14 hétvége, 14 közeli úti cél – 2. rész

Carnuntumtól a Somlón át Féltoronyig – Berente Erika írása

Ezen a héten – a múltkori Magyarpolánytól a Nyirkai-Hanyon át az Agostyáni arborétumig tartó utazgatás után – újabb túratippeket sorolunk fel. Amennyiben Önöknek is vannak kedvenc helyeik, ismernek remek kirándulási útvonalakat – szigorúan 100 kilométeres távolságon belül – szívesen vesszük ötleteiket! Ha elegendő látnivalóról kapunk hírt, esetleg fotót, közzéteszünk még egy bónusz listát is! Leveleiket a honlap alján látható címre kérjük! Lássuk tehát szabadidős ajánlatunk második részét!

8. Carnuntum régészeti park

Ha vonzódnak a történelemhez, időutazásra hívom Önöket! Üljenek autóba, és induljanak nyugat, egész pontosan Carnuntum felé! Carnuntum a Római Birodalom Pannónia, majd Pannonia superior provinciájának fővárosa, katonai tábor és polgárváros volt az ókorban. Fénykorát időben távol élte, de térben tőlünk mindössze 94 kilométerre fekszik. A régészeti park meglátogatása nem azt jelenti, hogy bokáig érő romok között botorkálnak majd, korhűen rekonstruált római épületeket látogathatnak meg! Lakóházakat, fürdőket, szabóműhelyt, szentélyeket. Minden olyan, mintha a lakók éppen most léptek volna ki az ajtón. Ha szerencséjük van, még legionáriusok is elmasíroznak Önök mellett. A régészeti leletek nagy területet foglalnak el. Ha kombinált jegyet vesznek, még a távolabb lévő gladiátoriskolát is meglátogathatják. Amennyiben nem beszélnek németül, angolul vagy szlovákul, nyelvi nehézségekre számíthatnak, szomszédaink ez idáig nem gondoskodtak magyar nyelvű tájékoztató anyagokról. Készüljenek fel előre! A megyei könyvtár olvasószolgálatos kollégái szakavatott segítséget nyújtanak ehhez!

9. Rábaszentmiklós

Ha sokat kirándulnak, minden bizonnyal sokféle egyházi műemléket megcsodáltak már. Kápolnát, monostort, pusztatemplomot és bazilikát. Román, gótikus, barokk, klasszicista, eklektikus és modern építményeket. Biztosan jártak már téglalap vagy kör alaprajzú szentélyben. Ha győriek, és ismerik a Karmelita templomot, akkor már egy különlegességnek számító ellipszis alakúban is voltak. No de jártak-e már olyan templomban, amelynek alaprajza olyan, mint a lóhere levele?! Nem kell messzire menniük, ha látni akarnak egy ilyet! Akár kerékpárral is elkarikázhatnak a Győrtől 33 kilométerre fekvő Rábaszentmiklósra, mert a falucska XI. században épült temploma pont ilyen.

Ha autóval mennek, akkor kis kitérővel még elkocsikázhatnak Tétre is, ahol kívülről megnézhetik a magántulajdonban lévő, korábban monostorként működő Pokvárat, és megtekinthetik Kisfaludy emlékművet is.

10. Somlói vár

Ha nem rettennek meg egy kis kaptatótól, akkor jó szívvel ajánlom, látogassanak el a Somlóra. A vulkanikus kőzetek alkotta tanúhely több látnivalót is tartogat. Legismertebbek a romjaiban is impozáns, XIV. században épült vár maradványai. Az erősség tulajdonosai között ott találjuk Kinizsi Pált is. Ha felsétálnak a várhoz, útközben láthatnak egy nyereg alakú sziklaképződményt. A monda szerint ezen a sziklán pihent meg Kinizsi, amikor a várat birtokba véve felgyalogolt. A meredek úton elfáradván leült a sziklára, és az a nehéz teher alatt behorpadt.

A Somlón megtekinthetnek egy taposó kutat is, amely egyedülálló látványosság. A dobban taposva (mint mókus a mókuskerékben) lehet kiemelni a vizet 80 méter mélyről, innen a „Taposó-kút” elnevezés. A kút ma már nem működik, csak megszemlélni lehet.

