A „magyar narancs” helyett inkább az „amerikai keserű cukormáz”-ként tudnám leginkább jellemezni ezt az alkotást. Minden szükséges összetevőjével akár egy jó pohár mojitohoz is lehetne hasonlítani: több szálon futó rejtélyes krimi cselekményszál, amit ha mondjuk pohárba kéne töltenünk, akkor ez kerülne keserű rumként az aljára. Ezután a poénok szerepében felöntésre kerül a cukorszirup, illetve egy kis lövöldözős pezsdítő szódavíz is. Majd végül, de nem utolsósorban egy erős, egyáltalán nem vidám fordulatokat felvonultató mentalevél. Ja igen, és persze egy szívószál bele – csak az irónia kedvéért.

A történet visszakalauzol minket az 1970-es évek Los Angelesébe: soul és funk, pornóipar, benzinfaló autócsodák és persze a kihagyhatatlan drága partik. Itt „tevékenykednek” főszereplőink is. Mindennek a legelején bepillantást nyerhetünk mindkettőjük hétköznapi életébe külön-külön is: Jackson Healy (Russel Crowe) mint egyszerű verőember, akár egy skalpvadász tinirómeóval is elbánik – elegendő pénzért. Azonban Holland March, igazi nagypályás kóklerségével leplezi sikertelen magánnyomozói karrierjét. …És ahogy a nyomozás szálai egy lányhoz vezetnek, főhőseinknek muszáj lesz együtt dolgozniuk. Így kényszerpárost alkotva ők lesznek a „Rendes fickók”.

Az idősebbik fickónk, Russel Crowe már az 52. életévében jár (azért a Gladiátor óta rendesen megöregedett), és kellemesen felkarolta a középkorúságban levő drámai lehetőségeket. Külsőleg az őszülő borosta és a súlyfelesleg, míg belsőleg a komikus mogorvaság jellemzi, amely a film keserű humorbonbonjait segíti elő. Azonban a 16 évvel fiatalabb fickónk, Ryan Gosling eközben folyamatosan a bajszos bohócot játszva kimozdul eddigi komfortzónájából és korábbi könnyedebb szerepeiből. A rendező és író Shane Black ezáltal gyorsan apuka szerepbe is hozta őt, ezzel is csökkentve a páros közötti korkülönbség érzetét. Halkan megjegyzem, ha Shane igazán bátor lett volna, akkor nem így teszi. Crowe amúgy is depressziós alakjához jobban illett volna még egy apuka szerep is, hogy több érzelmet mutasson a vásznon, míg Ryan Gosling egy tipikus nőimádóként, és nem egy 36 évesen elvált balfék apukaként való alakítása talán még több maradandó pillanatot okozhatott volna a nézőközönség számára.

Természetesen ettől eltekintve a helyzetkomikumok, és az előre megírt poénlabdacsok működtek. Ryan minden körülmények között megpróbált kimozdulni a rá írt szokatlan filmszerepéből, amit Shane Black talán látszólag nem is rá szabott elsődlegesen. (Sanda tippem, hogy Shane egy korábbi filmjéből a Durr, durr és csókból való Robert Downey Jr. is illett volna ebbe a szerepbe)

Felmerülhet benned a kérdés, de akkor mitől is működik a Rendes fickók igazán? Nos, a cikkben először is felvázolt, úgynevezett mojito-hatástól. A film képi világa, funky partijelenetei teljesen ki tudják kapcsolni a nézőt, az elején sablonosan gyilkossággal kezdődő eseménysorozat pedig cselekménytölcsérként szippant magába. Ahogy egyre mélyebbre mész benne, úgy lesz izgalmasabb is a mozi, és a legvégén vidáman távozol a vetítőteremből. Azonban Los Angeles felületessége, érzelmektől üres világa (ami miatt oly sűrűn emlegetjük azt, hogy „a felületes amerikaiak”) abszolút nem alkot évekig maradandót a néző szemeiben.  Egy vidám nyáresti kikapcsolódásra azonban bárkinek szívvel merem ajánlani a Rendes fickókat.

Gombos Dániel
Forrás: TheScreen.hu