Gryllus Dániel – az esős időjárásra tekintettel – a Görögdinnye-dallal indított, váratlan helyzet elé állítva partnerét. Ezzel aztán megkezdődött a játékos fricskák és rögtönzések sora. Hallhattunk felolvasást Lackfi Apám kakasa című paródia-kötetéből, népdalt, megzenésített verset Weörestől, Kányáditól. Közben görbe tükröt tartott elénk Lackfi, mikor Milyenek a magyarok? című könyvéből szemezgetett, s ennek ürügyén adomák sorát adta elő.

Azért a derűs percek között voltak komolyabb pillanatok is, hiszen a műsorban tulajdonképpen az időről volt szó. Az időről, amelyben az emberi lét egy pont csupán. S arról, hogy miképpen éljük meg, hogyan tagoljuk, mely perceket tartunk végtelenül hosszúnak, melyeket kurtának, hogy a negyedik vagy az ötödik X sokkol-e bennünket igazán. S bár az idő végtelenül szubjektív tud lenni, ugyanakkor megállíthatatlanul halad tovább, sorjáznak a percek egymás után. Körülöttünk új emberek születnek, nőnek fel, szülővé, nagyszülővé téve bennünket, míg egyszer csak megszűnünk unokának és gyermeknek lenni… Megrendítő volt Lackfi János Kései című versét végighallgatni. Néhány részlet a költeményből:

„Nem kell halottak napja, fel-feldob téged az agy maga,
bójaként billensz felszínre bennem nap nap után, nagymama.
Beléd kötöttek diktatúrák, hol zsidó voltál nekik, hol keresztény,
de te megmarkoltad az élet sörényét, soha el nem eresztvén… 

…Kamaszként veled totál lazán végigültem a Parszifált,
és nem izgatott, hogy öt óra hosszat csinálják a fesztivált.
Nem lehetett azt eldönteni, vajon haldokolva énekelnek,
vagy énekelve haldokolnak, s ezt csípte, aki voltam, a gyermek.
Így képzeltem a szerelmet is, nagy-nagy poros romantikának,
miközben a háttérben a hatalmasok sunyiban intrikálnak.
Kertész voltál, és beszélgettél a növényekkel, míg metszetted őket,
korholgattad az ágakat, hogy ejnye, már megint merre nőttek.
Korábbi albérlőid visszajártak hozzád úriasan teázni,
mondtad, aprítsák fel a süteményt, úgy mindjárt többnek látszik… 

…Elléptél a ködbe előlem! Míg éltél, sose tettem ezt meg,
de halálod után bátor lettem, most először letegezlek.
A vállamon ülsz, a hajamban alszol, máskor motyogsz fülembe,
s ha kérdem néha, mi van veled, nézel rám: hát mi lenne?”

És persze működött a Versgyár is, Lackfi János verset „kalapált” a jelenlévők által megadott öt szóból – kétdalnyi időre volt szüksége csupán; s a friss szösszenetet megzenésítve hallhattuk kettejüktől.

Ha kezdetben közönség voltunk csak, végül mi is megtanultunk (?!) darabolni Jordán Tamás Eleje, közepe, vége című verse segítségével, s együtt skandáltuk a művészekkel: Vége, vége, vége.

Berente Erika
Fotók: Pozsgai Krisztina

Fotógaléria: Gryllus Dániel és Lackfi János a megyei könyvtárban

25 kép