Riggs hobbija a régi, különleges fotók gyűjtése, s ezekből a képekből egy gyűjteményes kiadás megjelentetését tervezte, minden fotóhoz fiktív, fantázia szülte leírást társítva. A kiadó tanácsára ezeket a meséket összeszőtte, s így született meg a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei.

A sztori főszereplője a 16 éves, magányos kamasz, Jake, aki nehezen találja helyét a világban. Egyetlen biztos pont az életében hóbortos nagyapja, aki egészen kicsi korától kezdve furcsa történetekkel szórakoztatja varázslatos lényekről és mesebeli szörnyekről. Az öregember azonban váratlanul elhalálozik, s az összezavarodott, magába roskadt fiú, gyászát enyhítendő, nagyapja múltjában keres fogódzót: édesapjával felkeresik az erősen kiszínezettnek tűnő történeteinek helyszínét, az árvaházat, ahol különleges képességekkel bíró társaival gyerekeskedett, s felvigyázójuk egy madárrá változni képes nő volt. Az épületet romokban találják, amely a világháborúban pusztult el egy bombatalálatban. Azonban másra is rálel a ház maradványainál: egy időhurokra, amely egy régvolt napot őriz, s egyben rejtekhelyet biztosít Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek. A kérdés az: vajon mi elől?

A film indítása Burton korábbi klasszikusát, a Nagy Halat idézi, ahogy a nagyotmondó, habókos öregember tündérmesének is beillő emlékeivel szórakoztatja az unokáját. A rendező hangulatosan, időnként a horror zsánerének eszköztárát is csatarendbe állítva bontja ki az újabb és újabb, megoldásra váró rejtélyeket, s pazar látvánnyal lebbenti fel a valóság szövetét Riggs fantáziabirodalmáról. Tátott szájjal bolyongunk Burton legújabb játszóterén, amíg ő szép sorjában bemutatja nekünk a különleges gyermekeket és magát Vándorsólyom kisasszonyt, akit Eva Green kelt nagyszerűen életre (Burton ijesztő Mary Poppins-ként írja le, s ennél találóbban nem is lehetne megfogalmazni). Az időhurok vizuális megvalósítása impozáns, azonban az időparadoxont látványosan semmibe veszi a produkció, de ezen kár fennakadni, hiszen nem tudományos-fantasztikus filmről, hanem fantasy-ról van szó.

E fantáziavilág mitológiáját azonban nem sikerül teljes egészében átültetni mozgóképre. A könyvet sajnos nem olvastam, de a magam részéről komplexebb világképet vártam volna el (legalább egy újabb Harry Potter-féle varázsvilágot) annál, amit Vándorsólyom kisasszony végül is felvázol például az Üresek eredete és motivációja kapcsán. Burton mozija kvázi addig működik hibátlanul, amíg rácsodálkozunk a rendező által megálmodott világra, de amint az események végre lendületet vesznek, fokozatos lejtmenetbe csap át. Az addig a világító szemeivel kegyetlen főgonoszként riogató Samuel L. Jackson egyre inkább veszít a karizmájából, hogy a film tetőpontjának tekintett Nagy Leszámolásra átforduljon ripacsba, maga a küzdelem az Üresek és a Különlegesek között pedig – nem véletlenül – vásári komédiába. A film eleji rendkívül erős atmoszféra a végére teljesen elillan, ahogy a kívülálló srác szerepét mindig is megbízhatóan alakító Asa Butterfield átlényegül hipervándorrá… urambocsá’, idővándorrá, hogy aztán a különcök kis csapata elhajókázzon a naplementébe a folytatás reményében.

Tim Burton ezúttal sikeresen visszanavigált az Éjsötét árnyék senkiföldjéről, ám továbbra is nagyobb hangsúlyt fektet a formára a tartalom helyett: szinte látom magam előtt, ahogy lelkesen elpepecselget a vizuális effektekkel (e produkcióban egyébként nagyságrendekkel kevesebb számítógépes trükköt alkalmazott, mint a korábbi filmjeinél, amit lehetett, a kamera előtt vett föl), miközben hanyagul int Jane Goldman forgatókönyvírónak, hogy tegye csak le a szkriptet oda, ahol helyet talál. Kár érte, mivel a stilizálás, ha valaminek, hát ennek a sztorinak tényleg sokat ártott!

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei nem válik az új Harry Potterré, bármennyire is ezen munkálkodik a stúdió, inkább az ifjúsági filmek (senkinek se jusson eszébe kisgyerekkel beülni rá, a plakát megtévesztő, ezúttal a korhatárjelzés valóban jó szolgálatot tesz!) sematikus, klisébe hajló ágát képviselve fog eltűnni a süllyesztőben, hacsak a könyvtrilógia rajongói nem tartják a felszín felett. Pedig hát jobb tisztában lenni vele, milyen szörnyek húzódnak meg a perifériás látóterünkben, szemkontaktus után epedezve, s kegyetlenül megtorolva minden szemtelenséget!

Bányász Attila
Forrás: TheScreen.hu