Mindvégig ott motoszkál az olvasó fejében például az alcímként is szolgáló Sharon-merénylet. Valószínűleg nincs semmilyen valós alapja, és az egészet csak Schätzing találta ki – le a kalappal a szerző előtt azért, ahogyan az összeesküvés-elméletet felépítette. Ugyanakkor bennem végig ott munkált a kérdés: vajon a regénybeli, kitalált merényletet előidéző, annak megágyazó ideológiai ellentmondások, kapcsolatrendszerek és érdekösszefonódások a valóságban milyen mértékben léteznek?  Mert a szerző elég valósághűen ábrázolja őket…

A regény cselekménye egyébként rendkívül összetett és szerteágazó. Ahhoz, hogy az egyes szereplőket mélységükben is jól ábrázolhassa, és motivációikat az olvasó megérthesse, valamint hogy a regény során érintett történelmi eseményeket és döntéseket kellőképpen érzékeltesse, Schätzing egészen a 20. század első feléig megy vissza, és onnan építi fel a napjainkban (vagy a közelmúltban) játszódó történetet. Így lett a könyv majdnem 1050 oldalas. Ez így első hallásra soknak tűnik, de a regény nincs túlírva, sehol nem fullad az unalomba, és az író könnyed stílusának köszönhetően én 1050 oldal után is úgy éreztem, hogy még olvasnám. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a végére megsokasodtak az elején teljes mértékben mellőzött klisék, és néhány jelenet vagy mellékszál tulajdonképpen meglehetősen kiszámítható módon ért véget. Ezzel együtt a könyv zseniális, minden könyvmolynak ajánlom.

A sokszorosan összetett cselekményről egy-két bekezdésben lehetetlen átfogóan írni, de azért a lényeget megpróbálom néhány mondatba belesűríteni. A regény (egyik) főszereplője Tom Hagen, a haditudósítók ünnepelt sztárja és fenegyereke. Mindig ott van a fronton, ő szállítja a bombahíreket – mígnem aztán önző és gátlástalan énje miatt a szakmán belül egy csapásra kegyvesztetté válik. Egy afganisztáni bevetés során túllép minden határt, megszegi az akciót vezető parancsnok utasítását, csak hogy ott lehessen, amikor a fegyveres erők lecsapnak egy feltételezett tálib-fészekre – és a rajtaütés tragédiába torkollik. Tom Hagen innentől csak azért hajt, hogy valamiképp visszaküzdje magát a korábbi szintre. Ehhez egy exkluzív hírre, tudósításra lenne szüksége, amelyet ő szállít legelsőként a világon. Na meg egy kis szerencsére. Ez utóbbit viszont Hagen számára szűken méri a sors.

Amikor már úgy tűnik, hogy nincs menekvés, hogy számára minden elveszett, akkor – akár egy mentőkötél – bukkan fel a várva várt szenzáció lehetősége: valaki pénzért olyan lemezeket kínál, amelyen a Sin Béttől, Izrael belföldi hírszerző szolgálatától kicsempészett dokumentumok vannak. Hagen azt nem tudhatja, hogy pontosan mit tartalmaznak a lemezek, de reméli, hogy valami olyant, ami számára a megváltást jelentheti. A hírszerzők szintén figyelemmel követik azt a személyt, aki a lemezeket átadja. Ők ugyanúgy nem ismerik a CD-k tartalmát, de remélik, hogy nem tartalmaznak semmilyen, a szolgálatra nézve terhelő információt. Amikor végül Hagen a CD-k tartalmát átnézi, rájön, hogy ez önmagában nem lesz elég, s a munkaadója felé blöffölnie kell. Ekkor azonban már lehallgatják a telefonját, és a szolgálatnál azt nem tudják, hogy Hagen csak blöfföl. Így aztán elszabadul a pokol, és szédítő tempójú versenyfutás veszi kezdetét.

