Legutóbb Nyári Károllyal léptek fel a Richter Teremben, ez alkalommal pedig Malek Andrea lesz a vendégük. Az együttesről, zenéről, kitartásról és lélekről Csorba Jánossal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk.

Miért Friends Big Band a zenekar neve? Mit szeretne üzenni ez az elnevezés?

Mivel az induláskor baráti szálakon keresztül szerveződött a zenekar, ezért kézenfekvő volt ez a név. A választást a műfaj amerikai eredete is meghatározta. A cél az volt, hogy megmaradhasson a zenélés öröme. Persze szükség van a komoly munkára, gyakorlásra is, hiszen a stílust mindenkinek meg kell tanulnia. Ez olyan jól sikerült, hogy az országos minősítésen megkaptuk az A kategóriában az arany fokozatot. A vendégeink is mindig meg vannak velünk elégedve. Legutóbb Nyári Károllyal játszhattunk együtt Győrben, ami nagyon nagy dolog. Visszatérve a barátságra, a zenekarban a jó kapcsolatok a hétköznapokban is megvannak. Nagyon fontos a közös zenéléshez, hogy emberként is megértsük egymást.

Mesélne a stílusról, amelyet a zenekar képvisel?

A dzsessz bölcsője az Amerikai Egyesült Államokban található New-Orleans, de a gyökerei Afrikából erednek. Az 1900-as évek elején alakult ki, és nagyon sok változáson ment keresztül. Az egyik ilyen változás az együttesek mérete, a big band a dzsessz nagyzenekari formációja, amelyben már hangszerkórusok vannak. A szaxofon, a pozan, a trombita önmagukban is megállják a helyüket, de így együtt egy komplexebb hangzást adnak. Sokan vitatkoznak ezen, de én mégis úgy gondolom, hogy a big band a dzsessz zene egyik csúcsa, amikor nem ketten-hárman nagyon jók, hanem tizennyolcan együtt. A méretből adódóan kicsit kötöttebb zenéről van szó, és ezért fogyaszthatóbb is a nagyközönség számára. Az alap a swing, de most már gyakran játszunk latin dallamokat, balladákat, musical hangzású darabokat és popszámok átiratait is.

Van példaképe?

Természetesen van, méghozzá több is. Trombitásként végeztem, ezért az egyik példa számomra Doc Severinsen amerikai zenész, akinek a trombitálását nagyon szeretem. És aztán ott van a kubai Arturo Sandoval, aki szintén fantasztikus. A zenekar életében eljutottunk addig a pontig, hogy már hangszerelni is kellett. Ez nem egyszerű dolog. Ezen a téren két példaképem van: Lennie Niehaus és Sammy Nestico. Végül még egy nevet mindenképp meg kell említenem: Friedrich Károlyét, akitől a hangszerelést tanultam.

Már 18 éve létezik a zenekar. Hogyan alakult az összetétele az évek során?

A tagok szinte teljesen kicserélődtek, az alapító társaságból ketten maradtunk. Az újak csatlakozása egyébként hasonló módon, ismerősök ajánlásával történik, mint a kezdetekkor. De már nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy az illető milyen szintű muzsikus.

Meg lehet élni a zenélésből?

Nem igazán, talán Budapesten. Mi azon a határon vagyunk, hogy nem tudom, minek is hívjuk magunkat, félprofinak vagy félamatőrnek, hiszen a zenészek nagy része most már hivatásos. De egy 23 fős zenekar fellépéséért nem lehet annyit elkérni, hogy abból mindenki meg tudjon élni. Arról nem beszélve, hogy egy-egy hangszer ára több százezer forintnál kezdődik. Úgyhogy ez nem megélhetés, hanem inkább szerelem. Ha a pénz lenne a cél, nem működne a zenekar. Persze igyekszünk pályázni, és minden támogatást szívesen fogadunk.

Mit gondol arról, hogy a zene egy terápia?

Egyetértek. Az sokféle lehet, hogy kinek hogyan működik. Saját tapasztalatom, ha akármilyen napom is van, de odaülök a zongorához, tíz perc muzsikálás helyreteszi az embert. Már a görögök kitalálták, hogy a zene gyógyít, sőt növeli az intelligenciát. Ez ma már tudományosan is bizonyított. Egyébként csak meg kell nézni a régi nagy tudósokat, mindegyik játszott valamilyen hangszeren.

A zenének tehát a nevelésben is kulcsfontosságú szerepe van. Mi mindent fejleszt?

Amit legfontosabbnak tartok kiemelni, az a lelki fejlődés. Erre lenne képes a zene, ha hagynák. Úgy látom, hogy az általános iskolában a 6-7. osztályig nincsen baj. De a média ebben a korban elkezdi kifejteni romboló hatását. Innentől kezdve nagyon nehéz a pedagógus dolga, még azokkal is, akik zeneiskolába járnak. Mert azt tapasztalom, hogy ez a korosztály már nem képes befogadni a zenét, sem érzelmileg, sem értelmi szinten. Azt gondolom, hogy ennek az egyik oka, hogy nem valódi értelemben vett zenét hallgatnak, hanem csak egyes összetevőit. A rohanó kor, amelyben élünk, kiöli belőlük a dallam fontosságát. Ma már egy fiatalnak szinte elképzelhetetlen, hogy leüljön, és csak a zenére koncentráljon. Ennek megvannak a következményei. Ez öli őket, csak ők ezt még nem tudják.

