A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Mihály Attila bv. ezredes úgy gondolja, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie. A közvéleményt meg lehet változtatni, ha nem is egyik napról a másikra. „Egy demokratikus állam akkor jár el következetesen, ha nem csupán az ítélet meghozatalakor, hanem a büntetés végrehajtásakor is lehetővé teszi a nyilvánosság közreműködését” (az osztrák bv. törvény miniszteri indoklása; az Összefogás a Börtönügyért Egyesület alapszabálya). Éppen ezért a győri börtönben mindent megtesznek annak érdekében, hogy az intézmény ne burkolózzon a titokzatosság félhomályába, ellenkezőleg: felméréseket végeznek a témában, meghívják a média képviselőit a kulturális rendezvényeikre (és ha nem tudnak elmenni, sajtóanyagot küldenek), mentorként bevonnak újságírókat a börtönrádió működtetésébe, sőt látogatócsoportokat is fogadnak. A megyei könyvtár dolgozói is egy ilyen börtönlátogatáson vehettek részt. A két intézmény között létező együttműködés miatt adta magát a lehetőség, ők pedig éltek vele. És nem bánták meg.

Átfogó tájékoztatást kaptak a mai modern büntetés-végrehajtási rendszer működéséről, különös tekintettel a reintegrációs feladatokra és a nyilvánosságra. Sok mindent megtudtak a győri börtönről is, pl. hogy a fogvatartottaknak csak mindössze 20-25%-a tölti tényleges büntetését, nagy részük még előzetes letartóztatásban van. Hogy ez miért fontos? Egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy ítélethirdetés után is az intézményben maradnak (erről egy bizottság dönt, figyelembe véve a fogvatartott érdekeit), ezért hosszabb távú oktatásban gondolkodni elég nehéz. Márpedig a reintegrációs munka egyik alappillére a képzés; most éppen egy festő-mázoló-tapétázó tanfolyam zajlik a börtönben. Másrészt az előzetes letartóztatásban lévők nem dolgoznak, ezért egész napra hasznos elfoglaltságot kell biztosítani nekik a TV-n kívül is. Például könyveket (amelyeket listákból választanak ki, és a könyvtáros szállítja a zárkákba), társasjátékokat, melyeket szintén kölcsönözni lehet (a sakk a legnépszerűbb), versenyeket, szakköröket, csoportos foglalkozásokat. És ott van az ország Vác után másodikként megalakult börtönrádiója (Sing Sing FM), valamint az információs képújság, melyeket – természetesen felügyelet mellett – fogvatartottak üzemeltetnek, éppúgy, mint a könyvtárat. Ezen feladatokra egy 8 órás és egy 4 órás státusz áll a győri fegyintézet rendelkezésére, melyeket olyan emberekkel töltenek be, akik értékelik, hogy kreatív munkát végezhetnek, megbízhatóan dolgoznak, gyorsan tanulnak, és képesek másokat is bevonni. Hatékonyak – és teljesen önkéntesek – a szakkörök is, melyek keretein belül rengeteg féle tevékenység folyik: digitalizálás, kertészkedés, kézimunkázás (igen, hölgyek is vannak!), kisállattartás és minden olyan foglalatosság, amely börtönben elképzelhető.

Nagyon fontos hely a kápolna is, ahol minden nagyobb felekezetnek tartanak misét, ami a fogvatartottak lelki épülését szolgálja, ill. egy újabb lehetőség közös tevékenységre, éppúgy, mint a börtönben folyó kulturális tevékenység. A reintegrációban nagy szerepe van a közös művelődésnek, ami annyit jelent, hogy amennyiben a személyzet talál (és talál!) művészeket, akik felvállalják, hogy művészetüket egy ilyen társadalmilag hangsúlyos cél szolgálatába állítsák, mert megértik, hogy ebben erkölcsi felelősségük van, akkor bizony van filmvetítés, színdarab, koncert, drámapedagógiai foglalkozás, kiállítás, előadás vagy könyvbemutató. Nemrég jártak például a fegyintézetben a mosonmagyaróvári Theatrum ad Flexum színművészei, akik előadták a Csoportterápia című darabot. És a mű befogadása után sort kerítenek arra is, hogy az alkotókkal vagy az előadókkal megbeszéljék, feldolgozzák a látottakat-hallottakat.

A kertészkedés és a kisállattartás is reintegrációs céllal került bele a fogvatartottak napirendjébe (persze nem kötelező jelleggel, hiszen szakköri tevékenységről van szó). Teknős Béla, az ékszerteknős (a Xántus János Állatkert ajándéka) általános kedvenc, de van egy afrikai fehérhasú törpesün is, valamint halak. A kertészszakkör működésének eredményeképpen nemcsak a virágoskert szép, de minden zárkába került zöld növény. Lényeges, hogy ezek a tevékenységek nemcsak a szabadidő eltöltésének hasznos eszközei, hanem állandóan emlékeztetnek arra, hogy a munkának mindig van eredménye.

