„Zsubrits Zsoltnak hívnak és 47 éves vagyok. Feleségemmel, két fiammal és lányommal Győrben élek, immáron 21 éve. Rendelkezem tanítói és mentálhigiénés szakember diplomákkal, de folytattam tanulmányokat az egyik R.K. Hittudományi Főiskolán is 3 éven keresztül. Mint ahogy a pszichodráma módszerébe is 3 éven át mélyedtem bele. Jelenleg szakképzési tanácsadóként dolgozom a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Emellett önkéntes munkát végzek egy lelki elsősegély nyújtásával foglalkozó egyesületnél, valamint a szintén helyi Klastrom Klub programjainak szervezésében is közreműködöm. Személyes érdeklődésem egyre gyakrabban a filozófia és misztika irányába kalandozik el, amely magával hozta a szemlélődő – meditatív életszemlélet gyakorlását a mindennapjaimban. 2012 óta foglalkozom írással, ugyanis olyan események történtek az életemben, amelyekre muszáj volt válaszolni. Így vált lassan hobbimmá az írás. Korábban versek formájában, újabban novellákban és egyéb prózai műfajokban próbálom kifejezni mindazt, ami érdekel és lelkesít.”

 A XIV. Győri Könyvszalonon lesz a FinomSZER című kötetének bemutatója. Elsőként azt szeretném megkérdezni, mit jelent a cím?

 Vannak olyan élmények, amiket nem lehet szavakkal elmondani, de szükséges megerősítések ahhoz, hogy az ember teljessé váljon. Ezek nem hallucinációk, inkább a szerelemhez hasonlítanám, melyben meg lehet élni a test, lélek, szellem hármasságát. Én ezt hívom FinomSZER-nek. Ez hat köztünk, bennünk, mindenhol.

Egy filozófiai alapkérdés, hogy lehet-e az ember boldog a földi létben? Sokáig bennem is volt egy keserűség. Mardosó keserűség, ami abból fakadhat, amikor az ember nem meri bevallani, hogy nem boldog. Csernus Imre mondta az egyik előadásában, hogy fontos megnézni, reggelente milyen érzésekkel kelünk fel. Vajon nyugodt öröm, derű van-e bennem?

És ma már elmondhatom, hogy igen. Nem kitörő ovációról van szó, inkább egy elégedett alapállapotról, egy megtartó csendes derűről. Ami időnként lángra kap, és ilyenkor nagyon mély élményeim vannak. Kicsit a misztikus eksztázishoz hasonlítanám, amiről például a derviseknél lehet hallani. De Avilai Szent Teréz is eszembe jut. Ilyenkor annyira hálás tudok lenni. És ha ilyen élményei vannak valakinek éveken át, akkor megszülethet az elhatározás, hogy erről írni kellene. Még ha a családtagok furcsán is néznek rá.

Az írás nagyon érdekes önismereti folyamat. Vannak bennünk titkok, és aztán egyszer csak szembe kell nézni velük. Akkor elindul egy belső párbeszéd. Avilai Szent Teréztől származik a mondás: „Az ember legnagyobb ellensége a saját házanépe.” Ez szimbolikusan a belső világunkat jelenti, az indulatainkat, érzéseinket...

 A legnagyobb barátaink is ott vannak, nem?

 Igen, mindkét oldal ott van.

 Akkor ott harc is van.

 A könyvben ez benne is van. A legnagyobb küzdelmeim lírai formában jelennek meg. Amikor lezajlanak a belső csaták, akkor születik a vers. Bennünk van egy csomó negatív dolog, félelmek és külső hatások is érnek, például amikor az embert vetítővászonnak használják.

Az élet eseményeit fel kell dolgozni. Olyan ez, mint a táplálkozás. A lelket is táplálni kell, különben ugyanúgy éhenhal, mint a test. A kulcs bennünk van. Nem mindegy, hogy mit gondolunk, mit érzünk, a cselekedeteinkről nem is beszélve.

 Az ember érzi, ha nem helyesen cselekszik...

 Igen, akkor jön a lelkiismeret-furdalás. Figyelni kell a belső hangokra. Én sem tettem mást, mint, hogy elkezdtem odafigyelni arra, ami bennem történik. Rengeteget sétáltam az erdőben, így teremtettem meg a napi lecsendesedés lehetőségét. Erre nagyon nagy szükség van. Ha a testemet megfürdetem minden nap, akkor a lelkemmel miért nem törődöm legalább annyit? Enélkül nem megy.

Az a kérdés, hogy az ember mit kezd magával. A lélekrészek mindenkiben ott vannak külön-külön. És azt a gyönyörű jót, amit megkaptunk, ami olyan, mint egy gyémánt, tisztán kellene tartani. Mindenki kapott valami olyan adottságot, amivel ki tudna bontakozni. Ez a saját felelősségünk.

