Az idén 110 éve született Victor Vasarely kezdetben az orvosi pálya iránt is érdeklődött, ám végül a művészethez kötődő ellenállhatatlan kíváncsisága és vonzalma győzött hivatásának megválasztásában. Gyermekkorát Pécsett és Pöstyénben töltötte, majd Budapesten laboratóriumi asszisztensként kapott állást, miközben rajzolni tanult, és szabadidejében kirakatokat is tervezett. Művészeti pályáját alkalmazott grafikusként kezdte, amelyhez az alapokat a weimari művészkörből visszatérő Bortnyik Sándor magániskolájában, a Műhelyben sajátította el.

„A Bauhaus eszmevilágához közelálló alkotóközösség a korszerű és funkcionalista iparművészeti tervezés hazai meghonosítására koncentrált. Vasarely nemcsak komoly nyomdatechnikai alapismeretekre tett szerint, de megismerkedett a reklámtervezés fortélyaival is. A vizualitás problémáira adható egyszerű és ötletes válaszokhoz felhasználta az új tipográfia szigorúan kimért, konstruktivista nyelvét, ugyanakkor a kompozícióit lággyá, puhává, játékossá is tudta varázsolni olyan, akkoriban divatossá váló eszközök használatával, mint például a szórópisztoly. A művész ebben az időben elsősorban plakátokat, címlapokat, borítókat tervezett” – mondta el a művész korai éveiről Orosz Márton, a Vasarely Múzeum igazgatója, a tárlat kurátora.

Vasarely 1930-ban költözött Párizsba, ekkor már kellőképp jártasnak számított az absztrakt művészet területén, főként a szürrealizmus hatott rá. Célja egy mindenki számára érthető és elérhető művészi alkotói elv kidolgozása volt. A Gestalt-pszichológia, a kibernetika és az asztrofizika felfedezései egyaránt felkeltették a figyelmét. Elméleti kutatásaiban központi szerepet kapott az a sík geometriai alakzatokból, valamint az azokat kitöltő színekből álló vizuális rendszer, amely a néző számára különös érzékcsalódást, optikai illúziót hozott létre. A II. világháború után a dél-francia régióban található Aix-en-Provence-ba tette át székhelyét, ahol berendezte elemző és kísérletező jellegű műhelyét, amely később alapítványi múzeumként működött.

A művészet széles társadalmi rétegekhez való eljuttatásának eszméje Vasarely a „planetáris folklórról”, illetve a „színes városról” szőtt utópikus elképzeléseiben is megfogalmazódott. Eszerint a jövő városainak építőkockái ipari úton sokszorosítható, korlátlan variációs lehetőséget biztosító és tetszőleges méretűre nagyítható, monumentális plasztikai művekből állnak.

„A művészt különösen foglalkoztatta az a kérdés, hogyan lehet térbeli formákat a síkba transzponálni, pusztán a színek és a formák segítségével. A tárlaton az optikai kommunikáció kiemelt hangsúlyt kap, Vasarelyt az érdekelte, miként tudja demokratikussá, mindenki számára elérhetővé tenni a művészetet. Előfordult, hogy nem is tett különbséget az eredeti mű és a másolat között, sőt olykor az is megesett, hogy egy tökéletes módon kivitelezett sokszorosított tárgyat az egy példányban létezőnél is nagyobbra értékelt” – árulta el a művészettörténész.

Forrás: kultura.hu