Rossz szomszédság 2

Filmkritika

Manapság egy vígjáték folytatására jegyet váltani olyan, mint orosz rulettet játszani: vagy bejön vagy nem, de többnyire végül dühösen jövünk ki a moziteremből, mondván, a pénzünkért legalább egy arczsibbadást elvártunk volna a sok röhögés mellékhatásaként, míg a rutinosabbak már az egyszeri mosollyal is beérik. Nos, a Rossz szomszédság 2 nemcsak hogy garantálja az első rész ütős, harsány és néhol émelyítő poénjait, de képes minimális önismétléssel új szintre emelnie a szomszédok dildóval és légzsákokkal teli ámokfutását is.

A Judd Apatow-iskola öregdiákja, Nicholas Stoller direktor (Lepattintva, Ötéves jegyesség) két évvel ezelőtt ügyesen keverte a komédia eme vonulatának elemeit a fingós-spermás-hányós humor szentháromságával. Persze ennek sikeréhez az is hozzájárult, hogy a készítők a másfél órás játékidőt nemcsak az altesti poénokra élezték ki – mint ahogy tette azt Zac Efron és a Viagrával tömött Robert De Niro a karrierpusztító Nagyfater elszabadulban –, hanem bedobták a vígjátékokban manapság igen divatos felnőtté válás témáját. A generációs különbségeket Efron és Rogen karakterei között pedig olyan felejthetetlen popkulturális utalásokkal árnyalták a készítők, mint a Michael Keaton vagy Christian Bale-e a valódi és felejthetetlen Batman (naná, hogy Keaton a nyerő!). Így Mac (Seth Rogen) és Kelly (Rose Byrne) 18 millió dolláros kis háborúja a Delta Psi fiúszövetséggel végül több, mint 150 milliót hozott, persze, hogy kérdés sem volt, a kertváros legrosszabb szülőinek az életét másodjára is meg kell keseríteni. És ezúttal minden eddiginél elvetemültebb és partisabb csoporttal kell szembenézniük, a Kappa Nuval.

Amely történetesen egy lányszövetség, és ahogy azt már tudjuk, a hölgyek gyakran őrültebbek tudnak lenni, mint a férfiak. Persze az előzetesben látottak után joggal aggódtunk afelől, hogy a készítők az első rész poénjait női verzióvá adaptálva, mindenből duplázva, ezúttal óvszerek helyett véres tamponokkal dobálózó harcot kreálnak a szomszédok civódásából. De szerencsénkre a Rossz szomszédság 2 elkerüli a komédiák folytatásának rákfenéjét, a „mindenből többet” elvét azáltal, hogy sikerül az elődjéhez hasonlóan olyan újabb aktuális témákat megpendítenie, mint a feminizmus, vagy éppen a fiatalok jövő és tervek nélküli kilátásai. Kétségkívül Stoller filmjének legszórakoztatóbb jelenetei Efronhoz köthetők, aki görbe tükröt állítva saját karrierje elé, nem rest viccet csinálni önmagából. Elképesztően szórakoztató egy olyan karakter képében látni, aki az átbulizott főiskolai évek miatt felnőttként megrekedt az életben, és nem találja a helyét, pont úgy, mint Efron, aki hol egy közepes drámával (Miénk a világ), hol pedig egy borzalmas vígjátékkal (Nagyfater elszabadul) igyekezett kilépni a szépfiús imidzséből, ezzel megpróbálva Hollywood csillagai között pozícionálni magát. Eddig sikertelenül.

Éppen ezért a készítőknek Teddy karakterét sikerült egy ecsetvonásnyit árnyalni, ennek viszont ára volt, így Kelly és Mac karakterei a háttérbe szorultak. Míg a világ legrosszabb szüleit az első részben nem tudtuk nem szeretni, hiszen ahogy bennük, úgy a nézőben is ott volt a fiatalság elmúlásának szomorú érzése, addig itt már csak egy trágár szájú, felelőtlen páros benyomását keltik, akik kételkednek szülői képességeikben. Chloë Grace Moretz a lányszövetség vezetőjeként, Shelby-ként ezúttal sem tud érvényesülni, a fájdalmasan ostoba Young Adult adaptációhoz, Az 5. hullámhoz hasonlóan ismét törékeny lányként, nagy szemekkel igyekszik bebizonyítani, hogy Shelby igenis tartozik valahová, és itt számít is, mint ember.

Persze azért nem kell megijedni, ugyanis a főiskolai órák ezúttal sem léteznek, Zac Efron hasa még mindig kockásra van gyúrva, és ha beveti magát egy színpadon, akkor nők ezrei gyűlnek köré. És bár visszaköszönnek a műpéniszek, az autóval való kiállás nehézségei, még a kultikus légzsák is, a szexizmus, egyenlőség és a megrekedtség magában hordoz annyi frissességet, hogy az új és durvább poénok kiapadhatatlannak és megunhatatlannak tűnjenek.

Nicholas Stoller a Judd Apatow-iskola tanításait követve ezúttal is egy megállás nélkül pörgő, túlzó őrületet rittyentett össze, melyben a kidolgozottabb, de váratlanul lecsapó harsány és alpári poénok rendre hangos visításra kényszerítenek majd. Zac Efron ezúttal tényleg szórakoztató, és végre megkapja azt a figyelmet, amiért évek óta küzdött. Bár ezúttal sem sikerült új szintre emelnie a komédia műfaját, az első rész „színvonaltalanságát” nemcsak hogy képes hozni, de a mélyebb karaktereknek és cselekménynek köszönhetően fölül is múlja azt. Erősen ajánlott benézni a Kappa Nu bulijára, csak arra figyelj, hogy a moziszékedben ülve nehogy megzavard a szomszédodat!

Köller Kristóf
Forrás: TheScreen.hu

2016.05.26