A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ fenntartásában működő majki Kamalduli remeteség dísztermében 2016. augusztus 13-tól látható a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Szerzetesek asztalánál című kiállítása. A látogatók „kóstolót” kaphatnak a szerzetesi gasztronómia múltjából, jelenéből, a kolostori étkezési kultúrából.

A szerzetesek a kolostorkertekben zöldséget, gyümölcsöt, fűszer- és gyógynövényeket is termesztettek. Asztalukra gyakrabban böjti ételek, ünnepekkor különleges finomságok kerültek. A szakács testvérek az idők során nemcsak a közösségre, hanem szegények és betegek sokaságára is főztek.

A majki remeteség dísztermében nyíló kiállításon a látogató megismerheti például a bor hétköznapi és szakrális használatát is, ennek apró „titkaival”. Milyen feltételeknek kell teljesülniük, hogy a bor misebor lehessen? Miért jeleníti meg a katolikusoknál Krisztus vérét fehér bor? Mióta Szürkebarát az Auvergnat gris? Vajon mit takar az a titokzatos mértékegység, amelyet Szent Benedek rögzít máig érvényes regulájában: legyen elég minden szerzetesnek napi egy hemina bor? Minderre választ kaphatunk, és kiderül az is, milyen szerepük volt a szerzeteseknek a paprika hazai elterjesztésében: hogyan vált a ferencesek patikaszeréből a legmagyarabb fűszerré.

A kiállítás nemcsak a kolostori életben fontos ételeket-italokat és történetüket mutatja be, hanem azt is, hogy hol, hogyan, milyen szabályok szerint élnek a szerzetesek, mi a monostor, a kolostor, a rendház, mit jelent a regula, miben különbözik a refektórium egy hagyományos ebédlőtől. A tablók és tárgyak mellett számos érdekes könyvet és más írásos dokumentumot csodálhat meg a látogató: kéziratos szakácskönyvek, konyhakönyvek, számadáskönyvek mesélnek a monostorok hétköznapjairól. A kiállítás 2016. augusztus 13-tól 2016. október 31-ig látható a majki Kamalduli remeteség dísztermében.

Nem csak a tárlat, az egész remeteség megtekinthető a látogatók számára. Az épületegyüttest egy tó és az erdő határolja. Nem csoda, hogy ide épült a kamalduli remeték otthona, akik egész életükre némasági fogadalmat tettek. „A rendet Romuald herceg, a lombardiai hercegi család sarja (később Szent Romuald) alapította 1009-ben Itáliában, egy Malduli nevű gazda által felajánlott vadregényes birtokon mint Campo Malduli nevű remeteséget. A rend tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, ennek elérése érdekében magányosan, elmélyülten éltek. Fehér barátoknak is nevezték őket, ruhaviseletük miatt. Fehér csuhájukat elöl-hátul kötény egészítette ki, ezt derekukon jellegzetes barátzsinór fogta össze. Lábukon leginkább sarut, ritkábban csizmát hordtak. Fejük tetejét borotválták, tarkójuknál félkörívben rövidre nyírt hajat és hosszú szakállt viseltek. Egymással nem kommunikálhattak, és nem érintkezhettek a külvilággal sem” – olvasható a remeteség oldalán.

Magyarországon a XVII. században telepedtek le a kamalduliak. Az ismert alapítások sorában a majki remeteség a negyedik, egyben utolsó is volt. A némaságot fogadott szerzetesek a bencésektől szigorúbb aszkétikus rend szerint éltek. Külön-külön elmélkedtek kis cellaházaikban, tudományokkal és művészetekkel foglalkoztak. Minden házhoz a házakkal megegyező méretű külön kiskert tartozott, ahol a remeték gyógy- és fűszernövényeket, zöldségeket, gyümölcsöket termeltek. A termények egy részét a remeteség területén található gyógyszertárban dolgozták fel. A felújított remeteségben a látogatók egy ilyen korhűen berendezett cellaházat és a gyógyszertárat is megtekinthetik.

A szerzetesek ezenkívül kézműves tevékenységet (fafaragás, festés, fazekasság) is folytattak, az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak. Az itt végzett munka magányát, azt, hogy a szerzetesek ne találkozhassanak, beszélhessenek egymással, a kertet körülvevő magas fal biztosította. A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete – írják az oldalon.

A remeteség 12 évig, II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amelynek értelmében a majki szerzetesrendet is feloszlatták. A templom egyes részeit 1785-től lebontották, elemeit az oroszlányi evangélikus templom építésénél használták fel. A torony, a sekrestye, a kis kápolna és egy-két oltártöredék még sokáig állt. A 19. század első felének természeti csapásai következtében azonban mára már csak a templomtoronyból és a hozzá tartozó támpillérből következtethetünk a templom hajdani szépségére.

A birtokot 1806-ban gróf Esterházy Károly vette meg, aki bérbe adta a területet. Majkon a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be, majd 1828-ban a területet ismét az Esterházyak szerezték meg, de csak később kezdték el hasznosítani Esterházy Móric irányításával, míg 1860-ban a főépületet vadász- és lakókastéllyá alakították. Egyes barokk részleteket meghagytak, a franciaparkot angolparkká formálták át, a parkba értékes fakülönlegességeket telepítettek (mocsári ciprus, platán, juhar, kocsányos tölgy, stb.). A ma is álló márványoszlopokra rózsalugast futtattak. A család elég zárkózott életet élt, Csákvár, Budapest és Majk között töltötték el idejüket, híresek voltak vadászataik. A mai látogató több termen keresztül is bepillanthat életükbe, de megtekintheti a szerzetesek ünnepekkor használt hatalmas étkezőjét, a konyhát, illetve a könyvtárszobát is.

Fotók: Csákvári Zsigmond
Forrás: kultura.hu