 Mi az elképzelése, hogy ez a könyv hogyan hathat?

 Egyszerűen úgy érzem, hogy azokat a gondolatokat, amelyek az elmúlt években érkeztek hozzám, ki kellett írnom magamból. Én annak örülnék, ha érzelmi húrokat sikerülne megpendíteni, ha egy-egy gondolat betalálna, továbbgondolkodtatna.

 El tud képzelni interaktív formát is a könyvírás mellett?

 Szeretnék majd előadásokat tartani a lelki megküzdésekről. Szívesen együttgondolkodnék ezekről a témákról másokkal. Érdekel, hogy ki mit gondol. Itt van például a kút képe, egy szimbólum. A kút, amely elvezet a forráshoz. Nekünk embereknek is meg kell érintenünk a mélyebb rétegeinket. A személyiségünknek többféle dimenziója van. Valahol a mélyben, az egyéniségünk mögött ott van egy központ, egy mag, időtlenségnek is lehet hívni. „A csend belső tere” – Anselm Grün ezt a kifejezést használta. Szerintem mindenkinek el kéne jutnia előbb-utóbb a kút mélyére. Sőt onnan illene táplálkoznunk. Onnan kellene illatoznunk, sugároznunk kifelé.

Remélem, hogy elolvassák néhányan a könyvem, és impulzusokat kapnak belőle. Úgy gondolom, az a dolgunk, hogy katalizátorok legyünk.

 Visszatérnék ahhoz a kérdéshez, hogy mit is jelent a FinomSzer?

 Magamat is útonjáró embernek tartom. És az utak mindenkinek mások, de a végtelenben biztos, hogy találkozni fognak. Ezért néha a szavaknál jobb egy-egy jelkép vagy rajz. Talán a FinomSzert is jobban kifejezhetnénk így. Szerepel a könyvben egy kép, melynek az a címe, hogy a szív szeme. Lehet, hogy ez lenne a legmegfelelőbb kifejezője a címbeli fogalomnak. A belső látás valahogy a lényeget tisztábban és részletesebben, ezzel együtt árnyaltabban érzékeli.

 Jól csak a szívével lát az ember?

 A misztikusoknak, például Szent Ágostonnak vannak erről gyönyörű gondolatai. Ha az emberben együtt van a filozófia, a vallás, a költészet, a művészet és a lélektan, méghozzá a tapasztalat szintjén, akkor az FinomSzer lesz. Olyan, mint egy finom fátyol, mint Mája fátyla, ami vezeti az embert az elmélyülés felé. A szívbéli érzékelés útja felold minden ellentétet és nehéznek tűnő terhet.

 Mi lehet egy író feladata, felelőssége az emberek felé?

 Aki már önmagával megküzdött, az mindent el tud fogadni, és könnyebben meg tudja magát értetni a másikkal. És az írás egy eszköz ehhez. Úgy gondolom, ha bennem van csend, nyugalom és higgadtság, ha tisztán jön belőlem, amit írok, akkor az másnak is jó lesz, másban is jó érzéseket és gondolatokat fog kelteni.

Az írásnak vannak kockázatai. Kicsit félek is attól, hogy esetleg lesz, aki el fog távolodni tőlem, mert más képet alakított ki rólam, mint ami a könyvben meg fog mutatkozni. De én ezért megdolgoztam, megkínlódtam. Ebben a könyvben vannak örömkönnyek és bánatkönnyek egyaránt. Ezért azt mondhatom, hogy bárki elé oda merek állni vele.

De amit szeretnék kiemelni, hogy én csak a saját nevemben kívánok beszélni, senki máséban.

Nem tudok többet, sem kevesebbet, sem különbet annál, amit éppen felismerni vélek. Szerencsére, csupán kicsit más és mégis ugyanolyan, mint bármelyik gondolat, érzés, belátás. Az örök bölcsességek világa, úgy tűnik, rajtam keresztül szintén meg akarja mutatni magát, ha az útjából sikerül eltakarítanom mindenféle szennyet, felesleget és félelmet.

Legközelebb a lélegzésben érint meg ez az ismeretlen ismerős. A testemet, az elmémet és a Szellemet összekapcsolja e „lélekzés”.

Meg lehet tapasztalni, lehet érezni. Ad gondolatokat. Én Finomszernek neveztem el.

 „Lelkünkben a zavaró, sötét felhőket bodorító érzések szép lassan elillannak, és átadják helyüket a szív gyönyörű érzéseinek. E ’gyönyörzés’ óhatatlanul is szembesít minket a bennünk lakozó, csak szeretni kívánó égi természetünkkel.” (Zsubrits Zsolt: FinomSZER - részlet)

Szabados Éva