A borbarátoknak ajánlom még a Juhfark nevű, csak itt honos borszőlőt s a helybeli termelők által kiépített borutak és nyitott pincék hálózatát.

Ha még marad idejük, mindenképpen látogassák meg Iszkázon Nagy László szülőházát is. A vártúrát követően fürdőzést is tervezhetnek, hiszen Mesteri és Borgáta is közel van, de legrosszabb esetben hazafelé, Pápán is megmártózhatnak. Ha kulturális programra is vágynak, a látogatást időzítsék a Somló Hangja fesztivál idejére; amit idén Kiscsőszön, Iszkázon, Kispiriten rendeznek meg július 6-13. között.

11. Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok

A lovasoké egy zárt világ. Aki nem tart lovat, vagy nem űzi ezt a sportot, általában keveset tud a lótenyésztésről, a nemesítésről és a lovassportról is. Ha idelátogatnak és megtehetik, kérjenek idegenvezetést, nem fogják megbánni! Sok-sok újdonságot hallhatnak úgy a Lovas múzeumban, mint a Ménesudvarban, az istállókban, a Híres lovak emlékparkjában vagy a Csikótelepen. Ha részt vettek már a vezetésen, tudni fogják például, hogy a Ménesudvarban látható, kantár nélküli ló bronzszobra a „Leghűségesebb bajtársnak” állít emléket. Annak a lónak, amelyik az 1809-es győri csatában elesett lovasa nélkül is visszatért otthonába, és hírt vitt a vereségről. A lovas programok után ellátogathatnak a vadregényes arborétumba is, ahol akár piknikezhetnek is valamelyik kiépített pihenőhelyen. Mivel a ménesbirtokon sok szűk körű, szakmai rendezvény is zajlik, a látogatást megelőzően érdemes telefonon érdeklődniük e részletek iránt.

12. Pozsony

Egész napos kirándulásra buzdítjuk olvasóinkat! Vegyenek kényelmes cipőt, csomagoljanak pár szendvicset, de ha megszomjaznak, inkább kóstolják meg a zamatos szlovák sörök valamelyikét. Ha nem csoporttal és idegenvezetővel mennek, érdemes elindulás előtt kicsit tájékozódniuk és jó szolgálatot tehet egy útikönyv is, amit maguknál tartanak. Néhány látnivaló a teljesség igénye nélkül: a város egyik legfőbb ékessége a vár, melyet 907-ben említenek legelőször. Magyar látogatók számára kihagyhatatlan látványosság a Szent Márton Székesegyház, ahol 11 királyt és 8 királynőt koronáztak meg. Ha a helybélieket kérdezik, melyik a legszebb régi épület városukban, sokan fogják a Jó Pásztor Házát említeni. A Zsidó utca végén álló XVIII. századi épület állítólag Európa legkeskenyebb háza, amelynek minden emeletén csak 1 szoba fér el. A különleges építményben ma óra múzeum található. Ha elutaznak, feltétlenül keressék meg a régi városházát, az országgyűlés épületét, a Mihály-kaput és a Grassalkovich-palotát is. Ez utóbbit azért, mert a szlovák elnöki rezidencia, ahol díszes őrsereg teljesít szolgálatot, amely különleges látványosság. Messze földön híresek Pozsony köztéri szobrai is: Kandi, a paparazzi, a megkövült pékinas, Napóleon katonája és Schöner Náci alakja.

A díjtalan parkolás a belvárosban szinte lehetetlen, érdemes autójukat a város kevésbé frekventált helyein hagyniuk, vagy a sörözés okán inkább busszal utazniuk.

13. Sopron

Mikor jártak utoljára a hűség városában? Nézzenek körül most úgy, mint egy igazi turista! Ha eddig kihagyták volna, járják végig a Storno-ház „vadromantikus” termeit! Csússzanak le fenéken a Bányászati Múzeum pincéjébe, és próbálják meg, milyen megtolni a csillét! Feltétlenül menjenek el a Pékmúzeumba, amely csupán pár perc séta a belvárostól! A Bécsi u. 5. szám alatti pékház telke a középkor óta beépített volt. A ház homlokzatát 1666-ból származó pékcímer díszíti: kettős zsemlén álló két oroszlán perecet tart. A ház első ismert pékmester-tulajdonosa 1686-1699-ig Joachim Hübner volt. Ettől az időtől kezdve megszakítás nélkül pékek voltak a ház tulajdonosai 1970-ig, az utolsó mester haláláig. Az ott látottak nagyszerűen példázzák azt, miként lehet minimális ökológiai lábnyomot hagyva élni – a régi metódus szerint.

