Annyi azonban megjegyzendő, hogy a szatmári békét helyesebb volna megegyezésnek hívni, hiszen a magyar király kötötte saját népével, márpedig békét idegen államokkal szokás kötni. De ez már talán felesleges jogászkodásnak tűnhet.

A Rákóczi-szabadságharc 1704-1705-ben érte el zenitjét, amikor a fejedelem hadai az ország területének zömét birtokba vették, és azt néhány erőd – például a végig német kézen lévő Győr és Sopron – kivételével hosszabb-rövidebb ideig „felszabadították”. Ez azonban nem elsősorban a felkelés erejének volt köszönhető, annak végeredménye mindenekelőtt a Habsburgok erőinek zömét lekötő Spanyol örökösödési háború alakulásától függött. Ez pedig 1704-et követően a Rákóczit támogató franciák számára nem sok sikert hozott. 1705 után a francia pénzügyi támogatás csökkent, az ország pusztult, a „kurucok” által forgalomba hozott rézpénz értéke zuhant, majd a pestis is felütötte a fejét, és tizedelni kezdte a lakosságot. Rákóczi hadserege sem ért el igazi sikereket, noha kisebb összecsapásokat megnyert, és bár portyázó hadviselésben mesteri volt, a szabadságharc ideje alatt megvívott hat nagy csata – közte a koroncói – mindegyike magyar kudarccal végződött. Mikor pedig 1708-ban a fejedelem elhatározta, hogy a háború súlypontját átteszi a felélt hazából Morvaországba, Trencsénnél katasztrofális vereséget szenvedett. 1710-re II. Rákóczi Ferenc és csapatai visszaszorultak arra a területre északkelet-Magyarországon, ahonnan 8 évvel korábban elindultak.

Mikor a nagyságos fejedelem 1711. február 21-én elhagyta Magyarországot, hogy segélyt kérjen I. (Nagy) Péter orosz cártól, nem tudta, hogy életében többé nem látja azt. Míg ő tárgyalt, Károlyi Sándornak adta át a hadsereg vezetését, akinek engedélyezte a béketárgyalások megkezdését, időhúzó jelleggel. Ám mind Károlyi, mind a magyar felkelők többsége úgy érezte, nincs már miért harcolni, a küzdelem eldőlt. Ugyanakkor a tárgyalások lehetőséget adtak a kiegyezésre az osztrák házzal. A császári fősereget éppen egy magyar vezette, Pálffy János, ami megkönnyítette a sikert. Sokszor Bécsben is gyanakodtak, hogy túl engedékeny lehet a kitűnő magyar generális a magyar lázadókkal. Bonyolította a helyzetet, hogy I. József király április 17-én meghalt, ezzel Pálffy legfőbb támogatója (egyes információk szerint Pálffy lánya volt a császár és király szeretője) kiesett. Félő volt, hogy hamarosan leváltják. A bécsi udvar úgy vélte, hogy a király halála felerősítheti a szabadságharcot folytatni vágyók táborát, így azt eltitkolta. Mikor április 30-án a magyar vezetők aláírják a szatmári békét, az esküt a már csaknem két hete halott királyra teszik le!

Károlyi és Pálffy április 29-én végül megegyeztek a fegyverletételben, és a magyar nemzet kiegyezett a királlyal. A felkelésben részt vevők a királytól Pálffy nevében ígéretet kaptak arra, hogy bántatlanságot nyernek, és birtokaikat megtarthatják; a nemesség jogai nem csorbulnak, a király pedig teljesíti koronázásakor letett esküjét, mely szerint betartja az ország szokásait és törvényeit. Ugyan olyan szóba sem jöhetett, mint a nemesség ellenállási jogának érvényesítése, de igazából többet nem lehetett kihozni az adott helyzetben. A háború nyilvánvalóan elveszett, a további ellenállásra csak külföldi segítséggel volt remény, ez azonban, mint Rákóczi megtapasztalta, csak vágyálom volt, nem realitás. A megegyezés egyébként Rákóczi számára is lehetőséget nyújtott a hazatérésre, 3 hetet kapott, hogy felesküdjön a királyra, s cserébe birtokait – óriási vagyonról volt szó! – is megtarthatta volna. A fejedelem azonban nem kívánt egyezkedni, ősei trónját, Erdélyt mindenképpen szerette volna megkapni. A megegyezés elismerte a vallásszabadságot, a Rákóczi szolgálatában szerzett birtokokat, kiváltságokat. Kilátásba helyezte a magyar érdekeket sértő intézmények megszüntetését, és az országgyűlés összehívását. Összességében a katonai helyzet alakulását tekintve, ez kedvezőnek volt mondható, nem meglepő, hogy sokan éltek a lehetőséggel.

A majtényi síkon április 30-án megtörtént a fegyverletétel (a képen), a magyar sereg 149 zászlót szúrt a földbe, majd 151 tiszt tette le az esküt I. József királyra. A háború véget ért, Magyarország újjáépítése a 190 éves hadiállapot után végre megkezdődhetett, ha nem is volt kezében teljesen a saját sorsa.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://mult-kor.hu/20110429_haromszaz_eve_irtak_ala_a_szatmari_beket
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1711_aprilis_30_majtenynal_a_kurucok_leteszik_a_fegyvert/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.