Azok a fogvatartottak vagy elítéltek, akik már a büntetésüket töltik (amibe természetesen beleszámít az előzetes letartóztatásban töltött idő is), a házi műhelyben (karbantartás), a konyhán vagy az „üzemben” dolgoznak. Ez utóbbi nem termelőüzem, hanem egy olyan helyiség, ahol külső cégeknek végzenek bedolgozó szolgáltatásokat. És persze díjazást is kapnak, amiből napi 465 Ft-tal hozzájárulnak saját ellátásukhoz. Persze ez nem valami sok, de azért jó tudni, hogy ez így működik.

A fogvatartottak életével is megismerkedhetett a csoport, miközben végigmentek a befogadás stációin a befogadó helyiségtől (ahol a nyilvántartásba vétel és a személyi motozás zajlik) a kihallgatói szobán, a reintágrációs tiszt irodáján keresztül a zárkákig. A jegyzőkönyv felvételétől, a szabályzat ismertetésén, a kérések adminisztrálásán keresztül a veszélyesebb fogvatartottakkal való bánásmódokig sok mindenről hallottak. Hogyan és hol töltik az idejüket, hogyan és hol zajlik az egészségügyi ellátás, ill. hogyan és hol büntetik az engedetlenkedőket.

Láthatták az összes helyiséget a 2, 6 vagy 10 személyes zárkáktól a közös funkciójú szobákon és termeken keresztül a magánzárkáig. Mit ne mondjak, elég nyomasztó volt: mindenhol rácsok és rácsok, és sehol egy hely, ahol akár csak rövid időre is egyedül lehetne az ember – de hát nem is azzal a céllal épültek a börtönök, hogy lakói jól érezzék magukat benne.

A zárkák két szinten helyezkednek el, az első emeleten elektromos ajtókkal, a második szinten pedig kulcsos rendszerrel. Maximum 158 fő befogadására alkalmas az intézmény, pillanatnyilag szintenként 100 fogvatartott van elhelyezve 1-1 büntetés-végrehajtási alkalmazott felügyelete alatt, akik 12 órás szolgálatban dolgoznak. Ők foglalkoznak a napi ügyekkel, ill. problémákkal, míg a reintegrációs tisztek (régen nevelőtisztek) az oktatás-képzéssel, munkáltatással, munkaterápiás foglalkoztatással, művelődéssel, szabadidős tevékenységgel, valamint a családi és társadalmi kapcsolatok támogatásával.

A látogató csoportnak módjában állt beszélgetni a könyvtárossal és a stúdióssal, akiktől megtudhatták, milyenek a fogvatartottak olvasási szokásai, mit jelent egy olyan, a külvilágtól elzárt ember számára a könyv, aki sose lehet egyedül, hogy milyen időintervallumban sugároz a börtönrádió (8.00-17.00), amely 11-féle műsort ad (a kívánságműsor a legnépszerűbb), hogy milyen ismert emberekkel készítettek interjúkat (pl. Várszegi Asztrik, Herczku Ágnes, Laár András), és milyen információkat közölnek a képújságon keresztül. A két fogvatartott (egy építési vállalkozó és egy pénzügyi tanácsadó) nyíltan válaszoltak bármilyen – akár személyes – kérdésre, ami hozzásegítette az érdeklődő látogatókat, hogy megértsék a börtönben zajló reintegrációs munka jelentőségét abban, hogy ezek az emberek ne vesszenek el egyszer s mindenkorra a társadalom számára.

Összességében elmondható, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben – az országos stratégiához kapcsolódva – azon dolgoznak, hogy a büntetés elérje célját, hiszen „az érzelmi hatásoktól mentes, tisztán célszerűségi szempontokra épülő büntetést aligha követi a megbánás, a bűntudat kialakulása. Az ilyen szankció nem ébreszti fel az elkövető rossz lelkiismeretét, és nem alakulhat ki a sértettel való szolidaritás sem” (Gönczöl Katalin). Az ilyen szemléletű büntetés-végrehajtási munkához viszont alapvető, hogy egyrészt a fogvatartottakban kialakuljon vagy megerősödjön egy egészséges, társadalmilag elfogadott értékrend, másrészt, hogy a legzökkenőmentesebbé tegyük (mind a fegyintézet, mind a külvilág) a szabadulás utáni visszailleszkedési folyamatot.

tmoni
Fotók: Pollreisz Balázs

Fotógaléria: A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

29 kép