Ezek a kis kőkorszaki, vagy rézkori szobrocskák szinte minden lelőhelyen előfordulnak, tehát hosszú évezredekig hozzátartoztak az ember mindennapjaihoz. Rendeltetésükre, szerepükre nézve abban egyetértenek a szakemberek, hogy valamiféle termékenységgel kapcsolatos szertartás, hit kellékei voltak ezek az agyagból, esetleg kőből vagy csontból formált kis naiv alkotások. Amiken el voltak nagyolva részletek, a hajat például legtöbbször csak bekarcolták a nem túl kidolgozott fej hátsó részére. Vagy a fejet, kezeket és lábakat nem is igen formázták meg az ősi mesterek. Arra viszont – mint a kiválasztott szobrocskán is látszik – nagyon figyeltek, hogy a termékenységgel leginkább kapcsolatos csípő és más esetekben a keblek megfelelő hangsúllyal jelenjenek meg a szobrokon.

Gondoljunk csak az idolok legismertebbikére, a Szombathy József régész által 1908-ban megtalált Willendorfi Vénuszra, ahol ezek a testtájak olyannyira ki vannak hangsúlyozva, hogy általában nem kis derültséget okoznak a középiskolai történelem és művészettörténet órákon. Ezt az alsó-ausztriai, homokkőből faragott hölgyet amúgy 24 ezer évesre becsülik a régészek, míg a mi Vénuszunk a lengyeli kultúra terméke, így jóval fiatalabb, a Krisztus előtti 5. évezredben készülhetett. A lengyeli kultúra a Tolna megyei Lengyelről kapta a nevét, ahol Wosinsky Mór (1854-1907) plébános és régész az első leleteit feltárta. Aztán a Felvidéken, Alsó-Ausztriában és Dél-Morvaországban is megtalálták a lengyeli kultúra emberének telepeit, zsugortemetkezéses sírjait, cölöpházainak nyomait. Az általa agyagból készített idolokon sokszor vörös és sárga festéknyomok vannak, a bekarcolt haj mellett a térdeket bütykökkel jelölik. De nem is szaporítanám tovább a szót, a tisztelt olvasó figyelmébe ajánlom még a szakemberek által készített részletes leírást, amiből mindent megtudhatnak a kis, 9 centis szoborról.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu