A görög mitológia egyik legismertebb alakja Orfeusz, aki a zene, azon belül is az ének és a szerelem erejének szimbólumává vált azáltal, hogy felesége, Eurüdiké halála után az istenek engedélyével leszállt érte az alvilágba, hogy visszahozza őt az életbe. Az Orfeusz az alvilágban Offenbach első egész estés zeneműve, amely egyben az első francia operett, sőt az „operett műfaj egésze szempontjából meghatározó jelentőségű alkotás”. A librettót Halévy álnéven írta annak ellenére, hogy egyaránt támogatta Offenbachot zeneszerzőként és színházvezetőként, de nem akart „félvilági, frivol művek” színlapján szerepelni.

Offenbach műve nem követi a mitológiai történetet egy az egyben, és erősen eltér a korábbi operáktól is, mivel a zeneszerző groteszk paródiának szánta művét. Ez megjelenik mind zenei paródiák formájában, mind a történetben. Az alkotók „az alaptörténet felhasználásával koruk képmutató társadalmát állították pellengérre. Közvetlen megjelenítője az erkölcsök kérlelhetetlen védelmezőjeként fellépő Közvélemény, de idesorolható az asszonya elvesztésén cseppet sem bánkódó visszahozására csak külső nyomásra vállalkozó Orfeusz, a házastársi hűségre rendre fittyet hányó thébaiak, vagy a természetfölötti voltukkal, a halandók fölötti hatalmukkal visszaélő, a földiek módjára paráználkodó, egymás bosszantásában örömüket lelő olimposziak ábrázolása is”. Offenbach szellemes és dallamos zenét komponált, amely olykor frivolan csipkelődő, olykor érzelmes-melankolikus, olykor sodró lendületű, olykor elementárisan magával ragadó.

Az Orfeusz az alvilágban a premieren még nem aratott átütő sikert, annak ellenére, hogy a közönség jól fogadta. A kritikusok azonban „a szerzőknek estek, terhükre rótták, amiért ilyen frivol módon nyúltak az istenek, a görög-római mitológia addig fennkölt tiszteletadással fogadott szereplőihez”. Az elmarasztaló kritikák hatására azonban a nézők teljesen váratlanul megrohamozták a színházat, mivel mindenki látni akarta az operettet: „így a kezdeti visszafogott közönségvisszhang csakhamar fergeteges ünnepléssé változott”. A nézők „sírva röhögtek, mivel Párizs népe görög tunikákba öltöztetve láthatta a császárt és környezetét, akik épp olyan önzők, felelőtlenek és főleg ugyanolyan tehetségtelenek voltak, mint azok a mesebeliek ott, akiket a színészek keltettek életre”. A legnagyobb sikert a ma is közismert kánkán aratta, egy-egy előadáson kétszer vagy háromszor is meg kellett ismételniük. Öt és fél év alatt 500 előadást tartottak. A 300. előadásra maga III. Napóleon császár és a császárné is ellátogatott. Ha érzékelték is a darab kritikai élét, ezt elhallgatták. Az előadás másnapján ugyanis a zeneszerzőnek egy bronzszobrot és egy levelet küldtek, amelyben az uralkodó ezt írta: „Rég nevettem ennyit”.

Az ősbemutatót követő évtől kezdve Európa legjelentősebb városaiban is bemutatták az operettet, miután a mű óriási sikert aratott mind Franciaországban, mind Európa színpadain. Offenbach anyagilag is jól járt, ugyanis a bevétel minden addigi rekordot megdöntött. A pénzből például Normandiában vásárolt egy villát, amelyet Villa Orphée-nek neveztek el. A zeneszerző 1874-ben átdolgozta az Orfeuszt: új zeneszámokat komponált, valamint a zenekari kíséretet is áthangszerelte.

Jacques Offenbach Orfeusz az alvilágban című művével „valódi művészi formává tette az operettet”, ezáltal a műfaj túlléphetett azon, hogy „egyszerű zenés darab legyen dialógusokkal”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Miklós Tibor: Musical!; Winkler Gábor: Operett I-II.; Jacques Offenbach: Szép Heléna, Kossuth K., 2013.; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.