíró ajánlásában úgy fogalmaz: „írót avatunk”.

Azt hiszem, sikerült meglepned ezzel a könyvvel mindazokat, akik régóta ismernek, hiszen eddig is publikáltál, de nem szépirodalmat. Mi történt, hogy most nem monográfiát, tanulmányt, cikket adsz ki?

A nyár folyamán történt valami, ami elgondolkodtatott azon, hogy ki, hogyan és miként értékeli harmincéves szakmai pályafutásomat, a két győri intézmény összevonásának levezénylését, a Győri Könyvszalonok évtizedes múltú sikerét, szakmai publicisztikai tevékenységemet. Végül arra jutottam, hogy „nem szívom mellre”, hogy több szakmai szervezet ajánlása ellenére, második nekifutásra sem bizonyultam méltónak arra, hogy államilag elismert barackot nyomjanak a fejemre, amiről persze kellemesebb lett volna nem tudni, de a rendszer olyan, hogy a tájékozatlanság könnyebbsége nem adatik meg a felterjesztetteknek. Szóval, inkább azon gondolkodtam el sértődés helyett, hogy a napi rohangálásban, menedzseres pörgésben mennyire figyelek arra, hogy szellemileg is megtaláljam a magam örömforrásait, és úgy döntöttem, hogy nagyobb súlyt fektetek a szakmai publicisztikára, és megvizsgálom félig feledésbe merült szépirodalmi ambícióimat.  Elővettem régebbi írásaimat, kiegészítettem néhány on-line megjelent szösszenettel, és megkerestem ezekkel Szávai Ilonát, a Pont Kiadó vezetőjét, aki fantáziát látott a megjelentetésükben. Nagy örömet jelent az ezzel kapcsolatos tennivalók intézése, ahogy az ügyvédi kamaráról írott könyvem kapcsán az igazságügy-miniszter úr és az országos ügyvédi kamara elnökének az elismerő visszajelzése is.

Álnéven jelet meg Profán – avagy tollbamondás a pillanatnak c. könyved, de nem hihetjük, hogy személyed eltitkolása a felvett név oka, hiszen egyrészt ott virít – egy kicsit bohém –  fotód a borítón, másrészt elég kifejező ez az írói név: Győry Domonkos. Mi szükség volt más nevet írni a kéziratra?

Azért álnév, hogy ne keveredjen egyéb publicisztikai tevékenységemmel, hiszen épp most jöttem ki egy helytörténeti/jogtörténeti munkával, illetve egy közszolgálati kommunikációval foglalkozó könyv kéziratán dolgozom. A név kiválasztása lokálpatriotizmusomból adódik, azért az y-onos végződés, mivel az i-s változat már foglalt volt. A borító a kiadó munkája, a bohém fotót a Facebook-on találták, éppen pecsenyére sültem egy Ünnepi Könyvhét szervezőjeként, és a Magyar Ispita előterében kapott le Molnár Gyuri barátom. Ez tehát afféle félig-rejtőzés. Szeretem az ilyesmit.

Kisregény, színművek, metaforamese és egyperces hangulatjelentések – ezek bizony egészen különböző műfajok. Hogy kerültek mégis egy kötetbe? Ha már kipróbáltad magad többféle műnemben és műfajban, elárulod, hogy melyik áll a legközelebb hozzád, és miért?

A drámákat még a kilencvenes évek elején írtam, DOS-os ChiWriter szövegszerkesztővel, és mátrix-nyomtatón nyomtattam. A szivarosssal egy pályázatot nyertem, A Karamihályra azt írta akkoriban Koltay Gábor, hogy szívesen tévéjátékot csinálna belőle, aztán ennyiben maradt, szerencsére a MEK megőrizte az írásokat. A kisregényt a kilencvenes évek kulturális minisztériuma ihlette, nem tények, hanem csak a folyosó hangulata és ilyesmik. A szösszenetek pedig a neten jelentek meg. Egyértelmű számomra a preferencia, hiszen egy regényen dolgozom éppen.

Az irónia, a szatirikus ábrázolás sajátja minden prózai írásodnak. Ez csak egy – roppant hatásos – kifejezésmód nálad, vagy valóban így látod a világot: egy kicsit megmosolyogva, egy kicsit kinevetve, minden visszásságot észrevéve?

Az általam kinevetett világban én magam is benne vagyok. Az irónia önirónia is egyben. Az életet egy olyan társasjátéknak fogom fel, amelybe bele lehet halni, ha az ember elhiszi, hogy bele kell halnia, ha rossz számot mutat számára a dobókocka. Igyekszem tehát visszatenni ilyenkor a kockát a pohárba, és papírra vetni az új mixelés sajátos neszeit.

