Amerikai Horror Story

Tévésorozatok 6. rész ‒ Szilvási Krisztián írása

Figyelem, a cikk kitűnően alkalmas a nyugalom megzavarására! Namost. Minden, amit felvezetésként írtam a The Walking Dead-ről a múltkor, áll az American Horror Story esetében is (még véletlenül sem magyarítom a címet).

Hogy a horror műfaja kényes terület, hogy felrúgta a bevett szabályokat és tabukat, hogy a vérengzések és borzalmak mögött az emberi psziché és lélek mélységeibe kalauzol, blablabla. A Ryan Murphy és Brad Falchuk showrunner páros (ha a nevüket még nem is, de mindenképpen aranyba a bátorságukat) sorozata a legnagyobb új kábeles tévészériaként startolt 2011-ben, és gyorsan maga mögé (illetve a képernyők elé) állította a „beteges” szórakozásra vágyókat. Olyannyira, hogy idén októberben már a negyedik évaddal folytatódik a borzongás. Az amerikai, tévé elé merészkedő rajongók száma elérte a 4 milliót, az internetes „nézők” azonban (ebben már én is benne vagyok) jóval, de jóval többre rúgnak. Úgyhogy jó lesz vigyázni velünk!

Az American Horror Story (AHS) abból a szempontból is unikum a televíziózásban, hogy szerkezete, illetve koncepciója tematikus. Ezt úgy kell érteni, aki netán nem ismerné, hogy a Murphy-Falchuk producerkettős eleve „antológiaszerűnek” tervezte: minden egyes évadot lezárt, egymástól teljesen független miniszériaként képzeltek el, melyek során más történetek, más helyszínek, más szereplők és más borzalmak állnak a középpontban. Az ötletre az FX kábeles tévécsatorna harapott rá az USA-ban, aki pedig mer, az – amellett, hogy esetünkben aranyat lel – nyer is. Legalábbis a nézői visszajelzések és a kritikai sikerek döntő mértékben ezzel rémisztgetnek: a milliókra növekedett rajongószám tévedhetetlenségét Primetime Emmy- és Golden Globe-díjak, valamint jelölések támasztják alá (főként Jessica Lange-nek, róla később többet). Ráadásul az AHS a rendhagyó koncepció ellenére azt is meg merte húzni, hogy ugyanazon színészek (pontosan öten) mindhárom eddigi szériában szerepet kapjanak, természetesen más-más karaktereket alakítván, így Jessica Lange, Sarah Paulson, Lily Rabe, Frances Conroy és Evan Peters elmondhatják magukról, hogy mindannyian átéltek (túlélni már nem feltétlenül) háromadagnyi borzalmat.

A Kés/alatt (Nip/Tuck) című sorozatról (meg)ismert Ryan Murphy és Brad Falchuk az AHS-en már azt megelőzően elkezdtek dolgozni, hogy a szintén közösen futtatott, 2009-ben rajtolt Glee – Sztárok leszünk! szériája egyáltalán elkezdődött volna a Fox-on. Saját bevallásuk szerint valami egészen mást (is) akartak csinálni, mint eddig, s mivel mindketten imádják a horror műfaját, nem volt nehéz új irány(ultságo)t találniuk – olyat, ahol nem pusztán az ijesztgetés a lényeg, hanem mélyebb gondolatok és érzések felszínre cibálása is. Az FX 2011. februárjában jelentette be, hogy megrendelte a pilotot a horrortörténetből, fél évvel később pedig zöld lámpát adott a sorozatnak. Az első évad 3 milliós nézőszáma (részenkénti átlag) megfelelő indok volt a folytatáshoz, ekkor döntöttek valójában úgy, hogy az eltérő történetű évadokban is visszatérjenek ugyanazok a színészek, mert „először jön a történet, aztán jönnek a karakterek. Így forognak körülöttünk a hozzánk tartozó színészek, és van, akinek újra jut szerep, van, akinek nem. Úgy gondolom, ez nagyszerűen működik így.”

