829

Hoppá, egy ép térdfibula!


Egy teljesen ép, használható bronz térdfibulát, azaz római katonai köpönyeget összekapcsoló tűt is tanulmányozhatunk a MaNDA 3D-s adatbázisában. A Hegyesden talált dísztelen eszközt a már emlegetett Szabadics László ajándékozta 1978 januárjában a keszthelyi Balatoni Múzeumnak.

Nem túlzás azt mondani, hogy az ókori római régészeti leletek meghatározó részét a különféle fibulák képezik, ezek a ruhakapcsoló tűk fontos kiegészítői voltak akkoriban mind a férfiak, mind pedig a nők viseletének. Alakjuk az idő folyamán folyamatosan változott, de jelentős formabeli eltérések vannak helyszín szerint is. Csak Pannónia provinciában találtak már egygombos, kétgombos, egytagú, vagy szárnyas, trombita alakú, vagy villás kengyelű, állat vagy vese alakú, hagymagombos, vagy éppen horogkeresztet formázó ruhakapcsokat, hogy a címben szereplő térdfibulákat ne is említsük. Az akkurátus régészeknek szakmai kihívás lehet ezek osztályzása, beazonosítása, amely a mai napig jobbára Astrid Böhme 1972-ben megjelent Die Fibeln der Kastelle Saalburg und Zugmantel című munkáján alapul. Természetesen vannak más tipológiák, csoportosítások is, de maradjunk annyiban, hogy a fibulák általában két fő részből, a „kengyelből” és a tűből állnak. Ez utóbbi lehet rugós, vagy valamivel bonyolultabb, zárszerkezetes is. A lényeg azonban mindig a kengyelen van, ennek alakja, és díszítettsége erősen változik.

A mi fibulánk az állítólagos római hídjáról is nevezetes Hegyesden került elő, és nagy valószínűséggel egy légionárius köpönyegét fogta össze a vállán. A térd alakú kengyel a szakértők szerint ugyanis a középső császárkorban, a Duna és a Rajna menti provinciákban és a velük határos barbár területeken volt elterjedve, Böhme egyszerűen csak „katonafibulának” nevezi ezeket a jobbára rugós tűvel ellátott szerkezeteket. Szerinte Hadrianus és Antonius Pius alatt terjedtek el, és egészen a 2. és a 3. század fordulójáig maradtak divatban, persze némi területi eltérésekkel. Mások ugyan más császárokat emlegetnek, de a fibulákról azt sem árt tudni, hogy a provinciák hölgylakossága is használta azokat, mindjárt egyszerre kettőt is, az ujjas, hosszú alsóruha fölé vett ujjatlan ruhadarabot fogták össze mindkét vállukon velük. Az már csak természetes, hogy a nők nem elégedtek meg az egyszerű, dísztelen változatokkal, sőt, még az is elképzelhető, hogy egyeseknek minden ruhájukhoz volt egy-egy színben, formában passzoló fibulapár az öltözőszekrényében.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.05.08