A város szélén fekszik, de ne sajnálják a fáradságot, látogassák meg a közelmúltban példamutató igényességgel felújított sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostort is! Az épület szépségein túl megtekinthetik az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend történetét bemutató kiállítást és Péreli Zsuzsa gobelinművész műveit is.

Ha már odáig elautóztak, feltétlenül nézzék meg a templomot is! Menjenek fel a karzatra, és nézzék meg a freskókat! Az egyik kép Szent Mihály arkangyalt és a vele küzdő megtestesült gonoszt ábrázolja. A földön fekvő alakban nem nehéz felismerni a generalisszimuszt, azaz Joszif Visszarionovics Sztálin alakját. A képet 1950 körül Básti Zoltán festette, ami nem kis bátorságra vall.

Ha még idejük, kedvük és erejük is engedi, sétáljanak egyet a Lővérekben, kóstolják meg valamelyik forrás vizét is! Kánikula esetén inkább menjenek ki a Tómalomra, fürdőzzenek meg a festői fekvésű tavacska frissítő vizében. A tómalmi üdülőövezet autóval, busszal és kerékpárral is megközelíthető, gyalogosan azonban túl messzire esne a várostól.

14. Féltorony, vagyis Halbturn

Győrtől mindössze 70 kilométerre, de már Ausztriában található a magyarországi barokk kastélyépítészet egyik legkorábbi emléke, a halbturni kastély, melynek tervei 1711-ben készültek. Az épület egykoron a Habsburg császári udvar vadászkastélyaként és nyári rezidenciájaként működött, ma Paul Waldbott-Bassenheim bárónak, a császári család egyik leszármazottjának magánbirtoka. A kastély a nyilvánosság előtt is nyitva áll, kiállításokat, koncerteket, adventi vásárokat tartanak benne, egy része pedig múzeumként szolgál.

A kastélyhoz eredetileg egy franciakert tartozott, de ez nem maradt fent. Jelenleg a schönbrunni főkertész, Anton Umlauft által kialakított csodálatos tájkert várja a látogatókat.

A park bejárása és a kiállítások megtekintése után még biztosan belefér a napba, hogy átugorjanak Frauenkirchenbe (magyar néven Boldogasszonyba). Itt található ugyanis a nevezetes Fertői Boldogasszony kegyhelye, Burgenland első számú bazilikája, melynek belsejét a legszebb osztrák barokk templombelsők közé sorolják. A kegyhely története dióhéjban: Esterházy Pál nádor 1656. szeptember 8-án délután ima közben azt az indítást kapta, hogy vigye a családja tulajdonában lévő, fraknói kegyképet a Fertőn túlra, a boldogasszonyi templomba. A herceg a törökök által lerombolt frauenkircheni templomot helyreállíttatta és ferences kolostort is létesített. Esterházy Pál 1661-ben, Kisboldogasszony ünnepén szállíttatta át a kegyképet új helyére, ahol azóta is őrzik.

Minden nyári hétvégére kínáltunk egy-egy kirándulást. Remélem, hogy sok-sok szép élményben lesz részük! Járják be szűkebb régiójukat, hiszen százezrek utaznak hozzánk, hogy megcsodálják a vidéket, ahol otthon vagyunk.

A Magyarpolánytól a Nyirkai-Hanyon át az Agostyáni arborétumig számba vett utazási tippek itt olvashatók.

Berente Erika
Fotók: Kiss Géza (Carnuntum, Sopron)

A megnevezett képek a Wikimedia Commons és az EveryStockPhoto szabadfelhasználású gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: Rábaszentmiklós, Somlói vár, Bábolna, Pozsony, Féltorony.

2014.06.10