Minden versben ott volt

Méltó megemlékezés Hőgye Attiláról

Május 5-én délután a megyei könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárában (Baross Gábor u. 4.) a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) meghitt, emelkedett hangulatú emlékműsort rendezett a 2012-ben elhunyt kiváló újságíró, rádióriporter és feledhetetlen versmondó, az antológiaközösség fogadott tagja, Hőgye Attila tiszteletére, melyen jelen volt az elhunyt fia, barátai, hajdani munka- és művésztársai, tisztelői, valamint számos érdeklődő is.

Megnyitóbeszédében Csáky Anna röviden méltatta Hőgye Attila pótolhatatlan emberi és művészi kvalitásait, különlegesen szép orgánumával tolmácsolt versmondását. Méltóság, egyfajta mágikus vonzerő sugárzott szép kiejtéssel, tiszta beszéddel gazdagított előadásmódjából. Általa különleges értelmet nyertek a művek, szárnyalni kezdtek a sorok, melyekből a szerzőkön kívül maga az előadóművész is szólt hallgatóihoz. Ott volt minden versben, melyet felolvasott vagy szavalt. Fellépett az antológiaközösség rendezvényein, könyvbemutatóin, író-olvasó találkozóin. Rádióriporterként is hozzájárult sikereihez.

A műsor szerkesztőjén, P. Nagy Gabin kívül közreműködött Bakonyi Ferenc, Cseke J. Szabolcs, Horváth Ildikó, Kámfor Barnabás, Kóczán Júlia, Mondovics Erika, Pálinger Anna és Popper Ferenc.

Harcsás Judit a rendezvény háziasszonyaként egymás után szólította ki a pódiumra Hőgye Attila volt versmondó-társait, barátait, akik egy-egy verssel és az elhunyttal kapcsolatos élményeikkel színesítették a megemlékezést.

Műsoron kívül Hani Jánosné, Gősi Vali, egykori munkatársa és egy volt osztálytársa mesélt Hőgye Attiláról. Hajdani versek, élmények, apró történetek elevenedtek meg a felszólalók elmondásaiból.

Az antológiaközösség néhány tagja (Cseke J. Szabolcs, Nagygábor Margit, Holdasi-Szabó Zsuzsa, Olasz Valéria) saját verssel is adózott az elhunyt emlékének, melyeket P. Nagy Gabi és Cseke J. Szabolcs olvasott fel. A versek között Kóczán Júlia gordonkamuzsikája, valamint Kámfor Barnabás gitárkísérettel előadott dalai tették emelkedetté a rendezvényt.

Hőgye Attila hirtelen távozásával sok minden félbeszakadt: ki nem mondott szavak, bekezdések, újrakezdések, törlések és betoldások, véget nem érő próbálkozások, megbékélések, perlekedések, gesztusok, átkok és imák. A rendezvény résztvevői megkíséreltek egy keveset felidézni belőlük.

Molnár György
az antológiaközösség tagja

2016.05.12