Nekem a kisregény, A megbecstelenítő hét tetszett a legjobban, mely szatirikusan mutatja be a magyar bürokráciát, ami nem változott a dzsentrivilág óta semmit. Nincs pozitív hőse – ami persze nem véletlen –, de érdekelne, hogy szerinted melyikük a legkevésbé rossz? A konformista Hüllő? A szerencsétlen Röfögő? Az újgazdag Ficsúr? Gyomorfekély az öregfiúk klubjából? Vagy az élvhajhász falusi polgármester, aki tudja, mitől döglik a légy?

Egyiküket sem tartom jónak vagy rossznak. Ahogy egy okos ember mondta: „Mindannyian áldozatok áldozatai vagyunk”. Mindegyik szereplő szenved, akár tudja, akár nem. De mindegyikben ott van a jóság csírája is.

Két színmű is helyet kapott a kötetben, az egyik egy történelmi dráma Karamihály címmel. A Mátyás nagybátyjáról szóló szomorújáték üzenete egyértelmű (tisztesség, becsület, hazaszeretet), de miért éppen egy kevéssé ismert történelmi személyiséget választottál főhősnek? Mennyire hiteles a mű történelmi háttere, és mennyi belőle a fikció?

A Szilágyit ért méltánytalanság mindig foglalkoztatott. Egyrészt Mátyás részéről, másrészt a későbbi történelmi tálalás részéről, ami Mátyás határozottságának illusztrálására hozza fel, hogy a nagybácsit milyen keményen a helyére tette. Ugyanakkor Mátyás a trónra kerülésekor csak egy másodszülöttje volt egy jelentős embernek, Szilágyi viszont a maga korában Hunyadival egyenrangú hős. A történelmi ismereteket Fraknói Vilmos monográfiájából szereztem, a leírtak háttere az általa vázoltnak megfelel, az árulásra kísértés azonban az én fantáziám szüleménye.

A másik darab, A szivaros egy abszurd tragikomédia, melynek üzenete már kevésbé egyértelmű, viszont nagyon is érdekes. Számomra több mindenről is szólt (a manipulációról, a túlélésről és legfőképpen a döntésekről) ez a sehol és/vagy mindenhol játszódó, személytelen emberek szerepeltetésével – s éppen ezért a szituációra – kihegyezett darab, de elgondolkodtam, vajon mi inspirálta?

Ez az írás a determináció, indetermináció gondolatköréhez kapcsolható, azt mondja lényegében, hogy bekerülhetsz olyan csapdahelyzetekbe, ahonnét már nincs jó megoldás számodra. A végén, a turistának felkínált szivar is azt jelképezi, egészen naturálisan: ezt Te is megszívtad, öreg. Manapság már másként látom a dolgokat, azonban az íráskor ez volt a hangulatom, megírtam, a részemet képezi valamilyen módon.

Bevallom, a Facebookos egyperceseknél úgy éreztem, kilógnak a kötetből, hiszen a többi írásodban az író nincs jelen, ellenben ezek a kis szösszenetek – a metaforamese kivételével – személyesek. Majdnem olyan, mintha betekintést engednél a naplód egy részébe, hiszen mind a gondolataid, mind az érzéseid, mind a személyiséged tükröződik bennük. Nem érzed úgy, hogy egy kicsit „kiadtad” magadat? Vagy éppen ez volt a cél?

Az, hogy nem titkolom el emberi mivoltomat, mindenképpen jó, hiszen segít abban, hogy ugyanezt ne is felejtsem el. Közlésükkel azoknak az on-line olvasóimnak mondtam köszönetet, akik régóta szorgalmazták prózai munkáim megjelentetését.

A kb. 30 oldalnyi egóhízlaló Facebook-írásokat leszámítva ezek a művek a kilencvenes években születtek. Hogy van az, hogy eddig nem jelentetted meg őket, ill. lesz-e folytatása a szépírói tevékenységednek?

Amint említettem, az írások zöme korábban keletkezett. Jelenleg is írok, sőt, amin most dolgozom, ahhoz képest is van két további tervem. Persze a visszajelzések orientálni fognak, hogy mekkora erőbedobással dolgozzak ezeken.


A Győry Domonkos Profán – avagy tollbamondás a pillanatnak című kötet bemutatójára a XVI. Győri Könyvszalonon november 20-án, vasárnap 17 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.

tmoni

2016.11.08
9