Az első évad, Murder House címmel, 2011. októberében került képernyőre, a középpontban egy 1910-ben épített házzal, amelynek borzongató története számos brutális gyilkosságot foglal magában. A jelenben a Harmon család (apa, anya, tinilány) költözik be az amúgy hollywoodi horrortúrán turistáknak mutogatott épület falai közé. A pszichiáter Ben (Dylan McDermott) és felesége, Viven Boston-ból (Connie Britton) „menekülvén” kezdenének új életet, miután a férj viszonyt folytatott a titkárnőjével, a feleség pedig vetélésen esett keresztül. Kamaszlányuk, Violet (Taissa Farmiga) pedig természetesen a legbalhésabb korban van. Amikor beköltöznek a felújított, kastélyszerű házba, hamar megismerkednek a szomszédban lakó (amúgy korábbi tulajdonos), elfojtott neurotikus Constance Langdon-nal (Jessica Lange), illetve két gyerekével, a szintén tini Tate-tel (Evan Peters) és a down-szindrómás Addie-vel (Jamie Brewer). Felbukkan a zsaroló, családgyilkos Larry Harvey (Denis O’Hare), valamint a halott ikrek az alagsorban, és kezdetét veszi az a lelki és fizikai terror, amely a házban valaha éltek és erőszakos halált haltak szellemeihez köthetők. A széria központi testét és atmoszféráját jelentő ház Alfred Rosenheim tervezése, tudor-gót stílusú épület, amelynek részletekbe menő pontos másában rögzítették a filmet. Jessica Lange zseniális feltűnése (ez az első televíziós szerepe!) minőségi bélyeget nyomott a szériára (Evan Peters-szel együtt), így következhetett a folytatás.

A második felvonás Asylum alcímmel futott 2012. októberétől, teljesen új irányt – ha lehet, még nyomasztóbb hangulatot, és fokozottan betegebb lelkivilágot – adván az AHS-nek. Egy elmegyógyintézet lett a központi helyszín és beállítódás: 1964-be csöppentünk, ahol immorális orvosok, keménykezű ápolók, vallási hevületű nővérek és erőszakos tetteket elkövető ápoltak adják az események magvát. A Monsignor Timothy Howard (Joseph Fiennes) által vezetett Briarcliff Mental Institution falai között a kísérletjellegű kezelésekre szakosodott őrült, szökött náci orvos Arthur Arden (James Cromwell) kezeibe taszított, mentálisan beteg bűnözők főnökasszonyaként Jude nővér (Jessica Lange) keménykezű következetességéről ismert, arról viszont kevésbé, hogy alkohol- és testiségfüggő, egykori énekesnőként menekült az egyház kötelékeibe. A baljós intézményben zajló titkokat a törvénytelenül fogságba vetett leszbikus újságírónő, Lana Winters (Sarah Paulson) és a sorozatgyilkosságért ártatlanul elítélt Kit Walker (Evan Peters) szemein keresztül ismeri meg a néző. Az egyedüli normálisnak látszó pszichiáter, Dr. Oliver Thredson (Zachary Quinto – az első évadban is játszott) sem az, akinek mondja magát, miközben Mary Eunice nővért (Lily Rabe) megszállja a sátán, a nimfomániás Shelley-nek (Chloe Sevigny) amputálják a lábait, a szülő- és testvérgyilkos Grace Bertrand-t (Lizzie Brocheré) pedig teherbe ejti egy földönkívüli lényekből álló csoport. A zseniális Jessica Lange ezúttal a többszörösen összetett személyiségű központi karakter bőrébe bújt, a Los Angeles melletti Hidden Valley-ban rögzített, szerintem eddigi legerősebb történetű, hangulatú és szadizmus-skálájú évad átlagnézőszáma (talán pont az utóbbi miatt) 2 és fél millióra esett vissza, de nem lehetett kérdéses az újabb folytatás.

Az American Horror Story a 3. évadra újabb helyszínt és történetet (köpönyeget meg részben) váltott. 2013. októberében startolt a tévében, a Coven cím pedig jelezte, hogy ezúttal boszorkányokról lesz benne szó. Női boszikról (férfiak is léteznek), akik a jelenkori New Orleans-ban tartanak fenn egy amolyan boszorkányképző iskolát egy hatalmas házban. A salemi perek áldozatainak leszármazottai titokban épphogy túlélték a kihalást, most pedig ismét veszélyben vannak: a fekete mágia hívei újra kiássák ellenük a csatabárdot, miután az „iskola” igazgatója, Cordelia (Sarah Paulson) anyja, a rákkal küszködő (Supreme, azaz Legfőbb) Fiona Goode (Jessica Lange) kihantolja az 1830-as években öröklétre kárhoztatott, élve eltemetett, szadista négergyűlölő, francia előkelő nagyasszony Delphine LaLaurie-t (Kathy Bates), hogy megtudja tőle a halhatatlanság titkát. A fiatal boszorkányok képzésére berendezkedett intézmény tanulói, Zoe (Taissa Farmiga ismét), Madison (Emma Roberts), Nan (Jamie Brewer ismét) és Queenie (Gabourey Sidibe) kénytelenek felvenni a harcot a vudu-királynő Marie Laveau (Angela Bassett) ellen, ahol szerencséjükre egyrészről a boszorkány-kovent főnöke, Myrtle Snow (Frances Conroy – eddig nem volt róla szó, de immár harmadszorra), másrészről pedig Misty Day (Lily Rabe) siet a segítségükre a Frankenstein kreatúrájaként feltámasztott Kyle-lal (Evan Peters) együtt. S hogy a helyzet ne legyen túl egyszerű, felbukkan még az 1970-es évek baltás gyilkosa, Axeman (Danny Huston) is. A 2 Oscar-díjas- (Lange és Bates) és a 2 Oscar-jelölt (Sidibe és Bassett) színésznő ellenére véleményem szerint a Coven a sorozat eddigi leggyengébb darabja a túlzott szappanopera-jelleg, a felületes mélység és az esetlegesnek tűnő haladási irány miatt, az átlagos tévénézőszám mégis először érte el a 4 milliót, így vitán kívüli, hogy nemcsak három a horror igazság.