Mit lehetne tenni ez ellen a folyamat ellen?

Egyrészt jó lenne, ha nemcsak heti egy énekórájuk lenne. Másrészt, ha kicsit más felépítésben működne az énektanítás. Például össze kéne hangolni az egyes tantárgyakat. Elég nehéz egy ötödikesnek gregorián és barokk zenéről tanítani, miközben történelemből még az őskort tanulja, de ez csak egy példa. A népzene szerepe is teljesen átalakult. Az egész egy összetett társadalmi probléma. Amibe a mai gyerekek felnőnek, az nem a zenei gyökerük, hanem egy uniformizált valami, aminek nagyon sok hátránya van. Úgy látom, hogy az egész oktatásban új, egységesebb szemléletre volna szükség. Amire elsődlegesen szüksége lenne a gyerekeknek, hogy megtanítsuk őket hallgatni. És fel kellene bennük ébreszteni a közösségi szellemet.

Mit adhat az, amikor valaki elkezd egy hangszeren tanulni?

A gyerekeket rengeteg külső hatás éri, és ők gyakran csak erre támaszkodnak. Sokszor előfordul, hogy amikor elkezdenek gyakorolni és találkoznak az első nehézségekkel, az első falakkal, megállnak, és nem mennek tovább. Ekkor jöhet egy helytelen válaszként az, hogy kikerüljük a falat, nem megyünk neki, nem bontjuk le. Ebből következően nem alakulhat ki a kitartás ereje. Ma nagyon kevés a kitartó gyerek. De van, aki viszont a zenében vagy a sportban eljut arra a pontra, hogy túl tud lépni külső és belső korlátokon. Reggel korán kel, mindennap edz, gyakorol, és nem állítja meg az sem, hogy mivel nem lóg állandóan a neten, esetleg kirekesztik a többiek. Az ilyen fiatal el fogja kezdeni örömét lelni abban, amit csinál. És ez az öröm nem függ másoktól. Sokkal többet nyer az erőfeszítéseiből, és sokkal többre jut, mint azok, akik ezt nem csinálják. Egyrészt megtanulja beosztani az idejét, másrészt a tanulás minden területe jobban fog menni neki, eredményesebb lesz.

Amikor valaki a sok-sok gyakorlás révén megtanul egy hangszeren játszani, utána élvezni fogja, és együtt zenélni, az pedig már egy közösségi öröm, amiből az ember nagyon sokat kap, és amivel adni is tud. Túl lehet lendülni a nehéz fázisokon, amely minden hangszernél elkövetkezik, és el lehet érni a zenélés boldogságát. Hiszen mindenért, ami értékes, meg kell küzdenünk. Az értékrend fontos alap a nevelésben.

Sok generáció zenél együtt a zenekarban. Ez cél volt, vagy így alakult az idők során?

Adja az élet, hogy utánpótlásra szükség van. És amikor az ember találkozik remek fiatal zenészekkel, akkor miért ne adjon nekik lehetőséget az együttesben? Nekünk is jó, és nekik is, hiszen tanulhatnak. Gond csak akkor van, ha a fiatal nem akar fejlődni, ilyenkor a régebbi tagok oda-odamondogatnak.

Mesélne valami anekdotát a zenekar életéből?

Nagyon sok kedves történet van. Például amikor a Balaton parton az egész csapat beült dodzsemezni a koncert után. Vagy az egyik évben a szabadtéri koncertjeinken mindig a Just A Gigolo után kezdett el esni az eső. Akárhová tettük a műsorban, mindig megjött a zápor.

Mivel készülnek a Győri Fröccsnapokra?

A műsorunk első felében magyar számokat adunk elő a saját énekeseinkkel. Majd a második részben, a megnyitó után, Malek Andreával fogunk fellépni. Ő volt az első nagyformátumú vendégünk, amikor az együttes a 10 éves jubileumát ünnepelte. Azóta a kapcsolatunk folyamatos. Andrea emberileg és szakmailag is nagyszerű. Édesapját, Malek Miklóst is példaértékű muzsikusnak tartom. A koncerten a műfaj egyik kiváló énekesnőjét, Natalie Cole-t idézzük meg két dal erejéig. Ezenkívül magyar számokat fogunk játszani, két 60-as évekből származó és két egészen fiatal sláger fog felcsendülni a big bandre hangszerelve.

A Friends Big Band koncertje július 15-én pénteken, 17 órakor kezdődik a Széchenyi téren.

Szabados Éva

A Győri zenekarok sorozatának korábbi cikkei:
- 1. rész: A Colombre Band
- 2. rész: Víganjáró Apnoé