Egy másik cselekményszál az előbbivel párhuzamosan fut, és egészen az 1920-as évekig nyúl vissza, azokra az időkre, amikor az első zsidó telepesek megérkeztek az akkor még brit fennhatóság alatt álló Palesztina sivár, kietlen vidékeire. Közöttük voltak a későbbi Ariel Sharon szülei is. A regénynek ez a fonala két család, illetve a családok leszármazottainak életútját követi – egyik-másik sarj persze a jelenkori események forgatagában pont Tom Hagen útjába keveredik, nem véletlenül. A két idősíkot Schätzing nagyszerű érzékkel váltogatja, és egy idő után az olvasó már képtelen eldönteni, hogy melyik fejezetet falja mohóbban, hogy aztán a következőben visszakaphassa a legizgalmasabb pillanatban félbeszakadt másikat.

A régmúltból építkező szál végigvezet a huszadik század (elsősorban a Közel-Kelet szempontjából) fontos történelmi eseményein. A regény szereplőivel együtt jelen vagyunk, amikor 1948 májusában Ben Gurion kihirdeti Izrael állam megalakulását; ott vagyunk a hatnapos háborúban, majd Jamit felépítésénél és 1982-es erőszakos kiürítésénél; 1982-ben a bejrúti Sabra és Sathila palesztin menekülttáborok ellen intézett vérengzésnél, ahol az izraeli hadsereg néma cinkostársként tulajdonképpen a felügyelő szerepében asszisztált egy népirtáshoz; 1995-ben Jichák Rabin meggyilkolásánál. A regény főszereplői nem pusztán szemlélői ezeknek az eseményeknek, hanem résztvevői, bár más-más szinten. Az, ahogyan ők ezeket az eseményeket megélik, befolyásolja gondolkodásukat, döntéseiket és az egész életüket.

Külön megemlíteném azt a finom iróniát, amivel a szerző a könyv lapjait megfűszerezte, s amellyel ő maga érezhetően viszonyul a mindannyiunk életére ilyen vagy olyan módon hatással levő, közel-keleti válságnak nevezett jelenséghez. A szerző a véleményét a szereplők szájába adta, s bár figyel arra, hogy ne ítélkezzen, és ne foglaljon állást, azért néhány markáns gondolat izzóként világít, és hosszú távon is megmarad az olvasóban, bármennyire jelentéktelen szereplőtől is hangozzék el. Egyik kedvencem az, ahogyan korunk vallási fanatikusairól nyilatkozik: „Ha a radikális iszlamisták, buzgó ultraortodoxok és minden fanatikus imája meghallgatásra találna, és eljönne az olyannyira áhított Megváltó, hát agyon is vernék. Nem lenne nekik elég radikális.” Egy másik emlékezetes gondolatsor egy liberális gondolkodású, vidám és nyitott rabbihoz fűződik, aki „szívesen kergeti az őrületbe a hívőket azzal, hogy az orruk alá dörgöli az Isten és a szikla paradoxonját”, miszerint Isten mindenható, azaz képes egy világmindenség nagyságú kősziklát is felemelni; de olyan értelemben is mindenható, hogy képes akkora sziklát is teremteni, amit már ő maga sem bír felemelni – ez viszont ellentmond az előbbinek. Dávid rabbi az, aki azt vallja, hogy „ha ő (Isten) létezik, akkor biztosan nem rohangászik reggeltől estig azt kiabálva, hogy wow, mindenható vagyok, és jaj annak, aki nem hiszi. A dogmatikusok mindenben az Isten mindenhatóságára hivatkoznak, közben pedig nem veszik észre, mi is Isten célja. … Békesség, megbocsátás, szeretet.” Ugyancsak a rabbi mondja az arab-zsidó konfliktusról, hogy a megoldás az emberekben lakozik. Ő csak tudja; Ciszjordánia határvidékén lakik, és az arab szomszédokkal kölcsönösen megbecsülik egymást.

A könyvtől persze ne várjunk nagy ívű filozófiai elmélkedéseket, a Breaking News inkább szórakoztat, és azt nagyon magas színvonalon teszi. A sorok közé lopott eszmefuttatások ugyanakkor nem egyszer gondolkodásra ösztönöztek, és ismételten hangsúlyozom, hogy Schätzing nagyszerűen mosta össze a valóságot a fikcióval. Ezek miatt mondom, hogy fogok én még Schätzinget olvasni.

Attila
Forrás: olvasoterem.com