Mert 2014. októberében jön a negyedik évad (negyedik történet) Freak Show címen. A sztori ezúttal 1950-ben játszódik majd (New Orleans-ban vagy Santa Fé-ben), a cirkuszok világában, amelyre Jessica Lange már nagyban gyakorolja a német akcentust. Mellette visszatér Kathy Bates (immár egy főszerepre), Sarah Paulson, Evan Peters, Frances Conroy, Emma Roberts, Denis O’Hare, Angela Bassett, Gabourey Sidibe és Jamie Brewer is. Eddig az említés szintjén tettem csak szót Frances Conroy-ról, aki így mind a 4 szériában felbukkan, s bár mellék- és kiegészítő szerepekben tündököl, de ott szó szerint! A Sírhant művek (Six Feet Under, 2001-2005) sorozatában berobbant színésznő kiváló karakteraktor, zseniális kaméleonszerű átváltozásokra és alakításokra képes, egyik személyes kedvencem a gárdából. Jessica Lange-ről pedig tényleg csak a szuperlatívuszok szintjén lehet beszélni: ha van színész Kiefer Sutherland-en (24) és Michael C. Hall-on (Dexter) túl, aki megtalálta a 100%-osan testhezálló mozgóképes attitűdöt, az ő. Elképesztő vehemenciával és színészi eszköztárral felvértezve kelti életre a betegebbnél sérültebb, gonoszabbnál erőteljesebb figurákat, valahol a sorozat lelkét (lelkiségét) adván a koncepciónak.

Az AHS sorozatának fontos elemei még a szezonok különböző, tökéletesen komponált főcímei, amelyek mini-rejtélyekként nyomokat, utalásokat, történeti részecskéket tartalmaznak az adott évadra vonatkozóan. A Kyle Cooper (The Walking Dead, Hetedik) és csapata, a Prologue által kreált audio-video montázsok elborzasztó elemei között halott gyerekek fotói, üvegben tartósított magzatok, koponyák, keresztelőruha, nővér uniformis, véres sövénynyíró (mind első évad), dühöngő, bepólyált betegek, őrült orvosok, Szűz Mária mosolygó szobra, lépcsőn mászó lány (mind második évad), fekete csuklyás alakok, csontvázszerű lények szárnyakkal, boszorkányok, ördögien sárga szemek, vudu-babák (mind harmadik évad) rémisztgetnek. A hátborzongató zene viszont mindhárom szezon főcímében ugyanaz maradt (Cesar Davila-Irizarry és Charlie Clouser). Az American Horror Story tehát minden téren bátran száll szembe az erőszakolt jóízléssel, hogy az ember legmélyebb brutalitásába, gonoszságába és erkölcstelenségébe hatoljon. Rajongani érte talán nem gyanús, mindenesetre az alternatív szórakoztatási funkciók betöltésére friss és merész vállalkozás. Kár tagadni, a néző elevenébe vág, de azért illik vigyázni, nehogy ott is ragadjon egyúttal! Bár azt kezdetben úgysem veszi észre az ember, amikor pedig igen, akkor már…

Eredeti cím: American Horror Story
Műfaj: horror
Gyártó tévécsatorna: FX
Amerikai adásba kerülés: 2011-
Eddigi évadok száma: 3
Eddigi részek száma összesen: 38

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
1. rész: Befutó (Luck)
2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
3. rész: Gyilkosság (The killing)
4. rész
Sikersorozat (Episodes)
5. rész: The Walking Dead

2014.05.09